Magyarság

Tőkés az ágyút emlegette, de nem robbantott a Tusványoson

Tavaly beemelte a „védhatalmi státus” fogalmát a közbeszédbe. Ilyen horderejű kijelentése ezúttal nem volt a Fidesz EP-képviselőjének. Tőkés László európai parlamenti képviselő a „lészen autonómia” kijelentéssel parafrazálta a bibliai „legyen világosság” gondolatot, illetve Gábor Áron 1848-as „lészen ágyú” kijelentését szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. A politikus vitába szállt

Reakciók az Orbán-beszédre – MSZP: „Már csak közjogilag van az országnak miniszterelnöke és kormánya”

Az MSZP elnöke szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Tóbiás József közölte: szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség. Az ellenzéki pártelnök szombaton az MTI-nek nyilatkozva úgy értékelte, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kilépett az európai és a magyar polgári

Reakciók az Orbán-beszédre – Liberálisok: „Orbán megtagadta egykori önmagát”

A Liberálisok szerint a magyar kormányfő Tusnádfürdőn elmondott szombati beszédében új államrendet hirdetett, megtámadta mindazt, ami a demokrácia alapja. Az ellenzéki párt azt közölte az MTI-vel, hogy értékelésük szerint Orbán Viktor nemet mondott a szabadságra, a piacgazdaságra, a civil társadalom önszerveződésére és értékeire. „Megtagadta mindazt, amiért egykoron harcba szállt és politikai szerepet vállalt, megtagadta egykori


Reakciók az Orbán-beszédre – LMP: „A Fideszt, azt kifelejtette!”

Az LMP szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke a kormányfő Tusnádfürdőn elmondott beszédére reagálva szombaton az MTI-nek azt mondta: Orbán Viktor egész hatalomgyakorlását a cinizmus tartja össze, ami leginkább abban érhető tetten, ahogy „gátlás nélkül” kihasználja, hogy a magyar társadalom „szolidaritáshiányos”. Hozzátette: ezek után

Reakciók az Orbán-beszédre – Együtt-PM: „Megdöbbentő”

Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök „Putyint majmolja”. Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a szövetség úgy fogalmaz: „a liberális internacionálé egykori alelnöke ma eltemette a liberális államot”. „Orbán Viktor miniszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának” – áll a közleményben. Szerintük

Orbán üzenete Tusványosról: „Változik a világ, bármi megtörténhet. Eljöhet a magyarok ideje”

Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadásában. A kormányfő egyúttal bírálta azokat „a fizetett politikai aktivistákat”, akik civileknek tüntetve fel magukat külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon. Az erdélyi szabadegyetem visszatérő előadójaként Orbán Viktor


Íme, a magyarázat: miért álltak inkább sorba az emberek a főkonzulátuson, semhogy elküldjék a szazavatukat postán?

A magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy részt vehettek az országgyűlési választásokon – állapította meg Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szakértője szerdán a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett politológusfórumon. Illyés szerint ez abból is látszott, hogy sokan inkább sorban álltak, hogy személyesen adhassák le voksukat a konzulátusokon, mintsem feladják azt

Budapesten nem avatják fel az éj leple alatt felállított emlékművet

Nem lesz avatóünnepsége a német megszállás áldozatai emlékművének – ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte Budapesten. A miniszter úgy fogalmazott: helyes döntés, hogy a kormány nem ünnepel, hanem tiszteletben tartja az elmúlt néhány hét társadalmi vitáit, megszólalásait, és nem lesz avatóünnepsége a Szabadság téri emlékműnek. Lázár János közölte azt is, a magyar miniszterelnök nyilatkozatot

Egységes nemzetkép, avagy mivel jönnek el a határon túli magyar pedagógusok a Rákóczi Szövetség nyári táboraiból

A Rákóczi Szövetség szervezésében idén 17. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei történelemtanárok találkozóját, amelynek fő célja a határokon inneni és túli pedagógusok képzése, továbbá kapcsolataik erősítése. Az ez évben az első világháború kitörésére emlékező rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára nyitotta meg csütörtökön Gyöngyösön. Czunyiné Bertalan Judit kiemelte: a Kárpát-medence pedagógustársadalmának közös felelőssége, hogy


Az ügynöklistáért Moszkvába kell menni!

Az egyetlen hiteles ügynöklista Moszkvában van mind a mai napig – jelentette ki Németh Miklós egykori miniszterelnök a 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón pénteken Soltvadkerten a Határnyitás ’89 című beszélgetésen. A magyar történészek is csak akkor ismerhetik meg a teljes igazságot, ha az orosz fővárosban feloldják a titkosítást – tette hozzá. A rendszerváltás előtti utolsó