Politika

RMDSZ-állásfoglalás a hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt képviselőházi frakcióvezetője ügyében

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értetlenül áll a hír előtt, hogy Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselőt, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság. Bár az ítélet nem jogerős, különösen furcsának találjuk ezt annak tudatában, hogy ebben az ügyben már született döntés, a hatóság pedig elrendelte a bűnvádi eljárás

Tusványos: idén megvalósulhat az erdélyi magyar-magyar párbeszéd

A 2014-es magyarországi választások, az első bálványosi tábor óta eltelt negyedszázad elemzése és a nemzetpolitika lesznek az idei, 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kiemelt témái – közölték a keddi kolozsvári sajtótájékoztatón a rendezvény erdélyi szervezői. A Tusnádfürdőn július 22. és 27. között rendezendő tábor mottója Történetekből történelem lesz – mondta el Sándor Krisztina, a

Székely autonómia: már a jövő héten közvitára kerülhet az RMDSZ törvénytervezete

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökeinek jövő hétre tervezett egyeztetése után közvitára bocsátják a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó RMDSZ-es törvénytervezetet – mondta vasárnap az MTI-nek Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke Magyarfenesen egy szoborpark megnyitóján vett részt vasárnap, ekkor válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire is. „Miután megkapjuk a Magyar


Székelyudvarhely és Csíkszereda tanácsa is elfogadta az autonómiapárti határozatot

Székelyudvarhely és Csíkszereda önkormányzata is elfogadta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt autonómiapárti határozatot. A Székelyhon portál beszámolója szerint a székelyudvarhelyi önkormányzati testület csütörtöki, a csíkszeredai pénteki ülésén nyilvánította ki, hogy a Székelyföld régióba akar tartozni, és többlethatásköröket kér a régió számára. Mind Székelyudvarhelyt, mind Csíkszeredát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott

Megkezdődött a magyar polgármesterek világtalálkozója Gödöllőn

Gémesi György köszöntőjével szombaton megkezdődött a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett magyar polgármesterek kétnapos világtalálkozója Gödöllőn, a királyi kastélyban. A vendéglátó Gémesi György polgármester (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), a MÖSZ elnöke a világ magyar polgármesterei egyedülálló találkozójának nevezte az immár tizedik alkalommal megrendezett eseményt. Az eltelt időt értékelve rámutatott, hogy a találkozókon lehetőség volt a

Klaus Johannis lett a Nemzeti Liberális Párt elnöke, nincs döntés az államelnök-jelöltről

Klaus Johannis lett az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) új elnöke, miután a szombati tisztújító kongresszuson a küldöttek nagy többsége neki szavazott bizalmat. A küldöttek arról is döntöttek, hogy a PNL az Európai Parlamentben a kereszténydemokrata-konzervatív erőket tömörítő Európai Néppárt frakcióját erősíti majd. A parlament épületében zajló kongresszuson Johannisnak egy kihívója volt Ioan Ghise személyében,


A kormány elfogadta az EU Moldovával, Grúziával és Ukrajnával kötött társulási megállapodásait

A kormány szombati rendkívüli ülésén elfogadta azt a három törvénytervezetet, amelyek ratifikálják az Európai Unió, illetve Moldova, Grúzia és Ukrajna közötti társulási megállapodásokat. Brüsszelben pénteken írták alá az Európai Unió és Moldova, valamint Grúzia közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, továbbá az Ukrajnával kötendő egyezmény még hátralévő, a szabadkereskedelemről szóló részét. Ukrajnával már márciusban aláírták a

Turulmadaras emlékművet avattak a második világháborús áldozatok tiszteletére a Partiumban

A partiumi Hegyközpályi református templomának kertjében turulmadaras emlékművet avattak szombaton a második világháborúban elesett kilenc helyi áldozat emlékére. A szoboravatás ünnepi istentisztelettel kezdődött a zsúfolásig megtelt templomban, ahol Katona János lelkész hirdetett igét. A reformátusok himnuszának kezdősorát – Tebenned bíztunk eleitől fogva! – ismételte többször, hangsúlyozva azt, hogy a magyarság többször kényszerült – reménytelen helyzetből

SZNT: Merénylet készül a székely zászló ellen az RMDSZ támogatásával

A Székely Nemzeti Tanács felszólította a székely önkormányzatokat: Székelyföld zászlaját ne engedjék átminősíteni sem települési, sem megyezászlóvá. A szervezet szerint az ugyanis „méltatlan és elfogadhatatlan” egy „nép jelképével szemben”. Az SZNT emlékeztetett arra, hogy 2010-ben Románia kulturális minisztériuma a segesvári ügyészség kérésére adott hivatalos szakvéleményezésében egy „történelmi közösség jelképeként” határozta meg a székely zászlót, az


Kénytelenek lesznek napirendre venni az autonómia-határozattervezetet a székelyföldi önkormányzatok

Maros, Hargita és Kovászna megye 216 önkormányzata közül 153 helyi tanács ülésének kerül napirendjére a Székelyföldhöz tartozás kérdése. A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt Marosvásárhelyen jelentette be: azokról a képviselőtestületekről van szó, ahol alakulatuknak tanácsosai vannak. „A prefektusok megtámadhatják ezeket a határozatokat, azonban nem tagadhatják meg a tanácsosoknak azt a jogát, hogy az általuk