Aktuális

109 éves korában meghalt Szemenyei Margit

109 éves korában meghalt Szemenyei Margit

A bánsági Karánsebesen életének 109. évében meghalt Románia legidősebb lakosa, Szemenyei Margit – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség. A magyar nemzetiségű, római katolikus vallású Szemenyei Margit az Arad megyei Kisjenőn született, 1907. augusztus 15-én, Borosjenőn járt iskolába. Az első világháború után került Karánsebesre, amikor édesapja az ottani bútorgyárban vállalt munkát. Ő maga is gyári munkás

Elhunyt Tempfli József

Elhunyt Tempfli József

Hosszú betegség után 85 éves korában szerdán elhunyt Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke – közölte az egyházmegye. Tempfli József a Szatmár megyei Csanáloson született 1931. április 9-én. A nagyváradi Szent László Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézetben tanult. 1962. május 31-én szentelte pappá Márton Áron püspök.

Marosvásárhelyen is bemutatják a Király Károly-könyvet

Marosvásárhelyen is bemutatják a Király Károly-könyvet

„Minden írást, levelet, amit nekem diktált, vagy ami általa eljutott hozzám, mindent megőriztem öntudatlanul. Talán megérzésből. Cipeltem magammal, mint a sorsom, egyik városból a másikba, egyik országból a másikba. Majd beraktam a süllyesztőbe. Mígnem egy napon, kinyitván az éjjeliszekrényemet, kihullott belőle egy rakás papír, dosszié, rég eltemetettnek vélt emlék és fájdalom. Bevallom, nem egy szíven


Beadják derekukat a pedagógusok?

Beadják derekukat a pedagógusok?

Kedden ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a pedagógusok szakszervezetének képviselői. Mint ismert, néhány napja sikertelenül zárult a bérelemlésekkel kapcsolatos egyeztetés: a kormány azt ajánlotta, hogy jövő augusztustól 10 százalékkal növelik a pedagógusok bérét, ám ezzel a javaslattal az érdekvédelem elégedetlen. Ha nem tudnak dűlőre jutni, az oktatók szakszervezete június elsején nagyszabású tüntetést tervez, amelyre

Újrakezdték a kivitelezési munkálatokat Marosvásárhely körgyűrűjén

Újrakezdték a kivitelezési munkálatokat Marosvásárhely körgyűrűjén, a vonatkozó szerződést még 2014 júniusában írták alá, értéke majdnem 135 millió euró plusz áfa. Jelenleg zajlik az építőtelep kialakítása, megszervezése, hogy a tényleges munkát is el lehessen kezdeni – közölte az Országos Autópálya- és Főútkezelő Társaság. A projektet a 2014–2020-as költségvetésből rendelkezésre álló európai uniós alapokból finanszírozzák. Képünk

Vadiúj kisvonat a Somostetőn

Vasárnap délelőtt 11 órakor indul első útjára a szerelvény Marosvásárhely kedvelt kirándulóhelyén, amely az eddig használt, kiöregedett szerelvényt hivatott helyettesíteni. Pályáját 600 méterrel meghosszabbították, az állatkert előtt vezették el, és több megállóhelyet is kialakítottak. A Városháza jelezte, hogy a gyerekektől vár javaslatokat a kisvonat elnevezésére a primaria@tirgumures.ro e-mail címen, május 27-én este 8 óráig. mediatica


A magyar református egység kolozsvári megünneplésével kezdődött a reformáció jubileumának rendezvénysorozata

A magyar református egység napját ünnepelték vasárnap Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban tartott ünnepi istentiszteleten. Az esemény egyben a reformáció 500. évfordulója tiszteletére rendezendő, 2017. október 31-ig tartó rendezvénysorozat megnyitója is volt. Orbán Viktor miniszterelnök köszöntését Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos olvasta fel. A miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy a

Könyv jelent meg Király Károlyról

Megjelent Király Ibolya Emlék-repeszek című könyve testvéréről, Király Károly erdélyi politikusról. A kötetet szombat délután mutatták be Budapesten, a Magyarság Házában. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: Király Ibolya könyve segít megérteni, hogyan működött a Ceausescu-rendszer, ez a ma már elképzelhetetlen világ, segít megérteni azt, „hogy mivel éltünk együtt, és min próbáltunk változtatni”. Lezsák Sándor

Magyarul a MOGYÉ-n: Ádám Valerián újabb tüntetéssorozatot jelentett be

A magyar oktatás egyenjogúságáért tüntet újra Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerészképzésért Egyesület, értesítette szerkesztőségünket a szervezet elnöke. Dr. Ádám Valerián arról tájékoztatott: június 3-áig minden nap pontos órakor hangos megafonnal szólalnak fel az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) épülete előtt az ügy érdekében. Aláírásgyűjtést is kezdeményeztek, amelynek eredményeként két nap alatt immár csaknem


Bréking! Sikkasztás és pénzmosás miatt nyomoznak a Kolozsvári CFR labdarúgóklubnál

Bűnszervezet létrehozása, folyamatos és súlyos következményekkel járó sikkasztás, folyamatos adócsalás és folyamatos pénzmosás gyanújával indított csütörtökön vizsgálatot a kolozsvári CFR labdarúgóklubnál a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) – tájékoztatott az Agerpres. A hírügynökség arról értesült, hogy a nyomozók hajnalban a klubnál, Pászkány Árpádnál, a klub volt főrészvényesénél és Iuliu Muresannál, a klub elnökénél