Aktuális

Ha Ceausescu élne, nyerne Romániában

A kommunizmus iránti nosztalgiát vizsgálták Romániában, melynek eredményeképp a válaszadók 69 százaléka mondta azt, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceausescut államfőnek. Megnyerné az államfőválasztást Romániában Nicolae Ceausescu, a huszonöt éve kivégzett kommunista diktátor, ha indulhatna a novemberi voksoláson – közölte pénteken a Jurnalul National című, kormánypárti lap, a Digi 24 hírtelevízióban bemutatott szociológiai felmérést

Közlekedésbiztonsági kampány gyalogosoknak – tavaly 10 súlyos baleset volt Maros megyében a járókelők hibájából!

Figyelemfelkeltő kampányt indított gyalogosok számára a Maros megyei Forgalmi Rendőrség, hogy megelőzzék a felelőtlen közlekedés miatt bekövetkező baleseteket. Az intézmény szóvivője elmondta, tavaly tíz olyan nemkívánatos esemény történt, amelynek tragikus következményei voltak: négyen meghaltak, nyolcan súlyosan megsérültek. Ennek szeretnék elejét venni a továbbiakban. Május 2-áig közvélemény-kutatást rendeznek a gyalogosok körében, hogy kiderítsék, közülük sokan miért

Havazott csütörtök reggel a Hargitán

Hargitafürdőn és a Bucsinon is vékony hóréteg borította be a tájat. Az utászok két és fél tonna csúszásgátló anyagot szórtak le a Bucsin-tetőn átvezető 13B jelzésű főútra. mediatica


Marosvásárhelyen a Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák XIII. találkozója

KÖZLEMÉNY | A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban 2014. április 10-13. között kerül sor a Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák XIII. találkozójára. A rendezvény több, mint tízéves múltra tekint vissza. 1998-ban négy Bolyai nevet viselő középiskola igazgatói – a magyarországi Kecskemét, Mosonmagyaróvár és Salgótarján, valamint a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum – együttműködési szándékukat fejezték ki


Szigorítás. Telefonos feltöltőkártyák forgalmazása – 2015-től csak személyi igazolvánnyal!

Törvénytervezetet fogadott el a kormány szerdai ülésén a telefonos felöltőkártyák forgalmazásáról, az új rendelkezések értelmében csak a vásárló személyi adatainak rögzítésével adhatók el ezek. Romániában eddig a személyi adatok rögzítése nélkül is lehetett vásárolni felöltőkártyát, azaz a vásárlónak nem kellett felmutatnia a személyazonossági igazolványát. A nemzetbiztonsági megfontolásból elfogadott tervezet arra kötelezi a már most ilyen


MOGYE: Copotoiu elutazott, mégsem jön a miniszter. Hogyan lépnek a magyar tanárok?

Nem biztos, hogy sor kerül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) erre a hétre beharangozott miniszteri látogatásra – mondta a transindexnek a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes, Szilágyi Tibor. Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelő tárca nélküli miniszter látogatása erre a hétre volt beharangozva, hogy az egyetem vezetőségével tárgyaljon az oktatási törvényben szereplő, multikulturális egyetemekre vonatkozó cikkelyének