Itt a vége! Halep nem jutott be a női egyes elődöntőjébe Wimbledonban július 12, 2017 7:26 Szerző mediatica Sport A másodikként kiemelt Simona Halep nem jutott be a wimbledoni füves pályás Grand Slam tenisztorna női egyes versenyének elődöntőjébe, mert kedden 7-6 (2), 6-7 (5), 4-6 arányú vereséget szenvedett a magyar származású, brit Konta Johannától. Halepnek ez volt az elmúlt hónapokban a harmadik lehetősége, hogy a WTA-világranglista élére kerüljön, ám ezzel nem sikerült élnie sem …
Rácz Éva a MÚRE dévai riporttábora után: „Bízom a negyedik kötetben; de az ötödikben is” július 11, 2017 19:51 Szerző mediatica Aktuális Fotók: Antal Erika, Farczádi Attila „A riport az igenis a műfajok legnehezebbike és legnemesebbike; és ilyenként érdemes vele foglalkozni.” Déván rendezte 2017-es riporttáborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az elmúlt hétvégén Hunyad megye székhelyén gyűltek össze a részvevők, szám szerint 31-en, bár a szervezők eredetileg 25-ös létszámban gondolkodtak. Jelen volt a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem …
M4-alapkőletétel: újabb autópálya a magyar-román határig július 11, 2017 14:43 Szerző mediatica Aktuális Ünnepélyes keretek közt, a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselőinek jelentétében kedden lerakták az M4 autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki (magyar-román országhatár) közötti szakaszának alapkövét. A közel 100 milliárdos nettó bekerülési költségből megvalósuló beruházás 2020. I. negyedévében készül el, aminek eredményeként létrejön a gyorsforgalmi kapcsolat Felvidék és Észak-Erdély között, Kassa-Debrecen-Nagyvárad irányában – jelentette be Homolya Róbert, a …
Vaddisznó miatt nem tudott felszállni a repülőgép – lelőtték! július 11, 2017 14:18 Szerző mediatica Kékfény Képünk illusztráció Vaddisznó szaladt be a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér kifutópályájára, ezért késett 20 percet egy repülőgép – közölte a repülőtér és a rendőrség szóvivője hétfőn. Marika Janouskova és Katerina Rendlova elmondták, hogy a rendőrök megpróbálták elkergetni a vadat a repülőtérről, de végül le kellett lőniük. A vaddisznók száma megsokszorozódott Prágában, ám leginkább a …
Nem ment el a srebrenicai népirtás évfordulóján tartott megemlékezésekre a város szerb polgármestere július 11, 2017 14:11 Szerző mediatica Külföld A srebrenicai népirtás elismerésére szólította fel a szerbeket Bakir Izetbegović, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja kedden Srebrenicában, a huszonkét évvel ezelőtti mészárlás évfordulóján szervezett megemlékezésen. Izetbegović úgy fogalmazott: akkor lehet csak változásokat elérni, ha a szerb nép elismeri végre, hogy népirtás történt Srebrenicában huszonkét évvel ezelőtt. „Mindazok, akik tagadják a népirtás tényét, be kell, …
Baleset a marosvásárhelyi Kossuth utcában július 11, 2017 13:43 Szerző mediatica Kékfény Marosvásárhelyen autóbusszal ütközött egy tolató haszongépjármű a Kossuth utcában, hétfőn délután kevéssel fél 5 előtt. Egy 70 éves, marosszentkirályi férfi vezette a hátrafele hajtó gépkocsit, amely nekiment a mögötte közlekedő, 34 éves férfi által vezetett autóbusznak. A balesetben a tömegközlekedési jármű egyik 18 éves, mezőcsávási utasa könnyebben megsérült, adta hírül keddi tájékoztatójában a Maros megyei …
Júniusban 0,9 százalék volt az éves inflációs ráta július 11, 2017 13:15 Szerző mediatica Gazdaság Júniusban 0,9 százalék volt Romániában az infláció a tavalyi hatodik hónaphoz mérten – közölte kedden az országos statisztikai intézet. Éves összevetésben az élelmiszerek 2,83 százalékkal drágultak, a nem élelmiszerek 0,2 százalékkal kerülnek többe, ugyanakkor a szolgáltatások 1 százalékkal olcsóbbodtak. Az előző hónaphoz mérten 0,5 százalék volt az infláció júniusban, miután az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbodtak, …
Székelyföldre látogat jövő héten Klaus Iohannis július 11, 2017 13:09 Szerző mediatica Aktuális Hargita és Kovászna megyébe – Románia két magyar többségű megyéjébe – látogat július 18-án Klaus Iohannis államfő. A székelyföldi látogatást Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője jelentette be kedden, amikor az államfő programját ismertette. Az elnök egyebek mellett felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet, a csíkszeredai megyeházán pedig a térség háromszáz választott …
Emberekre támadt a medve július 11, 2017 12:51 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Fotó: Abies Hunting Medvetámadás áldozatává vált egy pásztor hétfőn délelőtt az erdővidéki Uzonkafürdőtől mintegy két kilométerre. A juhaival az itatóhoz tartó ötvenegy esztendős férfira előzmény nélkül, lesből támadt a vadállat. A kutyák közbelépésének köszönhetően csak bal combjának hátsó részén keletkezett nagyobb sérülés. A mintegy 15×4 centiméteres, mély sebet a sepsiszentgyörgyi kórházban látták el. Vasárnap este …
Megkezdődött a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb NATO-hadgyakorlata július 11, 2017 12:19 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Megkezdődtek a Saber Guardian 2017 (SG17) elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat – a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb hadgyakorlatának – romániai manőverei kedden. A Bulgária, Románia és Magyarország területén zajló, 22 NATO-tagállam és partner ország 25 ezer katonáját mozgósító gyakorlatsorozatot az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi erőinek európai parancsnoksága hangolja össze. Július 20-ig Románia területén 20 helyszínen rendeznek éles …