„Vizsgálják ki a Jobbik és Irán kapcsolatát”

Ki kell vizsgálni a Jobbik és Irán közötti kapcsolatot – követelte a Simon Wiesenthal Központ két magas rangú vezetője Budapesten. Simon Samuels, a Wiesenthal Központ nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, valamint Abraham Cooper, a Központ amerikai alelnökével hétfő óta magyar politikusokkal, köztük Navracsics Tiborral is tárgyalt Budapesten – írja a Népszabadság. A lap szerint a Simon

Fidesz: semmi esélye, hogy visszavonjuk az alaptörvény-módosítást + videó

Semmi esély sincs, hogy visszavonjuk az alaptörvény-módosítást, nincsenek emellett érvek, a Lendvay utcai székházfoglalás például jogellenes – ezt Gulyás Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra szólította fel a többi pártot, hogy ők is ítéljék el a jogellenes székházfoglalást. A politikus szerint a jogellenes tiltakozás lehetetlenné teszi az érdemi párbeszédet

Washington is aggódik a magyar alkotmánymódosítás miatt

Az Egyesült Államok osztja az Európa Tanács aggodalmát az előterjesztett magyar alkotmánymódosítással kapcsolatban – szögezte le a Washingtonban helyi idő szerint csütörtök délután kiadott közleményében Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő. „Ezek a módosítások közelebbi vizsgálatot és a tudatosabb megfontolást érdemelnek, mert veszélyeztethetik az intézményi függetlenséget, valamint a fékeket és az egyensúlyokat, amelyek a demokratikus kormányzást


Erdély visszacsatolásának lehetőségéről beszélt a magyar külügyminiszter

Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség – mondta Martonyi János külügyminiszter szombaton a román Digi24 hírtelevízióban. Martonyi János arra a felvetésre válaszolt így, hogy Romániában sokan attól tartanak: Budapest az autonómiatörekvések támogatásával Erdélyt szeretné visszaszerezni. A külügyminiszter szerint ez olyan képtelenség, hogy nem is kíván reagálni rá. Ugyanakkor rámutatott, a közösségi autonómiaformák elismerése nem gyengíti,

Hétfőn a Sándor-palotánál folytatják az alkotmánymódosítás ellen tüntetők

Az Alkotmánybíróság épületénél véget ért az a tüntetés, amelyet Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett fővárosi, Alkotmány utcai demonstráció folytatásaként tartottak több mint ezer ember részvételével – jelentették az MTI tudósítói szombat este. Az alaptörvény tervezett negyedik módosítása ellen tartott demonstráció néhány ezer résztvevője közül mintegy ezren az Alkotmány utcából a Képviselői Irodaházhoz

Az MTK legyőzte a Pápát

Az MTK Budapest hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Pápát a labdarúgó OTP Bank Liga szombati játéknapján, így biztosan megtartja második helyét a tabellán. OTP Bank Liga, 19. forduló: MTK Budapest-Lombard Pápa Termál FC 2-0 (0-0) ——————————————— Hidegkuti Stadion, 1000 néző, v.: Berger gólszerző: Wolfe (52.), Hidvégi (83.) sárga lap: Dlusztus (64.), Tóth G. (77.) MTK


Hengerelt a Videoton

Második idei bajnokiját is rendkívül magabiztosan 4-0-ra nyerte a Videoton: a székesfehérvári gárda – amely az előző körben a Honvéd otthonában diadalmaskodott ugyanilyen arányban – ezúttal az Eger együttesét győzte le Vácon. Az NB I újonca továbbra sem játszhat hazai pályán a bajnokságban a villanyvilágítás hiánya miatt. Az Eger immáron tizenegy mérkőzés óta nyeretlen a

Lábát törte egy színésznő a Csíksomlyói magyar passió próbájának szünetében

Lábát törte Molnár Anikó színművész a szombati próbán, ezért hónapokig társulaton belüli beugrásokkal pótolják – közölte a Soproni Petőfi Színház. A darabot rendező Pataki András színigazgató tájékoztatása szerint Molnár Anikó a Csíksomlyói magyar passió próbájának szünetében, egy dobogóról lelépve szenvedett baleset, amikor egy mozdulatot mutatott a Jézust alakító színésznek. Hozzátette: a Tigris és hiéna című

Athénban nyert az Eger

Kézzelfogható közelségbe került a legjobb négy közé jutás az Eger női vízilabdacsapata számára a Bajnokok Kupájában, miután a negyeddöntő első, szombati mérkőzésén nyerni tudott az Olympiakosz Pireusz vendégeként. Eredmény, Bajnokok Kupája, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Olympiakosz (görög) – ZF-Eger 7-8 (1-1, 1-4, 2-2, 3-1) ———————————————————— A klub honlapjának összegzése szerint a magyar bajnok végig kézben tartotta


Érthetetlen az MSZP, Ponta és az RMDSZ barátkozása

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke érthetetlennek nevezte, hogy az MSZP azzal a Victor Ponta román szociáldemokrata pártelnökkel barátkozik, akinek a hatalomra kerülése óta – megítélése szerint – magyarellenes hangulat alakult ki Romániában. Tőkés László szombaton Marosvásárhelyen tartott sajtóértekezletén arra utalt, hogy a román miniszterelnök aznap részt vett az MSZP évértékelő rendezvényén.