Németh Zsolt: Félő, hogy kárpátaljai áldozatai lesznek a kelet-ukrajnai konfliktusnak február 17, 2015 21:48 Szerző mediatica Magyarság Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ezt telefonon mondta az MTI-nek, miután részt vett Európa-Ukrajna-fórum beszélgetésén Lódzban. Debalceve körzetében körbevettek egy kárpátaljai katonai egységet, emiatt félő, hogy kárpátaljai áldozatai lesznek az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. …
Határon túli fiatal magyar kutatók eredményeit mutatják be pénteken február 12, 2015 21:46 Szerző mediatica Magyarság A Vajdaságból, Szlovákiából, Romániából, valamint Kárpátaljáról származó fiatal magyar kutatók tudományos eredményeit összegző könyvbemutatót rendez a Magyar Doktorandusz Közösség (MDK) pénteken a Magyar Tudományos Akadémia budapesti Domus vendégházában. A rendezvényen bemutatják többek között a Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása (TéKa) által kiadott Nemzet és kisebbség – Társadalomtörténeti változások a XIX-XX. században című tanulmánykötetet, …
Segélyszállítmányokat visznek Ukrajnába a reformátusok február 9, 2015 15:37 Szerző mediatica Magyarság Több millió forint értékben visz segélyszállítmányokat Kárpátaljára és Kelet-Ukrajna menekülttáboraiba a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A szervezet szerdán 2-3 tonna élelmiszert, higiéniás csomagokat és gyógyászati fogyóeszközöket szállít kárpátaljai katonai kórházba, árvaházba és a besorozott katonák hátrahagyott családjaihoz. Szombaton a második segélyszállítmányt szakképzett orvosok kísérik, akik ingyenes, teljes körű orvosi vizsgálatot és alapellátást biztosítanak a rehabilitációs …
Márciusban hirdetik meg az új programot a szorványmagyarságért február 7, 2015 10:12 Szerző mediatica Magyarság Márciusban hirdetik meg az új nemzetpolitikai programot a szorványmagyarságért mintegy 350 millió forintos kerettel – írta a Magyar Nemzet. A lap szombati számában Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kifejtette: a program keretében augusztus elsejétől ötven fiatal utazhat ki 6-9 hónapra a Kárpát-medence szórványmagyarságához, hogy az ott élőket segítse identitásának megerősítésében. A sikeres …
Sok sérült, hatalmas és visszafordíthatatlan károk Kárpátalján február 2, 2015 21:41 Szerző mediatica Magyarság Hét végén ismét megrendezték a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversenyt, ahol felelevenítették a régi hagyományos falusi disznóvágás hagyományát. A böllérversenyre Kárpátalja különböző részeiről és külföldről is érkeztek csapatok. A verseny zárása után a helyszínen tömegverekedés alakult ki. Fiatalok egy csoportja egy korábbi sérelmet megtorolva rátámadt az épp sátraikat bontó böllércsapatokra. Mester András főszervező, Mezőgecse polgármestere szerint a …
Tiltakozik a KMKSZ tiltakozik a hadköteles személyek határátlépésének tervezett korlátozása ellen február 2, 2015 21:30 Szerző mediatica Magyarság A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felszólítja az ukrán hatóságokat, hogy az ukrán törvényeknek és alkotmánynak megfelelően továbbra is biztosítsák a szabad határátlépés jogát a hadkötelesek számára, mivel az országban nincs hadiállapot. A KMKSZ elnöksége hétfői ungvári ülésén vitatta meg a hadköteles ukrán állampolgárok szabad mozgását érintő, tervezett korlátozások ügyét, amiről nyilatkozatot fogadott el. Az MTI-hez …
Hétfőtől kapják vissza az elveszített szlovák állampolgárságot február 2, 2015 21:24 Szerző mediatica Magyarság Megkezdte a szlovák belügyminisztérium hétfőn annak a miniszteri rendeletnek a gyakorlati alkalmazását, amelynek alapján „államérdekből” visszakaphatja elveszített szlovák állampolgárságát az érintettek egy része – erősítette meg az MTI-nek Ivan Netík, a szlovák szaktárca szóvivője hétfőn. A rendelet lehetővé teszi, hogy az érintettek igényelhessék és visszakaphassák az 1993 után, vagyis a jelenlegi szlovák állam megalakulását követően …
A „hideg napokra” emlékeztek Újvidéken január 23, 2015 22:29 Szerző mediatica Magyarság Az úgynevezett hideg napok 73. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak Újvidéken pénteken. Az 1942-es magyar razzia áldozatainak állított emlékműnél, a Duna-parton álló, Család nevet viselő szoborcsoportnál mondott beszédében Milos Vucevic, Újvidék polgármestere kiemelte: emlékezni kell arra, hogy a fasizmus, a nácizmus és minden más, az ember és a szabadság ellen irányuló ideológia csak rosszat, halált és …
Szijjártó: Ukrajna ne feledkezzen meg a magyarokról! január 23, 2015 21:47 Szerző mediatica Magyarság Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fontosnak tekinti, hogy a következő ukrajnai közigazgatási reform után is legyen magyar többségű járás Kárpátalján – a politikus erről Beregszászon folytatott megbeszéléseit követően beszélt az MTI-nek. A miniszter péntek délután, egynapos hivatalos kárpátaljai látogatása keretében Beregszászon felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, megtekintette a nagyrészt magyarországi támogatásból felújított …
Az őshonos kisebbségekről beszélt egy szlovákiai EP-képviselő január 22, 2015 18:09 Szerző mediatica Magyarság Nagy József, a Most-Híd nevű szlovákiai párt európai parlamenti (EP-) képviselője az európai őshonos kisebbségek helyzetére hívta fel a figyelmet az EP állampolgári jogi, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) szerdai ülésén – közölte az MTI-vel a képviselő irodája. „Nincs jövője az európai integrációnak, ha néhány kisebbségnek az a félelme, hogy nincs jövője …