Kultúra

Shakespeare színműve a mikházi Csűrszínházban – Közlemény

A marosvásárhelyi Spectrum Színház Shakespeare A vihar című regényes színművét viszi színre a mikházi Csűrszínházban. A 450 éve született költőóriás búcsúdarabját Török Viola rendező vitte színre. A meseszerűen szőtt, de az emberi gyarlóságot és a humanista értékeket egyaránt felmutató történetben szereplő színészek játékát a Bekecs néptáncegyüttes táncosai ellenpontozzák. A bemutató előadásra pénteken este 9 órától

Elhunyt Mel Gibson filmbeli lánya

Holtan találták otthonában Skye McCole Bartusiak 21 éves amerikai színésznőt, A hazafi című film egykori gyerekszereplőjét. A halál oka egyelőre ismeretlen. Bartusiak első játékfilmes szerepét 1999-ben kapta Az árvák hercege című Oscar-díjas alkotásban. Játszott a 24 című akciósorozatban is. Legismertebb szerepét A hazafi című történelmi drámában alakította Mel Gibson lányaként. MTI


Otthagyja a Nemzetit Eperjes

Közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi posztjáról Eperjes Károly. Augusztus 31-én lesz az utolsó munkanapja – közölte a színház kedden. Eperjes a Kaposvári Egyetemen osztályvezető tanárként, a Veszprémi Petőfi Színházban művészeti tanácsadóként dolgozik majd. ► Tovább

Ezt kínálja idén a Tusványos

Gazdag kulturális kínálat, így koncertek, táncház, borkóstoló, könyvbemutatók és kézműves tevékenységek is várják a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktábor résztvevőit – közölte az MTI-vel Popa Ilona, a Tusványos programfelelőse. A kedden kezdődő rendezvény egyik legkiemelkedőbb kulturális programja a Fölszállott a páva című verseny gálaműsora, amelyre szombaton koradélután kerül sor. Popa Ilona elmondta, hogy a

Tusványos – Negyedik alkalommal lesz Magyar Teátrum Sátor

Színházi produkciók, koncertek mellett játszóház, szakmai beszélgetés és kiállítás várja a látogatókat a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) színházi sátrában szerdától szombatig a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. A Magyar Teátrumi Társaság színházi sátra negyedik alkalommal kap helyet az erdélyi rendezvényen. A Magyar Teátrum Sátor szerdán nyitja meg kapuit, a házigazda Szabó László, az MTT


Meghalt Papp-Kincses Emese

Hosszas betegség után 71 éves korában vasárnap meghalt Papp-Kincses Emese csíkszeredai irodalomtörténész, egyetemi oktató, az erdélyi magyar közélet jeles alakja – közölte az MTI-vel a család. Papp-Kincses Emese 1943-ban született Marosvásárhelyen, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német szakán diplomázott 1965-ben. A két világháború közötti erdélyi magyar történelmi regényről írt értekezésével szerezte meg 1979-ben az irodalomtudományok doktora címet.

Két életrajzi film is készül A Gyűrűk Ura és A hobbit írójának életéről

Két életrajzi film is készül J.R.R. Tolkien, A Gyűrűk Ura és A hobbit írójáról, de a produkciók más-más részét dolgozzák fel a népszerű angol szerző életének – írta a The Hollywood Reporter. A Fox Searchlight Tolkien című filmje az író első világháborús éveire és oxfordi egyetemi munkájára helyezi a hangsúlyt, a független produkcióban készülő Tolkien

Nagy Lászlóra emlékeznek a költő szülőházánál szombaton

Nagy László emlékeznek szombaton a költő iszkázi szülőházában versbarátok, irodalmárok, a rendezvény díszvendége Szöllősi Zoltán költő lesz – mondta el az MTI-nek a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány elnöke. Szabóné Réthy Katalin hozzátette, hogy kettős évforduló alkalmából tartják a megemlékezést: Nagy László költő, műfordító 89 esztendeje született, iszkázi szülőházát pedig éppen 30 éve alakították emlékházzá.


Dózsa György halálának az 500. évfordulójára emlékeznek Erdélyben

Dózsa György halálának 500. évfordulójára emlékeznek a hétvégén a székelyföldi Dálnokon, az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is fellép. A dálnoki polgármesteri hivatal, valamint a Kovászna megyei tanács által szervezett emlékünnepség szombaton megemlékező istentisztelettel kezdődik, majd fellépnek a dálnoki iskolások és a Dálnoki Harmónia Vegyes Kórus. A résztvevők megkoszorúzzák Dózsa György szobrát, köszöntő beszédet