Külföld

Új légiközlekedési stratégiát fogadott el az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság új légiközlekedési stratégiát fogadott el hétfőn a kontinens gazdaságának fellendítése, az ipar megerősítése, valamint az unió globális vezető szerepének megszilárdítása érdekében. A bizottság brüsszeli sajtótájékoztatóján mérföldkőnek nevezték a kezdeményezést, amelynek a fő célja, hogy az európai légiközlekedési ágazat megőrizze versenyképességét, és élni tudjon a gyorsan változó és fejlődő globális gazdaság kínálta előnyökkel.

Obama bejelentette az Iszlám Állam megsemmisítését

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megsemmisítését ígérte Barack Obama amerikai elnök vasárnap este a washingtoni Fehér Házból közvetített beszédében, és terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban a múlt héten végrehajtott véres támadást. „A terrorizmus fenyegetése valós, de le fogjuk győzni” – mondta. „Felül fogunk kerekedni azáltal, hogy erősek és okosak, rugalmasak és kérlelhetetlenek leszünk”

Török katonák érkeztek az IÁ kezén lévő iraki Moszul térségébe, Bagdad tiltakozik

Mintegy 150 török katona érkezett pénteken Irak második legnagyobb városa, az Iszlám Állam dzsihadistáinak kezén lévő Moszul közelébe az iraki kurd fegyveres erők kiképzését szolgáló misszió keretében – jelentette az Anadolu török hírügynökség. Az iraki kormány sajtóirodája megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy az „egy zászlóaljnyi, több harckocsival és ágyúval felszerelt alakulat” a bagdadi hatóságok kérése


Lezárták a szicíliai Catania repülőterét az Etna kitörése miatt

Leállították a légi forgalmat a Fontanarossa cataniai repülőtéren az Etna kitörése, a pályákat belepő vulkáni hamu miatt – jelentette be pénteken a szicíliai légikikötőt működtető társaság. A repülőtér szombat reggel hat óráig zárva marad, utána döntenek esetleges újranyitásáról. A cataniai légikikötő forgalmát pénteken néhány órára felfüggesztették, később újranyitották, végül teljesen leállították. Csütörtökön a calabriai Reggio

Több mint nyolcszáz lehetséges terrorista Belgiumban

A belga belügyminisztérium 837 olyan lakost azonosított, aki szélsőséges tevékenységben vesz vagy vett részt, illetve „potenciális terroristajelölt”, és ez a szám több mint bármely más európai országban – jelentette a Sudpresse című brüsszeli lap. A minisztérium adatai szerint 272 belgiumi lakos valamely lázadószervezetben harcol éppen Szíriában vagy Irakban, körülbelül 80 meghalt ezekben az országokban, 134

Legálisak lesznek a cannabisból készült gyógyszerek Chilében

Michelle Bachelet chilei elnök rendeletet írt alá arról, hogy a dél-amerikai országban leveszik a marihuánát a kemény drogok listájáról. A chilei elnök rendelete engedélyezi a cannabisból előállított gyógyszerek forgalmazását is. A dokumentumot hivatalosan még nem tették közzé, de az AP amerikai hírügynökség pénteken megszerezte egy másolatát. A marihuána termesztése, árusítása és szállítása továbbra is tilos


25 ezer szíriai menekültet fogad be Kanada

Libanonban pénteken elindították azt a letelepítési programot, amelynek keretében Kanada 25 ezer, jelenleg Libanonban, Jordániában és Törökországban élő szíriai menekültnek ajánl új otthont. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) egy szóvivője pénteken egy genfi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az akciót a kanadai kormánnyal, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és más partnerekkel együttműködve vezénylik le. A szóvivő szerint a

Migránsokat küld vissza Magyarországra Belgium

Belgium idén eddig 30 migránst toloncolt vissza Magyarországra, és közülük 29-et a Dublini Egyezményben rögzített szabályok alapján utasított ki – idézte Dominique Ernould-t, az Idegenrendészeti Hivatal szóvivőjét pénteki cikkében a La Libre Belgique című napilap internetes kiadása. A cikk szerint Dominique Ernould azt nyilatkozta a belga hírügynökségnek, hogy annak ellenére folytatják a visszatoloncolást Magyarországra, hogy

Történelmi döntés a női katonáskodásról

Az amerikai hadsereg történelmi jelentőségű döntést hozott arról, hogy megszüntet mindenféle korlátozást a női alkalmazottak katonai szerepvállalását illetően – jelentette ki csütörtökön Washingtonban Ashton Carter amerikai védelmi miniszter. A döntés értelemszerűen azt jelenti, hogy a nők számára megnyílik a leginkább emberpróbáló feladat, a különleges egységek kötelékében való részvétel lehetősége is. A nők mostantól az amerikai


Lavrov-Kerry: le kell zárni a török-szír és a török-iraki határt

Elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni harcról tárgyalt Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter Belgrádban csütörtökön este. A B92 belgrádi televízió pénteken idézte Szergej Lavrovot, aki szerint egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a török-szír és a török-iraki határ lezárása. Az orosz külügyminiszter elmondása szerint az amerikaiak is megértik, hogy a határok lezárására