Külföld

Kiszivárgott Erzsébet királynő karácsonyi beszédének tartalma?

Beszüntette az egyik nagy brit fogadóhálózat a tétek elfogadását arra, hogy II. Erzsébet királynő karácsonyi beszédében bejelenti lemondását, miután gyanúsan megugrott az erre kötött fogadások száma. A híresztelést udvari források azonnal cáfolták. A Daily Mirror első oldalas csütörtöki beszámolója szerint a lapnak a Coral fogadóiroda PR-igazgatója, Nicola McGeady elmondta: a cég leállította az uralkodó idei

Orbán a „végzetesen legyengült“ Oroszországról: a medve bármikor haraphat

Óvatosságra intett Orbán Viktor miniszterelnök az oroszországi válság lehetséges következményeinek megítélését illetően: mint csütörtök késő este Brüsszelben újságíróknak elmondta, az orosz devizatartalékok és az orosz katonai képességek rendkívül erősek, az orosz gazdaság újjászervezhető, Oroszország továbbra is komoly ország, amelyet megfelelő súlyán kell kezelni. „Csínján az elhamarkodott véleménynyilvánítással” – mondta. Szerinte nem szabad végzetesen legyengült országként

Európai Tanács: Meddig terjed a szolidaritás az EU-ban?

Az eddigi szokással ellentétben már az első napon, csütörtökön sikerült minden napirendi kérdésben egyetértésre jutniuk az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek, így az Európai Tanács ülése nem folytatódik pénteken – közölte a tanácskozást követően Donald Tusk, a testület elnöke. A lengyel politikus szerint a két legjelentősebb kihívásról, a befektetések beindításáról és a keleti szomszédság helyzetéről


Ferenc pápa bővítette a pedofília elleni vatikáni bizottságot

Ferenc pápa a korábbi nyolcról tizenhét fősre emelte szerdán a papok által elkövetett szexuális visszaélések megelőzésére felállított vatikáni bizottság létszámát, amelynek tagjai között két egykori áldozat is van. A tavaly decemberben felállított vatikáni pedofília elleni bizottság tehát újabb kilenc taggal bővült. Ferenc pápa Sean O’Malley bíborosra, bostoni érsekre bízta a bizottság vezetését, aki saját egyházmegyéjében

Gázai ünneplés, aggodalmak Jeruzsálemben

A Hamász vezetői Gázában üdvözölték az Európai Unió Bíróságának döntését, amellyel törölte a palesztin iszlamista mozgalmat a terrorszervezetek uniós listájáról, Jeruzsálemben viszont elítélték azt – közölte az izraeli közszolgálati rádió szerdán. Számi Abu Zuhri, a Hamász gázai szóvivője kijelentette, hogy ez „a palesztin nép nagy győzelme”, a szervezet politikai hivatalának tagja, Izzat ar-Risek pedig azt

Minden brüsszeli járatot töröltek hétfőn

A belga légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt minden Budapest és Brüsszel között közlekedő járatot töröltek hétfőn – közölte a Budapest Airport (BA) helyettes szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn. Kurucz László tájékoztatása szerint a sztrájk a teljes belga légteret érinti, Budapest és Brüsszel között több légitársaság hat érkező és hat induló járata közlekedik naponta. A keddi helyzetről


Tüntetések Belgiumban is

Tüntetések vannak Belgiumban is, ahol a jobboldali kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoznak. A brüsszeli repülőtér nem fogad és nem indít járatokat. A kórházakban sincs munka, csak a sürgősségi eseteket látják el. mediatica

Német díjat kapott Edward Snowden

A Nemzetközi Liga az Emberi Jogokért nevű német civil szervezet kitüntette vasárnap Berlinben Edward Snowdent az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos megfigyelési programjainak leleplezéséért. Az amerikai informatikus élő videoközvetítéssel Moszkvából kapcsolódott be a német fővárosban tartott díjátadó ünnepségbe, és köszönetet mondott a tekintélyes emberi jogi szervezet díjáért. A Carl von Ossietzky-érdemérem nevű kitüntetést megkapta Snowden


Üzentek a Nobel-békedíjasok

A konfliktusokkal és a szegénységgel szembeni fellépésre szólították fel a nemzetközi közösséget a világ Nobel-békedíjasai vasárnap véget ért római találkozójuk záródokumentumában, amelyben egy újabb hidegháború fenyegetésének veszélyére hívták fel a figyelmet. A világ különböző országaiból érkezett Nobel-békedíjasok közös dokumentumban szólították fel a nemzetközi közösséget arra, hogy tegyen meg mindent az ukrajnai konfliktus megoldásának érdekében. Hangsúlyozták,