Aktuális

Fordulat az időjárásban! Beköszönt az igazi tél

Meglehetősen alacsony hőmérsékleti értékek mellett igen sok havazásra lehet számítani januárban és márciusban – legalább is az Országos Meteorológiai Hatóság három hónapra szóló előrejelzésében ez olvasható. Eszerint januárban a sokéves átlagnál hidegebb lesz, Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban a szokásosnál több csapadék lehet. Februárban az ilyenkor megszokott időjárásra számíthatunk, míg márciusban újfent csak az

FOTÓ Közröhej tárgya a mezőre vezető román autópálya

Szó szerint a mezőre vezet egy autópálya Romániában. A dél-erdélyi sztrádán, Déva és Lugos között az egyik részlegesen megépített szakasz végződik hirtelen a semmi közepén, a Temes megyei Kiszető közelében, ami miatt közröhej tárgya lett az internetes fórumokon. Különös módon a tervezés során nem figyeltek arra, hogy a már megépített részt lehessen használni addig is,

Lassult a népességcsökkenés üteme Székelyföldön

Még mindig negatív ugyan a természetes szaporulat, ám lassult a népességcsökkenés üteme Székelyföldön – derül ki Maros, Hargita és Kovászna megye főbb demográfiai mutatóiból. A három megye közül Maros megyében a legjobb a helyzet, itt 9,7 százalékkal laknak kevesebben, mint 1992-ben, azaz 610 ezerről 550 ezerre csökkent a lakosság. Hargita megyében 10,8, Kovászna megyében 9,9


VIDEÓ Egymást taposták az emberek a Lidlben

Több száz ember érkezett már kora reggel egy dési szupermarket elé, ahol két órával nyitás előtt tolongtak az akciós ajánlatokért – számolt be a Manna. Amint megnyitották az ajtókat, a tömeg máris megtámadta a polcokat, mit sem törődve egymás testi épségével. A legnagyobb tolongás az autós üléshuzatoknál, az elektromos seprűknél, a cipőknél és a serpenyőknél

Folytatódik a palagáz-kitermelés elleni tiltakozás

Az újév első napjaiban is folytatódott a környezetvédő aktivisták és helyi lakosok tiltakozása a palagáz-kitermelés ellen a kelet-romániai Pungesti községben, ahol az amerikai Chevron olajvállalat első próbafúrásait készíti elő – jelentette pénteken az Agerpres hírügynökség. A Vaslui megyei település községi legelőjén december 24-e óta egy improvizált sátortáborban 13 ember éhségsztrájkkal tiltakozik a beruházás és a

Etnikai indíttatású bántalmazás miatt tett feljelentést egy sepsiszentgyörgyi román férfi

Etnikai indíttatású bántalmazás miatt tett feljelentést a Kovászna megyei rendőrkapitányságon egy román nemzetiségű férfi, akit állítása szerint azért vertek meg szilveszter éjszaka Sepsiszentgyörgy központjában, mert nem tudott magyarul. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Gheorghe Predut – aki 1994 és 2001 között a Demokrata Párt megyei elnöki tisztségét töltötte be – szilveszter éjszaka riasztotta a rendőrséget.


Több pénz lesz az ingyenes fogászati kezelésekre

A 2014-es állami költségvetésben sikerült 20 millió lejjel növelni az erre szánt keretet, jelentette be az RMDSZ parlamenti képviselője, Bónis István. A politikus, aki az alsóházi egészség- és családügyi bizottság tagja, elmondta, eredetileg 40 millió lejes javaslattal jöttek, de azt elvetették a pénzügyi és költségvetési szakbizottságban, így kompromisszumként elfogadták a 20 milliós javaslatot. Hozzátette, a

Új feleségétől gyereke lesz Tőkés Lászlónak

Szombaton nősült és februárban apai örömök elé néz a romániai magyar református püspök és európai parlamenti kéviselő. Új felesége Lévay Tünde, aki általános iskolai zenetanár a magyarországi Gombán – adta hírül a Maszol.hu. Az egyházi esküvőt is a Pest megyei településen tartották. A Magyar Szó Online-nak az újdonsült feleség ismerőse árulta el, hogy Gombán már


Átszervezik a román közoktatást

Romániában a következő tanévtől bevezetik a 11 osztályos kötelező oktatást, 2019-től pedig a PISA-felmérések mintájára alakítják át az érettségi vizsgát és a líceumi felvételit – egyebek mellett ezt tartalmazza az a hétfőn elfogadott sürgősségi kormányrendelet, amelyet kedden ismertetett a román sajtó. A két éve hatályos oktatási kerettörvény tíz osztály elvégzését tette kötelezővé, beleértve az iskolai