Martonyi: A bírálatok nagy része félreértéseken alapul

Nagyrészt hiányos információkon és félreértéseken alapul a magyar alaptörvény tervezett módosítása körül kialakult vita jelentős része – állítja abban, az MTI-hez is eljuttatott, levélben Martonyi János külügyminiszter, amelyet uniós kollégáinak írt. Az angol nyelvű levélben Martonyi megállapítja, többen aggodalmuknak adtak hangot, hogy Magyarország saját korábbi, az Európa Tanácsnak tett vállalásait és az uniós jogot is

Pál Dénes: Vége!

Eddig tartott a Voice két énekesének, a győztes Pál Dénes és Agárdi Szilvi munkakapcsolata. A fiú a saját karrierjére akar összpontosítani. A Voice-ban találkoztak először, majd miután Szilvi kiesett, Dénes pedig megnyerte a tehetségkutatót, ismét egymásra találtak A Dal színpadán, ahol egy duettel indultak az eurovíziós szereplésért. Akkor már mindenki arról ábrándozott, hogy egy szerelem

Bemutatkozott a Facebook új verziója

Vizuálisan gazdagabb, mobiltelefon-orientált hírfolyam jellemzi a Facebook új változatát, amelyet csütörtökön mutattak be a kaliforniai Menlo Parkban. A világ legnagyobb közösségi portáljának eddigi egységes hírfolyamát a felhasználó több specializált szekcióra oszthatja fel, például külön tartománya van a zenének és a fotóknak. Az átalakítás célja, hogy az eddiginél jobban személyre szabhatóvá tegye a szolgáltatást, hogy az


Késsel támadt az ámokfutó – 4 halott, 8 sebesült

Legkevesebb négy ember meghalt és nyolc megsebesült egy késeléses támadásban az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület középső részén – közölte helyi információk alapján a South China Morning Post című hongkongi napilap pénteken. Korla város rendőrsége egyelőre nem közölt sem a gyanúsítottról, sem az áldozatokról, sem az eseményekről részleteket. A terület kormányzatának szóvivője azonban megerősítette, hogy az

Párttá alakult az Együtt 2014

Párttá alakult a választói mozgalomként létrejött Együtt 2014 pénteken. Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a tavaly október 23-án létrehozott választói mozgalom társalapítója az eseményen azt mondta: a régi pártoktól nem várható a korszakváltás, ehhez új erőre van szükség. Bejelentette, hogy az Együtt 2014 szövetséget köt az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért párttal, amellyel közös listán indulnak

„Senkinek nem érdeke egy pedagógussztrájk”

Hoffmann Rózsa szerint sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem Magyarországnak nem érdeke egy pedagógussztrájk. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára pénteken egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón beszélt erről, és kérdésre válaszolva hozzátette: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a törvény adta lehetőségeivel él, amikor sztrájkot hirdet. Kitért arra, hogy a törvény értelmében a sztrájk


Új életformát fedeztek fel?

Orosz kutatók feltételezése szerint új életformát fedeztek fel azokban a vízmintákban, amelyeket az évmilliók óta vastag jégpáncél alatt rejtőzködő Vosztok-tóból emeltek ki a Déli-sarkon ősi mikroorganizmusok után kutatva. Szergej Bulat, a szentpétervári Atomfizikai Intézet munkatársa a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek elmondta, hogy a kutatócsoport olyan baktériumot talált a vízmintákban, amelyiknek a DNS-e nem hasonlít egyetlen,

Heidum és Keszler is kiesett a gyorskorcsolya-vb-n

Sem Heidum Bernadettnek, sem Keszler Andreának nem sikerült bejutnia az elődöntőbe 1500 méteren a Debrecenben zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság pénteki nyitónapján. A Főnix Csarnok nagyjából 1000 nézője az esemény ünnepélyes megnyitója után az első előfutamban rögtön egy hazai versenyzőnek szurkolhatott Keszler Andrea személyében. A váltóban 2009-ben Európa-bajnok korcsolyázó a januárban összetettben Eb-t nyert olasz Arianna Fontanával

Szexuális aberráció

A farmer felesége elmegy az ügyvédhez: – Ügyvéd úr, szeretnék elválni, mert a férjem állandóan mindenféle szexuális aberrációra késztet. Tegnap is a csirkéket nézegettem, amikor mögém lépett, és hátulról magáévá tett. – De Mrs. Smith, 5 éve ismerem Önöket, eddig úgy tudtam, hogy nem is tartanak otthon csirkéket! – Nem is otthon volt, hanem a


EL: Steaua – Chelsea 1-0 (34. Rusescu)

Raul Rusescu 34. percben, büntetőből lőtt góljával 1-0-ra nyert csütörtök este a Steaua Bukarest a Chelsea ellen a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A két csapat összetétele: * Steaua: Tătăruşanu – Râpă, Szukala, Chiricheş, Latovlevici – Bourceanu, Pintilii (58. Prepeliţă) – Ad. Popa, Chipciu, Tănase (82. Tatu) – Rusescu (90+2. Gardoş). Edző: Laurenţiu Reghecampf. *