2013. november 8.


Ma a Gotfrid, Hódos, Kál, Karád, Kasztor, Kolos és Zsombor nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Zsombor bolgár eredetű név és oly régen meghonosodott nálunk, hogy szinte ősmagyarnak számít. Állítólag az erdélyi Gyula vajda apját is így hívták. Jelentése ugyan bölény, de mégis egy növénycsalád viseli. 1414-ben ezen a napon Zsigmond magyar királyt német királlyá koronázták. 1410-ben a hét német választófejedelem közül három német-római királlyá választotta Zsigmondot, a brandenburgi őrgrófot, így Zsigmond már biztosan király volt, de a többi választófejedelem csak 1411-ben választotta meg királlyá. 1412-ben Zsigmond elutazott Magyarországról, hogy az 1378-ban létrejött nyugati egyházszakadást megszüntesse, mert addig nem jöhetett létre egy egységes keresztény törökellenes szövetség. 1701-ben szökött meg II. Rákóczi Ferenc a bécsújhelyi börtönből. Az előzmény: a Habsburgok uralma elleni szervezkedést vállaló Rákóczi kapcsolatot keresett az osztrákok esküdt ellenségével, XIV. Lajos francia királlyal. Rákóczit 1701. április 18-án I. Lipót utasítására a nagyvárosi kastélyban letartóztatták, és Bécsújhelyen abba a cellába zárták, ahol a nagyapja, Zrínyi Péter raboskodott a kivégzés előtt. Végül Rákóczi a felesége és a börtönparancsnok segítségével, megszökött a börtönből és kalandos úton Lengyelországba menekült. 1944-ben született Nemere István író. 1982-ben őt választották Európa legjobb sci-fi írójának. 1948-ban született Deák-Bill Gyula rockzenész. 1935-ben született Alain Delon francia színész.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk