Politika

Sógor Csaba meglepő kijelentése: nem engedne akárkit a közélet közelébe

„A közélet közelébe csak azokat lenne szabad engedni, akik előtte sportoltak, megpróbáltak csapatban játszani, mert ez olyan munka, amely nem egyéni, hanem közösségi érdekeken alapszik” – hangsúlyozta Sógor Csaba Nagyváradon, Albert Flórián emlékkiállításán. A Ferencvárosi Torna Club egyik legnagyobb alakjának életét és pályafutását bemutató kiállítást a Festum Varadinum keretében május 11-én, 17 órától nyitották meg

Erdély: különleges hely? Az RMDSZ képviselője szerint jó eséllyel azzá válhat

„Elvittük Erdélyt Európába, ennek jó példája a szilágyperecseni hagyma, amely nemcsak megjárta Brüsszelt, de védett terméke is lesz az Európai Uniónak” – fogalmazott Winkler Gyula, aki a vasárnap a zilahi Szikszai parkban megszervezett Szilágysági Hagyományőrző Majálison a perecseniek bemutatkozó standját is megtekintette. „Közösségünk célkitűzéseinek elérésére minden rendelkezésünkre álló eszközt meg kell ragadnunk, hogy megismertessük Erdélyt,

Az RMDSZ elhozná Dél-Tirolt Erdélybe

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, valamint az Magyar Polgári Párt megyei szervezete és a Sepsiszéki Székely Tanács közös szervezésében autonómia fórumot rendeznek május 13-án, kedden 18 órától, Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében, valamint május 14-én, szerdán 19 órától, Kézdivásárhelyen, a Vigadó emeleti kiállító termében. A fórum vendége René Tumler, a Dél-Tiroli Néppárt


Autonómiaküzdelem, mint egy futballmeccs

Érmihályfalván rajtolt a Néppárt autonómiakaravánja, adja hírül sajtóközleményében az EMNP. Ezt olvashatják az alábbiakban. Az Erdélyi Magyar Néppárt több erdélyi település érintésével autonómiakaravánt indított, amelynek keretében vezetői és szakértői ismertetik a korábban közvitára bocsátott néppárti autonómiakoncepciót. A körút első állomása Érmihályfalván volt, ahol Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár az önrendelkezés és a föderális államberendezkedés előnyeiről

Magyarázatot követel Románia Magyarországtól

A román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben kért magyarázatot Magyarország bukaresti nagykövetségétől azzal kapcsolatban, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is szerepel egy vasárnapra tervezett verespataki tiltakozó megmozdulás prograjnában. A Külügyminisztérium ezt a Mediafax hírügynökség megkeresésére közölte pénteken, és az elvi álláspontját is tudatta Illés Zoltán esetleges verespataki jelenlétével kapcsolatban. „Elviekben a külügyminisztérium helyteleníti, hogy külföldi hivatalosságok a

Cáfolják, hogy lett volna egyeztetés: hogy került Illés Zoltán neve a tervezett verespataki megmozdulás részvevői közé?

Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár nem vesz részt a vasárnapra tervezett verespataki megmozduláson, és ez korábban sem állt szándékában, neve előzetes egyeztetés nélkül került a programba – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI megkeresésére pénteken. Az ügy előzménye, hogy egy verespataki szakszervezet még csütörtökön nyílt levélben kérte a román külügyminisztériumot arra, hogy foglaljon állást


Székelyföld önrendelkezéséről tárgyalt az Egyesült Államok politikai attaséja Marosvásárhely polgármesterével?

Marosvásárhelyre is ellátogatott az Egyesült Államok politikai attaséja, aki ezt megelőzően Kovászna megyében a székelyföldi autonómiahelyzetről tájékozódott. Kendra Pace Dorin Floreával találkozott, a megbeszélés utáni nyilatkozatokból nem derült ki, hogy a székely önrendelkezés kérdése felmerült-e a városvezetővel folytatott beszélgetésen. Decentralizációról és regionalizálásról viszont tárgyaltak, a marosvásárhelyi polgármester pedig bosszúsnak mutatta magát, amiért ebben a témában

Hivatalossá tette kapcsolatát magyarországi támogatójával a Székely Nemzeti Tanács

Együttműködési megállapodást írt alá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Székelyföldért Társaság (SZT) szerdán Budafok-Tétényben. Izsák Balázs, az SZNT elnöke az eseményen azt mondta, hogy azért fontos ez az együttműködés, mert a székely autonómiamozgalomnak szüksége van arra, hogy legyen Magyarországon egy szervezet, amely segíti a törekvéseiket. Izsák Balázs kiemelte: az európai parlamenti választás előtt