Törvénnyel tiltaná az internetadót a DK február 3, 2015 15:47 Szerző mediatica Politika A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők olyan törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek, amelyik megtiltaná az internet bármiféle megadóztatását – jelentette be a párt szóvivője. Gréczy Zsolt azt mondta, miután a kormány „látványos visszavonulót fújt” az internetadó ügyében, a miniszterelnök Deutsch Tamás EP-képviselőt kérte fel, hogy szervezzen meg egy nemzeti konzultációt az ügyben. A DK ebből …
Szilágyi: Három EP-képviselője lehetne ma a romániai magyarságnak, ha az RMDSZ… február 3, 2015 15:23 Szerző mediatica Politika Három EP-képviselője lehetne ma a romániai magyarságnak, ha az RMDSZ nem utasítja el az EMNP koalíciós ajánlatát, mondta Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a néppárt szombaton megválasztott új elnöke, Szilágyi Zsolt. „Az RMDSZ nemet mondott, a különutas politika miatt pedig a korábbi három helyett, Erdélyből csak két magyar képviselő jutott az EP-be” – fogalmazott …
Tilos felvonulni Marosvásárhelyen a székely szabadság napján február 3, 2015 14:55 Szerző mediatica Politika Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást szervezzen a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig és tiltakozó megmozdulást tartson a prefektusi hivatal előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. Izsák Balázs elmondta, a polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta hozzájárulását. Az SZNT …
Johannis: Itt az idő február 2, 2015 22:09 Szerző mediatica Politika A parlamentnek vissza kell szereznie hitelét az emberek szemében – hangoztatta Klaus Johannis államfő hétfőn, a képviselőház és a szenátus elnökével folytatott egyeztetés alkalmával. A kétkamarás parlament tavaszi ülésszaka hétfőn kezdődött: az államfő ebből az alkalomból konzultált a házelnökökkel a törvényhozás legsürgősebb teendőiről. A találkozóról közzétett közlemény szerint Johannis a választójog külföldön való gyakorlását, a …
Magyar jelképek utáni nyomoznak: ez már túl sok Arad román polgármesterének is február 2, 2015 21:33 Szerző mediatica Politika Élesen bírálta Gheorghe Falca, Arad polgármestere hétfőn a rendőrséget és a prefektúrát, amiért a polgármesteri hivatalban elhelyezett magyar nyelvű oklevél, valamint a helyi magyar iskolára kitűzött magyar nemzeti zászló ügyében tájékoztatást kértek. Az elöljáró egy hétfői sajtótájékoztató keretében közölte, hogy az aradi rendőrség és a prefektúra az Új Jobboldal nevű szélsőségesen nacionalista román szervezet helyi …
Az MPP nyitott az EMNP-vel való együttműködésre február 2, 2015 21:31 Szerző mediatica Politika Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke hétfőn a maszol.ro portálnak nyilatkozva cáfolta, hogy Szilágyi Zsolt megkereste volna azzal a javaslattal, hogy a két alakulat alkosson választási szövetséget a 2016-os önkormányzati választásokra, és sérelmezte, hogy az EMNP szombaton megválasztott elnöke a sajtón keresztül üzent az elképzeléseiről. Az MTI-nek nyilatkozva azonban elmondta, korábban az MPP is …
Kelemen Hunor Nagy Zsoltot pártoló kijelentései kivizsgálását kérik február 2, 2015 21:28 Szerző mediatica Politika A Legfelsőbb Bírói Tanács annak a kivizsgálását kezdeményezte, hogy Kelemen Hunor kijelentései veszélyeztetik-e a jogerősen börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt ügyében eljáró ügyészek és bírók függetlenségét és pártatlanságát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség megalakulásának a 25. évfordulója alkalmából tartott kolozsvári gálán feltette a kérdést: ,,Olyan demokráciát és jogállamot álmodtunk-e, (…) amelyben képzeletbeli …
Így maradhatott az EMNP arca Szilágyi és Toró február 2, 2015 21:23 Szerző mediatica Politika Munkát, fegyelmet és rendet akar az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) Szilágyi Zsolt, a párt szombaton megválasztott elnöke. Szilágyi Zsolt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta, a párt legfontosabb célja a sikeres szereplés a 2016 nyarán tartandó romániai önkormányzati választásokon. A sikeresség érdekében pedig a munkának, a fegyelemnek és a rendnek kell meghatároznia ezentúl a párt működését. ,,Határidő, …
Egyetértett Orbán és Merkel február 2, 2015 20:43 Szerző mediatica Politika Nem lehet katonai úton rendezni az orosz-ukrán konfliktust – ebben értett egyet Angela Merkel és Orbán Viktor. A találkozójuk után a német kancellár és a magyar miniszterelnök egyaránt hangsúlyozta, hogy egyik ország sem fog fegyvert szállítani Ukrajnának. Elhangzott az is, hogy meg kell vizsgálni egy egységes eurázsiai gazdasági térség létrehozásának lehetőségét. A találkozón szó volt …
Megérkezett Budapestre Angela Merkel február 2, 2015 13:08 Szerző mediatica Politika A német kancellárt Szíjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren. A néhány órás vizit keretében Angela Merkel először Orbán Viktor miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat európai uniós kérdésekről, valamint a kétoldalú kapcsolatokról. Később hivatalában felkeresi Áder János államfőt, majd a német nyelvű Andrássy Egyetemen hat magyarországi felsőoktatási intézmény mintegy 100 hallgatójával találkozik. Késő délután …