Tizenkét új helyszín került fel az UNESCO világörökségi listájára

Tizenkét, köztük kínai, argentin, indiai, török, valamint első ízben angolai és eritreai helyszínnel gazdagodott az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) világörökségi listája, amelyen három helyszínt ki is terjesztettek a szakértők – tette közzé honlapján a szervezet a hétvégén. Az UNESCO július 2. óta Krakkóban ülésező világörökségi bizottsága 41. ülésén felvette a listára az

A bevándorlás miatt 1,5 millióval nőtt az Európai Unió lakossága

Egy év alatt nagyjából 1,5 millióval bővült az Európai Unió lakossága, amely 2017. január 1-jén 511,8 millió volt a becslések szerint, a növekedés oka a pozitív migrációs egyenleg – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből. A lakosság számának emelkedését a hivatal egyértelműen a bevándorlás számlájára írta, tavaly ugyanis gyakorlatilag nem volt

Ellenséget sejt Soros Györgyben a PSD vezetője

Liviu Dragneának, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének meggyőződése, hogy a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és a PSD-t. Dragnea a szociálliberális koalíció hétfői ülése után újságírói kérdésekre válaszolva cáfolta az ellenzéki RiseProjekt.ro portálon megjelent korrupcióvádakat, ugyanakkor azt sugallta, hogy


Beszakadt egy híd, a Marosba zuhant egy teherautó

Beszakadt egy híd, a Marosba zuhant egy teherautó

Fotó: Székelyhon Beszakadt hétfőn egy aszfaltot szállító teherautó alatt a székelyföldi Gyergyóújfalu alszegi Maros-hídja. A jármű a Gyergyóújfaluban még csak patak méretű Marosba zuhant, a sofőrnek nem esett bántódása. A 16 tonnás önsúlyú, 14 tonna aszfalttal terhelt gépkocsi épp a hídra vezető alszegi út aszfaltozásához szállította az alapanyagot, és háttal tolatott a fém szerkezetű, fa

A pásztor a hibás, ha medvetámadás éri?!

A pásztor a hibás, ha medvetámadás éri?!

73 medve által okozott káresetet regisztráltak idén a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökségnél, szinte kétszer annyit, mint tavaly, tájékoztatott Domokos László igazgató. Az idézett forrás szerint év eleje óta 100 kérést adtak le a gazdák a vadkárok felmérése érdekében, 73 esetben medvék által okozott károkról volt szó. A medvék által okozott anyagi károkra vonatkozóan hét esetben

Bíróság elé állítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal volt gazdasági igazgatóját

Bíróság elé állítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal volt gazdasági igazgatóját

Fotó: Zi de zi Megvesztegetés elfogadása miatt bíróság elé állítják Kiss Imolát, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal volt gazdasági igazgatóját. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétfőn arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy Kiss Imola 2010 szeptemberében, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal gazdasági igazgatójaként 10.000 eurót kért egy üzletembertől egy teremfutball-verseny szponzorálására. Cserébe a gazdasági igazgató közbenjárt, hogy


Rendőrök érettségiznek

Rendőrök érettségiznek

Képünk illusztráció A rendőrök érettségiznek. Az egyik kihúzza Petőfit. Nem szó szól semmit. A vizsgabiztos biztatja, hogy legalább egy vers címet mondjon. A rendőr gyűri a homlokát, de semmi. – Ha, megmondja, hogy ki írta a Nemzet Dalt, kap egy kis kettest – ígéri a vizsgabiztos. A rendőr csak néz, vesz egy nagy levegőt, de…

Ilyen balesetet is ritkán látunk

Ilyen balesetet is ritkán látunk

Egy személyautó és két tehergépkocsi ütközött össze a 441-es úton, Nagykőrösnél hétfő reggel – közölte a rendőrség a honlapján. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 21-es kilométernél történt balesetben többen megsérültek. A rendőrök a helyszínelést teljes útlezárás mellett kezdték meg, a forgalmat Kecskemét és Nagykőrös irányába terelik. Az Útinform a honlapján azt írta, hogy


30 ezer lej büntetés lyukas óvszerek miatt

30 ezer lej büntetés lyukas óvszerek miatt

Kilyukasztott, lejárt szavatosságú óvszereket találtak kereskedelmi forgalomban a kolozsvári fogyasztóvédők. Az észak-nyugati regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint egy fogyasztói panasz nyomán fedezték fel a lyukakat a Durex extra safe óvszer 0010815033-as gyártási szériájának darabjain (2020-as lejárati határidővel). Egyes esetekben más lejárati határdő volt feltüntetve az óvszerek külső dobozán, mint azok belső műanyag csomagolásán: ez utóbbiak