Taggelt bejegyzések: klaus Johannis

Iohannis: “Problémás és kockázatos az állami költségvetés; aggódom”

A 2017-es évi állami költségvetés ‘problémás és kockázatos’, jelentette ki kedden az államfő. “Úgy tartottam korrektnek, hogy megismerjem a kormány álláspontját, mielőtt döntést hoznék a törvény kihirdetéséről vagy a parlamenthez való visszaküldéséről. Az első benyomásom a költségvetésről, hogy problémás és kockázatos. Véleményem szerint túlbecsült bevételeket vetít elő, másrészt a tervezett kiadások is nagyon magasak. Reális

Népszavazást ír ki Iohannis a kormány közkegyelmi kezdeményezése ügyében

Klaus Iohannis népszavazást készül kiírni a bukaresti szociálliberális kormány közkegyelmi kezdeményezése és a büntetőjog megváltoztatása ügyében, a jobboldali államfő ezt a volt román fejedelemségek egyesülésének évfordulója alkalmából tartott hétfői beszédében jelentette be. Az elnök – ellentétbe állítva a nemzeti törekvéseket mindenek elé helyező elődöket és a mai politikusokat – élesen bírálta a decemberi választásokon győztes

Váratlan lépésre szánta el magát Klaus Iohannis

Országszerte tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap a szociálliberális kormány közkegyelmi tervezete és a büntetőtörvénykönyv módosítása ellen tiltakozva, a bukaresti tüntetők között a tervezeteket nyíltan bíráló Klaus Iohannis államfő is megjelent. A fővárosi Egyetem-téren összegyűlt csaknem tízezer ember éppen a két kilométernyire lévő kormányszékház felé indult, amikor megérkezett közéjük Iohannis, aki szerdán a kormányülésen való


Láthatatlan elefántok és egy államelnök a kormány ülésén

Váratlanul megjelent az államfő a szerdai kormányülésen. Klaus Johannis a megbeszélés kezdete előtt mintegy 20 percet tanácskozott Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, így a gyűlés kb. fél óra késéssel kezdődött el. A kabinet vezetője kihangsúlyozta, hogy napirenden csak olyan kérdések szerepelnek, amelyeket előzetesen nyilvánosságra hoztak, és a kormány rendes üléséről lévén szó, a költségvetéssel kapcsolatosan előkészített határozatok

Friss! Vége a miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatos huzavonának: Iohannis nyilvánosságra hozta döntését!

Az államfő megbízta kormányalakítással a szociáldemokraták miniszterelnök-jelöltjét. Klaus Iohannis román államfő megbízta a kormányalakítással Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert, a december 11-i választások nyomán alakult PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét – közölte pénteken a román elnöki hivatal. Grindeanu a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) második kormányfőjelöltje, miután az államfő kedden

Kormányalakítás: Iohannis egyértelműsítette álláspontját a miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatosan

Klaus Iohannis államfő megerősítette kedden, hogy ragaszkodik októberben nyilvánosságra hozott feddhetetlenségi feltételeihez, miszerint Romániában nem fog kormányalakítási megbízást kapni elítélt vagy bűnvádi eljárás alatt álló politikus. A parlamenti választások után tartott első sajtóértekezletén Iohannis bejelentette, hogy a kormányalakítás előkészítése érdekében szerdára konzultációra hívja a parlamenti mandátumhoz jutott pártokat. Elsőként délelőtt 10 órától a szociáldemokratákkal találkozik


A Financial Times a három lehetséges miniszterelnök-jelöltről

Vasile Dîncut, Victor Pontát vagy Liviu Dragneát nevesítheti miniszterelnök-jelöltként a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Financial Times szerint. A tekintélyes pénzügyi-gazdasági napilap azt írja, az alakulat vezetője, Liviu Dragnea jelölésével nem értene egyet Klaus Johannis államfő, aki a választások előtt egyértelművé tette, hogy nem lehet az országnak olyan kormányfője, akit elítéltek. Mint ismert, a PSD elnöke

Nem csalódtunk Iohannisban! Itt az állásfoglalás a 102 illeték eltörlése ügyében!

Nem a választások küszöbén kell felborítani a teljes adó- és illetékrendszert – nyilatkozta Klaus Iohannis államfő annak kapcsán, hogy kedden a képviselőház döntő házként megszavazta a 102 illeték eltörlését előíró törvényt. “Az előreláthatóság azt jelenti, hogy 2016-ban tudjuk, hogyan alakulnak majd az adók és illetékek 2026-ig. Nem lehet a választások küszöbén felborítani a teljes adó-

Iohannis beleegyezett

Klaus Iohannis államfő csütörtökön bejelentette, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy bűnvádi eljárás indulhasson Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter ellen Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében. “Igen, hozzájárulásomat adom’ – erősítette meg az államfő. Klaus Iohannis szerdán vette át Augustin Lazăr főügyész kérését a Gabriel Oprea elleni bűnvádi eljárás megindítására vonatkozóan. Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze


Klaus Iohannis kezében van Gabriel Oprea sorsa

Klaus Iohannis kezében van Gabriel Oprea sorsa

Klaus Iohannis államfő hozzájárulását kérte Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész ahhoz, hogy bűnvádi eljárás indulhasson Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter ellen Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közleménye szerint október 1-jei hatállyal megszűnt ugyan Oprea szenátori mandátuma, a vonatkozó törvények értelmében azonban mindazok esetében, akik a feltételezett bűntettek elkövetésekor miniszteri tisztséget töltöttek