Kiemelt

Iohannis: Teljes kijárási tilalom szerdától – bevetik a hadsereget

Iohannis: Teljes kijárási tilalom szerdától – bevetik a hadsereget

Az eddig ajánlásként megfogalmazott katonai rendelet előírásai kötelezővé váltak. Erről kevéssel ezelőtt tett bejelentést az államfő, jelentette a Digi24 hírtelevízió. Klaus Iohannis elnök nyilatkozata: „Rövid ülést tartottunk, a miniszterelnök, a belügyminiszter, az egészségügyi és a honvédelmi miniszter részvételével. Értékeltük a helyzetet, amely egyre bonyolultabbá válik. Megvitattam az ebben az időszakban szükséges kiegészítő intézkedéseket, és elmondhatom,

Káosz a koronavírussal fertőzött kórházban

Káosz a koronavírussal fertőzött kórházban

Büntetőjogi eljárást indított az ügyészség, miután a Szucsáva megyei kórházban az egészségügyi személyzet 52 tagja – orvosok és ápolók egyaránt – pozitív koronavírus-tesztet produkált. Egy orvos felvette a kapcsolatot a helyzetről részletesen beszámoló Libertatea című lappal a keddre virradó éjszakán, hogy felhívja a figyelmet: ha a betegeket anélkül küldik haza vagy egy másik kórházba, hogy

Koronavírus: felháborító válságkezelés – eltitkolt halálesetek?

Koronavírus: felháborító válságkezelés – eltitkolt halálesetek?

Rémisztő dolgokról beszélnek a romániai orvosok: Olaszországból hazatért, majd légzési elégtelenség miatt elhunyt betegeket emlegetnek, akiknél fennállt a koronavírus-fertőzés gyanúja, ám kórházi feletteseik nem tájékoztatták  az illetékes intézményeket arról, hogy felmerült a lehetőség: a COVID-19 halálos áldozatokat szedett a náluk ápolt betegek körében. „Volt egy betegem, aki az intenzív terápiás osztályon halt meg, Olaszországból érkezett.


Az orvosok is megfertőződtek: „a helyzet súlyos, ideiglenesen bezárjuk a kórházat”

Az orvosok is megfertőződtek: „a helyzet súlyos, ideiglenesen bezárjuk a kórházat”

Mintegy 40 új pozitív teszteredmény Szucsáván: a legtöbb fertőzött egészségügyi alkalmazott, de a koronavírus nem kerülte el a kórházban ápolt fekvőbetegeket sem. Egy nappal korábban 11 orvosról és ápolóról derült ki, hogy megfertőződtek. A Szucsáva megyei kórházban súlyos betegeket ápolnak, akiket Románia északkeleti részéről visznek be oda. Vasárnap 11 orvos koronavírus-tesztje lett negatív, hétfőn pedig

Útinfó: figyelmeztették az autósokat

Útinfó: figyelmeztették az autósokat

Téli útviszonyok közepette zajlik a közlekedés az ország több megyéjében, de nincsenek lezárt országutak, és jelentős torlódások sem alakultak ki – közölte hétfő reggel a Román Rendőrség közlekedési tájékoztató központja. Az Infotrafic adatai szerint havazik többek között Maros, Hargita, Kovászna, Kolozs, Brassó, Szeben, Máramaros, Beszterce-Naszód, Krassó-Szörény, Hunyad és Vâlcea megyében is. A rendőrség felhívja a

Újabb halálos áldozatok Romániában és Magyarországon

Újabb halálos áldozatok Romániában és Magyarországon

Meghalt vasárnap este egy koronavírussal fertőzött, 70 éves férfi; ezzel háromra nőtt a COVID-19 okozta elhalálozások száma Romániában – közölte a Stratégiai Kommunikáció Csoport (GCS). A férfinél március 19-én mutatták ki a koronavírus jelenlétét, egy nappal később pedig a karácsonkői kórházból a jászvásári járványkórházba szállították. A GCS szerint a 70 éves férfi cukorbeteg volt és


Koronavírus: az első haláleset Romániában

Koronavírus: az első haláleset Romániában

Románia is bejelentette a koronavírus-fertőzés miatt bekövetkezett első halálesetet. Egy 67 éves férfi az áldozat, akit március 18-án diagnosztizáltak a filiași-i kórházban, és még aznak a craiovai fertőző kórházba szállítottak, közölte vasárnap reggel a Maros megyei prefektúra. Az elhunyt férfi súlyos állapotban került a fertőzőre, rákos megbetegedésben szenvedett, amelynek utolsó stádiumában volt.

Kijárási korlátozást jelentett be a belügyminiszter

Kijárási korlátozást jelentett be a belügyminiszter

Éjszaka 22 órától reggel 6 óráig részleges kijárási tilalmat vezetnek be, a lakást csak írásban – például munkahelyi igazolvánnyal – igazolt indokkal szabad elhagyni. Nappal sem gyülekezhet közterületen háromnál több ember, csak ha egyazon háztartásban élnek, jelentette be szombat este a belügyminiszter. Nem léphetnek be Romániába vasárnap este 22 órától a nem román állampolgárok, az

Szijjártó Péter Kolozsváron: Románia hátba szúrta Magyarországot

Szijjártó Péter Kolozsváron: Románia hátba szúrta Magyarországot

Szijjártó Péter szerint a koronavírus-járvány mutatja meg igazán, hogy a Kárpát-medence és a nagyobb régió országai mennyire egymásra vannak utalva. A magyar külgazdasági és külügyminiszter erről Kolozsváron beszélt pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter kijelentette: az elmúlt napokban Románia külügyminiszterének, vagy budapesti nagykövetének nem


Magyarország biztosítja a humanitárius folyosót Románia felé

Magyarország biztosítja a humanitárius folyosót Románia felé

Amíg a román kormány garantálja, hogy fogadja a nyugat felől érkező román és bolgár állampolgárokat, addig Magyarország biztosítja nekik a humanitárius folyosót – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón. A hegyeshalmi határátkelőhelyen 21 és reggel 5 óra között biztosítják a román és bolgár vendégmunkásoknak, hogy konvojban hazatérhessenek – mondta a tárcavezető,