A székelységnek természetes és jogos igénye az autonómia

„A székelységnek természetes és jogos igénye az autonómia” – jelentette ki Répás Zsuzsanna az Echo Televízió Heti mérleg című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Székelyföld területi autonómiája mellett tüntetnek vasárnap Marosvásárhelyen. „Azért kell fölemelnünk a szavunkat most mindenütt, hogy a kettős mérce miatt tiltakozzunk, amit nagyon sok szempontból megtapasztalunk, így ebben az ügyben is. Hiszen Nyugat-Európban

A székelyföldi autonómiáért tüntettek Bécsben is

Mintegy félezren vettek részt a székely önrendelkezésért szervezett tüntetésen vasárnap Bécsben. A résztvevők a román nagykövetség elé vonultak, ahol átadtak egy petíciót a diplomáciai képviselet egy munkatársának. Ebben arra szólították fel a román kormányt, hogy a magyar kormány bevonásával bocsátkozzon építő jellegű párbeszédbe a székelyek önrendelkezésének biztosításáról. A szervezők mintegy ötszáz főre, a rendőrség mintegy

Az utolsó pillanatban nyert a Ferencváros az Újpest ellen

A Ferencváros hazai környezetben 2-1-re nyert az ősi rivális Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának vasárnapi rangadóján. A győztes gólt Vladan Cukic a 92. percben szerezte. A 212. rangadót követően az összesített mérleg ferencvárosi fölényt mutat: eddig 95 zöld-fehér győzelem mellett 60 újpesti siker és 57 döntetlen született. OTP Bank Liga, 19.


Dél-Tirol, Baszkföld és Katalónia is üdvözletét hozta Marosvásárhelyre

Az olaszországi Dél-Tirol kormányzója, a katalán és a baszk autonómiát képviselő pártok képviselői is köszöntötték vasárnap a székely autonómiatörekvéseket. A Marosvásárhelyen tartott, székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésre küldött üzenetében Luis Durnwalder dél-tiroli kormányzó arra emlékeztetett, hogy a dél-tiroli németek és a székelyek egyaránt az első világháború után kerültek az Osztrák-Magyar Monarchiából kisebbségi sorba. Az 1972-ben

Harmincezren a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen

Marosvásárhelyen el-eleredő esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés. A szervezők 30 ezerre becsülték a megjelentek számát. A Marosvásárhely külvárosában lévő postaréti Székely Mártírok Emlékművéhez Székelyföld egész területéről autóbuszokkal érkeztek a tüntetők, akik elsősorban székely zászlókat hoztak magukkal, de megannyi magyar és árpádsávos zászló is feltűnt a tömegben. A demonstráció nyitányaként

Nem számítanak ellentüntetésre Marosvásárhelyen

Nem számítanak ellentüntetésre Marosvásárhelyen a székely szabadság napja elnevezésű, vasárnap délutáni autonómiatüntetés szervezői – közölte vasárnap az MTI-vel Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, a demonstráció főszervezője. Izsák Balázs elmondta, szombaton újabb egyeztetést tartottak a szervezők a rendőrség és a csendőrség helyi parancsnokaival mindazokról az intézkedésekről, amelyek a rendezvény biztonságát szavatolják. „Egyértelmű, hogy


Egy kontratenor képviseli Romániát az Eurovíziós Dalfesztiválon

Cezar Ouatu „It’s my life” című száma képviseli majd Romániát az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. A szombat esti román válogatóverseny nyertese a zsűri és a közönség szavazatai alapján dőlt el. A 31 éves, Olaszországban élő kontratenor elsősorban a közönséget győzte meg teljesítményével, és 12 ponttal kerül az első helyre. Második helyre, 10 ponttal, Robert Turcescu tévés

Tönkreverte a BC Mures a Nagyváradot

A szombat esti mérkőzés legjobbja a Körös-partiak volt játékosa, Gediminas Navickas volt. A marosvásárhelyiek 33 pontos különbséggel, 81-48-ra nyertek. Súlyos vereséget mért Marosvásárhelyi Nemzeti Ligás férfi kosárlabda-csapata a bajnokság éllovasára, szombat este: a BC Mures részben visszavágott az ősszel elszenvedett, hasonlóan súlyos vereségért. Azért csak részben, mert a Nagyvárad még nagyobb különbséggel gázolt át akkor

Orbán Viktor Kelemen Hunorral tárgyalt

Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek délután hivatalában fogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. Havasi Bertalan közleményében úgy fogalmaz: a Kelemen Hunor által kezdeményezett megbeszélésen áttekintették a romániai magyarságot érintő legfontosabb aktuális kérdéseket, így az alkotmánymódosítás, a régiók átszervezése, illetve a kisebbségi jogok érvényesülésének témakörét. Orbán Viktor és


The Guardian: a Nyugat politikai önmérsékletet vár el Orbán Viktortól

Az emberi jogok európai őrzői arra figyelmeztetik Orbán Viktort, hogy halassza el a alaptörvénynek a demokratikus jogokat sértő módosítását – írja a brit napilap internetes kiadása. Magyarország zsarnoki miniszterelnöke, Orbán Viktor kész megváltoztatni az alaptörvényt. A jövő hétre tervezett alaptörvény-módosítás a demokratikus és szabadságjogok jogok elleni támadásnak tűnik. A módosított alaptörvény megerősíti a kormányzati hatalmat