Külföld

A romániai főmufti véleménye a párizsi borzalomról

Határozottan elítélte a párizsi vérontást Murat Iusuf, a romániai muzulmánok főmuftija, aki vasárnap közzétett állásfoglalásában leszögezte: az iszlám nevében vérengző terroristák nem hittestvéreik a Korán tanításait követő hívő muzulmánoknak. „Az iszlám tiltja bármely lélek elpusztítását, vallásunk pedig ellenez mindenféle vérontást” – írta állásfoglalásában a főmufti. A vallási vezető szerint nincs olyan ügy, amely ilyen fanatizmust

A párizsi terrortámadás várható következményei

Londoni elemzői vélemény szerint „szerkezeti léptékű váltást” jelez az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet működésében a péntek éjjeli párizsi merényletsorozat. Charles Lichfield, az Eurasia Group nevű globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni részlegének európai kutatási programvezetője szombati kommentárjában kiemelte azt a véleményét is, hogy a párizsi terrortámadás csak a „bevezetője” volt a nyugati országokban várható további

Merényletek Párizsban – Megdöbbent a világ

Megdöbbenésüknek adtak hangot a péntek éjszaka történt párizsi terrortámadások miatt az Európai Unió és a NATO vezető politikusai szombat hajnalban. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke angolul és franciául is közzétette reagálását az egyik népszerű közösségi oldalon. Azt írta: megdöbbenéssel követi az eseményeket. A politikus teljes szolidaritásáról és együttérzéséről biztosította a franciákat és a francia


Merényletek Párizsban: dzsihadista csoportok ünnepelnek, rendkívüli állapot, határzár

Először 21 óra 20 perckor, majd egy perccel később rövid és éles robbanást hallottak a francia-német válogatott labdarúgó-mérkőzés szurkolói péntek este Párizsban. Mindenfelé heverő testekről, vérről és halottakról számoltak be a péntek éjjeli terrortámadások szemtanúi. A szélsőséges internetes fórumok figyelésére szakosodott SITE Intelligence Group szombat hajnali közlése szerint a dzsihadista csoportok a közösségi portálokon, elsősorban

Itt a párizsi terrortámadás ideiglenes mérlege: legalább 120 halott, több mint 200 sérült

Legalább 120 halálos áldozatot követelt a péntek este, Párizsban, hat helyszínen elkövetett terrortámadás, írja az Agerpres román hírügynökség francia hatósági adatokra hivatkozva. A sérültek száma meghaladja a 200-at, közülük 80-nak súlyos az állapota. Az AFP francia hírügynökség szerint nyolc terrorista is életét vesztette, közülük heten azután, hogy felrobbantották magukat. Négyen közülük a Bataclan-koncertteremben haltak meg,

Szemtanúk beszámolói a terrortámadásról

Mindenfelé heverő testekről, vérről és halottakról számoltak be a péntek éjjeli terrortámadások szemtanúi a Le Monde francia napilap internetes oldalának szombat hajnali tudósítása szerint. Egy kisírt szemű nő a Le Petit Cambodge étterem közelében azt mondta, hogy egy barátjával robogóval érkezett a helyszínre, ahol emberek feküdtek a földön, és azt hitte, autóbaleset történt, és egy


Lövöldözés Párizsban – legalább 30 halott, 60 túsz, Hollande elnököt evakuálták

FRISS. Öt vagy hat helyszínen volt támadás, és már több mint 40 halottjuk van a merényleteknek a Romania TV szerint. —— A francia-német válogatott labdarúgó-mérkőzés helyszínének közeléből robbanásokat jelentettek, Francois Hollande köztársasági elnököt kimenekítették a helyszínről, és nyomban a belügyminisztériumba indult válságtanácskozásra. Először a belvárosi X. kerületben, a Le Petit Cambodge nevű étterem környékén dördültek

Kárpát-medencei magyar kutatók tudományos tanácskozása

Kárpát-medencei magyar kutatók tartottak tudományos tanácskozást szerdán Horvátországban, a Zágrábi Magyar Intézetben – tájékoztatta Sokcsevits Dénes, az intézet igazgatója az MTI-t. A magyar tudomány napja alkalmából összehívott tanácskozást a Balassi Intézet Zágrábi Magyar Intézete és a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság (HMTMT) szervezte KárPRO – A Kárpát-medencei EU projekt alapú együttműködési tanácskozás címen az

Nem választotta újra Katalónia elnökévé a parlament Artur Mast

A katalán parlament keddi ülésén nem választotta meg Katalónia elnökévé Artur Mast, akit a szeptember végi választásokon győztes Junts pel Sí (Együtt az igenért) párttömörülés jelölt a posztra. A politikust, aki 2010 óta irányítja a katalán autonóm közösséget, kizárólag pártja támogatta 62 szavazattal, míg ellene 73-an voksoltak. Artur Masnak abszolút többségre, azaz 68 voksra lett


Elhunyt a volt német kancellár

Életének 96. évében, kedden elhunyt Helmut Schmidt volt német kancellár – közölte a szociáldemokrata párt (SPD) politikusának orvosa a dpa német hírügynökséggel. A tekintélyes politikust szülővárosában, Hamburgban, otthon, családi körben érte a halál. Helmut Schmidt szeptember elején érelzáródás miatt kórházba került, jobb lábából vérrögöt távolítottak el. Lábának vérellátása nem állt helyre, utókezelésre szorult, az utóbbi