Politika

Felajánlotta lemondását a kormányfő

Felajánlotta lemondását Victor Ponta miniszterelnök a kormány éléről pénteken, azzal a feltétellel, ha Klaus Johannis megválasztott államfő a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással. Tovább… MTI

Összefognak az egyházak a Mikó-ügyben?

Az erdélyi történelmi magyar egyházak közös fellépését sürgeti a Magyar Unitárius Egyház a kommunizmus idején államosított egyházi vagyon visszaszerzése ügyében. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az egyház arra a szerdai jogerős bírósági ítéletre reagált, amely érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőknek. A testület szerint

Ezért lép ki az RMDSZ a kormányból – hallgassa meg Kelemen Hunor nyilatkozatát!

Lépjen ki a kormányból az RMDSZ, javasolja a Szövetségi Állandó Tanács a december 13-i SZKT-ülés számára – jelentette be csütörtökön Kelemen Hunor elnök Kolozsváron, az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának (SZÁT) ülése után. Kelemen Hunor azt mondta, a Ponta-kormánynak az RMDSZ nélkül is megvan a többsége a parlamentben, tehát nem az RMDSZ-en múlik az ország politikai


Johannis beintett Pontának: jövőre le lehet váltani a kormányt

Klaus Johannis megválasztott államfő azzal számol, hogy a következő hetekben megkezdődhet a törvényhozók elvándorlása Victor Ponta miniszterelnök kormányzó koalíciójából, s ez olyan mértéket ölthet, amelynek következtében jövőre leváltható lesz a kormány. A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Johannis azt jósolta, hogy az elnökválasztás eredménye apasztani fogja a Ponta vezette szociáldemokraták és szövetségeseik jelenleg 65 százalékos többségét.

Visszafogott hangvételű tüntetést akar az MPP Sepsiszentgyörgyön

Nem lesznek politikai szónoklatok a Magyar Polgári Párt (MPP) által szombatra meghirdetett sepsiszentgyörgyi tömegrendezvényen – nyilatkozta a keddi, marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után az MTI-nek Biró Zsolt a párt elnöke. A politikus elmondta, a megmozdulásra hívó plakátokra, szórólapokra sem tették fel az MPP jeleit, hogy politikai szimpátiáktól függetlenül mindenki azonosulhasson a rendezvény céljaival. Az MPP a megmozdulással

Beiktatása után tárgyalják Johannis összeférhetetlenségi ügyét

Beiktatása után tárgyalják Klaus Johannis megválasztott államfő összeférhetetlenségi ügyét – derült ki a legfelső bíróság keddi határozatából. A tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző korrupcióellenes hivatal, a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egy tavalyi jelentése szerint Johannis Nagyszeben polgármestereként megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két, önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja volt. A jelentés ellen Johannis panaszt emelt a


Elküldték a segesvári polgármestert – előrehozott választások lesznek?

Megszűntette a segesvári polgármester mandátumát a Maros megyei kormánybiztos. Vasile Oprea kedden prefektusi rendeletben rögzítette, hogy Ioan Dorin Dăneşan immár nem a Nagy-Küküllő menti város vezetője, jelenti az Agerpres hírügynökség. A polgármestert 2013. március 7-én két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a marosvásárhelyi táblabíróság hivatalköri visszaélés miatt. Erre alapozta rendeletét a prefektus, amely a közléssel egyidejűleg

Döntés Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyében

Engedélyezte a fellebbezés lehetőségét az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnek (ANI) a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyében. Mint ismert, első fokon a megválasztott államfő nyert, az ANI fellebbezett – volna, de eddig nem volt rá lehetősége. A keddi ítélettel megnyílik az út a másodfokú tárgyalás előtt, amelyet 2015. január 14-ére tűztek ki. Johannist azért

Változás lesz, a kérdés csak az, hogy mikor. Nyilatkozott a liberális párt alelnöke, valamint Markó és Kelemen is

A Nemzeti Liberális Párt bizalmatlansági indítványt terjeszt elő 2015. február 1-je után, jelentette be az alakulat alelnöke. Sulfina Barbu azt mondta, a PNL alkotmányos módszerekkel veszi át a kormányzói feladatokat, és kizárta annak lehetőségét, hogy a zárt ajtók mögött alakítsanak ki másik kormánytöbbséget. Korábban az RMDSZ volt elnöke, a magyar érdekvédelmi szervezet jelenlegi vezetőségére nagy


Tăriceanuéknak is helyet szorítanak a kormány asztalánál

Bevennék a kormánykoalícióba a Tăriceanu-féle liberális pártot. A Szociáldemokrata Párt elnöke, Victor Ponta azt mondta: közvetlenül azután, hogy elfogadják a költségvetést, javaslatot tesz a koalíciós pártoknak, hogy vegyék be a kormányba a Liberális Reformista Pártot. Egyidejűleg átalakítanák az általa vezetett kabinetet is, olyanként, hogy a Călin Popescu Tăriceanu vezette alakulatot képviselő miniszterek is helyet kapjanak