Házi őrizetbe helyezték Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét március 12, 2015 10:26 Szerző mediatica Aktuális A Maros Megyei Törvényszék házi őrizetbe helyezte Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós tisztségéből felfüggesztett polgármesterét, aki ellen hivatali visszaélés és zsarolás miatt folytat vizsgálatot a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A szerdán hozott döntést a honlapján tette közzé a törvényszék. A határozattal a törvényszék szigorította a Mezei János ellen alkalmazott kényszerintézkedést. A polgármester korábban bírósági felügyelet alatt állt, ami …
Huszonhárom megállót újítanak fel Budapesten március 11, 2015 10:40 Szerző mediatica Aktuális Nyolc kerületben folytatja a Budapesti Közlekedési Központ a korábban megkezdett megállófelújítási programot, idén huszonhárom helyszínen korszerűsítik az utasvárókat. A BKK közleménye szerint mintegy 122 millió forintot költenek a feladatra, amelynek kivitelezési munkáit nyílt közbeszerzési eljáráson a Pulzus Plusz Kft. nyerte el a legalacsonyabb ajánlati árral. A forgalmi sávokban lévő megállóhelyeken nagyobb teherbírású aszfaltburkolat, az autóbuszöblökben …
Jelentős változásokat hoz a családorvosok új keretszerződése március 11, 2015 10:17 Szerző mediatica Aktuális Új szabályok elé néznek a családorvosok. A még csak tervezet szintjén lévő szabályozáscsomag többek között arról rendelkezik, miként fizeti az egészségbiztosítási pénztár az orvosokat. Eszerint a családorvosokat megillető összeg 20 százalékát a páciensek számától teszik függővé, 80 százalékát pedig a rendelések számától. Jelenleg ez az arány fele-fele. Az intézkedés révén a családorvosokat arra kötelezik, hogy …
Ilyen villamosok járnak hamarosan Budapesten március 11, 2015 8:11 Szerző mediatica Aktuális Megérkezett Spanyolországból Budapestre az első CAF villamos az éjszaka. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán közölte: a járművel – amit kamionokkal szállítottak a gyártó baszkföldi üzeméből Budapestre – elkezdődhetnek a szükséges tesztek, a fék- és futáspróbák. Az első villamos a rövid, 34 méteres típus, amelyikből összesen 25 érkezik még ebben az évben. Amennyiben a jármű …
Lemondott a ploiești-i polgármester. Előzetesben marad? március 10, 2015 14:37 Szerző mediatica Aktuális Lemondott tisztségéről kedden a ploiești-i polgármester, miután előzetes őrizetbe vették a Petrolul Ploieşti 1. ligás labdarúgó-csapat tagjainak törvénytelen díjazásáért, valamint csúszópénz elfogadásáért és hivatalköri visszaélésért. A Iulian Bădescu távozásáról szóló hírt a volt városvezető ügyvédje jelentette be, miután a ploieşti-i táblabíróságon ma tárgyalták az előzetes őrizetbe vételi parancs ellen benyújtott fellebbezést. Ítélet egyelőre ezzel kapcsolatosan …
Meghosszabbítaná az analóg műsorsugárzást a Román Televízió március 9, 2015 13:44 Szerző mediatica Aktuális Meghosszabbítanák az analóg műsorsugárzást, a Román Televízió legalább is erre vonatkozó kérést fogalmazott meg a kormányhoz. Azt írták, az előfizetőknek biztosítani kell a hozzáférést az adásokhoz a földfelszíni digitálás sugárzásra való áttérést követően is, amelyet idén június 16-ára terveznek. A TVR azt javasolja, a digitálissal párhuzamosan maradjon meg az analóg jelsugárzás is 2016. december 31-éig. …
Nana bűzlik, eljárás indulhat – Facebookon írt leánya telekügyletéről a volt államfő március 9, 2015 13:42 Szerző mediatica Aktuális Vizsgálják a volt államfő leánya által megvásárolt telkek tulajdonjogát. A Legfelsőbb Bírói Tanács az Igazságügyi Felügyelethez fordult a közigazgatási minisztérium kérésére, miután Traian Băsescu szombaton azt írta Facebook-oldalán, elképzelhetőnek tartja, hogy a szóban forgó területek visszaszolgáltatásakor történtek visszaélések, ellenben leánya jóhiszeműen járt el, amikor vásárt kötött az eladó olasz társasággal. „A telkek három évig az …
Emlékművet avattak a császári parancsot megtagadó bágyoni huszároknak március 8, 2015 19:31 Szerző mediatica Aktuális A Kolozs megyei Bágyonban (Badeni) vasárnap emlékművet avattak annak a 32 huszárnak, akik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a császári parancsot megtagadván a magyar szabadságharc oldalára álltak. Az egykori Aranyosszékhez tartozó székely településen több százan vonultak fel a helyszínre érkezett hagyományőrző huszárok mögött az emlékműig. A rendezvényen felszólaló Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata …
Minden autóst érinthet: átfogó ellenőrzés lesz hétfőtől március 8, 2015 18:25 Szerző mediatica Aktuális Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót indít a rendőrség hétfőn, hogy ellenőrizze a biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak előírásszerű használatát – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A fokozott ellenőrzést egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL – az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata – szervezésében hajtják végre. TISPOL SEATBELT ellenőrzés egy évben kétszer zajlik, ennek során …
Ilyen lesz a jövő heti időjárás március 8, 2015 18:24 Szerző mediatica Aktuális A jövő héten is sok napsütésre lehet számítani, csak néhol lehet kisebb eső, zápor. A leghidegebb órákban többfelé lehetnek mínuszok, de nappal 10 Celsius-fok körüli melegre, néhol 15 fokra lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel. Az országos középtávú előrejelzés szerint március 15-én is napsütéses idő várható. Hétfőn hajnalban fordulhatnak elő …