Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Kelemen Hunornál. „Az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak”

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Kelemen Hunornál. „Az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak”

Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely (b) és az MSZP elnöke, Molnár Gyula (j) pénteken vacsorára hívta az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort (k) a Kolozsváron tartott közéleti fórum után. Fotó: Karácsony Gergely közösségi oldala Az RMDSZ elnöki szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire …

Pert nyert Románia az amerikai Chevron olajipari cég ellen

Románia javára ítélt a párizsi döntőbíróság a Chevron által indított kártérítési perben, így az amerikai olajipari vállalatnak kell a román törvények megsértéséért 73,5 millió dollár kártérítést kifizetnie az országos ásványkincshatóságnak (ANMR) egy koncessziós ügyben – közölte szombaton a bukaresti kormány sajtóirodája. Ezen felül a román alapkamatot nyolc százalékkal meghaladó kamat kifizetésére kötelezték a Chevront, amit …

Eltemették Verestóy Attilát

Eltemették Verestóy Attilát

Elöl Kelemen Hunor, a Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (b) és Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, hátul Frunda György EP-képviselő (b) és Borbély László RMDSZ-es politikus díszőrséget állnak Verestóy Attila, az RMDSZ közelmúltban elhunyt szenátorának ravatalánál a székelyudvarhelyi belvárosi református templomban 2018. február 3-án. MTI Fotó: Veres Nándor Szombaton Székelyudvarhelyen eltemették Verestóy Attilát. A …


Minority SafePack: eddig 600 ezer támogató

Minority SafePack: eddig 600 ezer támogató

Elérte a 600 ezret az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós(EU-) szintű védelmét sürgető Minority SafePack (kisebbségi biztonsági csomag) európai polgári kezdeményezés aláíróinak száma – jelentette be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke csütörtökön Berlinben. Vince Loránt a FUEN nemzetközi médiafórumán a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nyolc hét maradt a kezdeményezés érvényességéhez szükséges …

Influenza: 4 újabb halálos áldozat Erdélyben

Influenza: 4 újabb halálos áldozat Erdélyben

Újabb négy influenzás beteg halt meg a múlt héten Romániában, ezzel immár nyolcra emelkedett a járvány áldozatainak száma – derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) honlapján csütörtökön közölt friss összesítésből. A negyedik naptári héten (január 22-28.) kizárólag Erdélyben szedett áldozatokat az influenza: egy-egy Kolozs, Hargita és Hunyad megyei, hatvan évnél idősebb, influenzában szenvedő idősebb …

Nemet mond a kettős mércére lengyel és a román külügyminiszter

Nemet mond a kettős mércére lengyel és a román külügyminiszter

Az Európai Unió alapelveinek goromba megsértése lenne, ha az uniós pénzalapok odaítélését feltételekhez kötnék – mutatott rá Teodor Melescanu román külügyminiszter csütörtökön, miután Jacek Czaputowicz lengyel külügyminisztert fogadta Bukarestben. A két tárcavezetőt közös sajtóértekezletükön arról a brüsszeli javaslatról kérdezték, miszerint az unió 2020 után a kohéziós alapok szétosztását a jogállamiság alapelveinek betartásához köthetné. Czaputowicz rámutatott: …


A bukaresti metró bővítését vizsgálja az EU csalás elleni hivatala

A bukaresti metró bővítését vizsgálja az EU csalás elleni hivatala

A bukaresti metró 5-ös vonalának megépítését vizsgálja az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), amely csütörtökön a terepen vizsgálódott, iratokat kért ki a tömegközlekedési vállalattól. A vizsgálat tényét csütörtökön az európai uniós intézmény közleményben erősítette meg. A hivatal nem kívánt részleteket közölni a folyamatban levő vizsgálat tárgyáról, csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy feljelentés érkezett hozzájuk bizonyos …

Lebukott egy román cigarettacsempész

Lebukott egy román cigarettacsempész

Több mint 17 millió forintos bírságra számíthat egy román cigarettacsempész, akit az M70-es autóúton füleltek le a pénzügyőrök – tájékoztatta a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága pénteken az MTI-t. A pénzügyőrök egy román férfi által vezetett bolgár rendszámú autót állítottak meg ellenőrzésre az M70-es autóúton, amikor a jármű átvizsgálásakor a padozat alatt egy rejtekhelyre …

Tavaly 6,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában

Tavaly 6,5 százalékkal, 26,915 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma az előző évhez mérten – közölte pénteken az országos statisztikai intézet. Ezek 80 százalékát román turisták töltötték, 20 százalékát külföldiek, ez utóbbiak átlagban 1,9 éjszakára szálltak meg. Tavaly 10,4 százalékkal több, 12,056 millió turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, amiből 9,307 millió román turista …


Kétnyelvűség az utcanévtáblákon: Marosvásárhely után Nagyváradon is pert vesztett a CEMO – ez mégsem rossz hír, sőt!

Kétnyelvűség az utcanévtáblákon: Marosvásárhely után Nagyváradon is pert vesztett a CEMO – ez mégsem rossz hír, sőt!

Románia nem érvényesíti a ratifikált nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, ez immár nemzetközi fórumok előtt is bizonyítható – így értékelte a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezető igazgatója, hogy az általa vezetett szervezet első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat ellen a kétnyelvű – román és magyar – utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított pert. Első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat …