Politika

Az alkotmánybíróság elutasította a magyarságnak fontos módosításokat

A román alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a parlamenti különbizottság által kidolgozott alkotmánymódosító tervezet 26 pontját, közöttük azokat a magyarságnak fontos változtatásokat, amelyeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javasolt – derült ki a taláros testület vasárnapi közleményéből. A pénteken kezdődött normakontroll során az alkotmánybíróság megállapította, hogy a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére

Hat jelölt az RMDSZ-listán: még nem tudni, kik lesznek a befutók az EP-választáson

Hat pályázó jelezte az európai parlamenti (EP-) választásokon való indulási szándékát a hivatalos határidő lejártáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási bizottságánál, a jelöltlistát március elején véglegesítik – közölte szombaton Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. A szövetség honlapján olvasható tájékoztatás szerint valamennyi pályázó dossziéját formai szempontból megfelelőnek találták és az esetleges óvások elbírálása után

Érvénytelenítette a kovásznai törvényszék a régiós népszavazási határozatot

A Kovászna megyei törvényszék alapfokon érvénytelenítette a megyei önkormányzat tavaly novemberi határozatát, amelyben az népszavazást írt ki a fejlesztési régiók átalakításáról – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, az ítéletet ezen a héten kézbesítették az önkormányzatnak. Indoklásában a törvényszék formai okokra hivatkozott. Azt kifogásolta például, hogy nem tették


Előrelépés Schengen ügyében? Basescu Barrosóval tárgyalt

Románia mélyen csalódott, hogy továbbra sem csatlakozhat a schengeni övezethez – jelentette ki pénteken Brüsszelben Traian Basescu román államfő, miután találkozott José Manuel Barrosóval. A román uniós csatlakozási szerződés értelmében létrehozott úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében az Európai Bizottság minden évben átfogó értékelést készít, hogyan áll Bukarest a szervezett bűnözés és a korrupció elleni

Brutálisan megölik a kutyákat Romániában – EP-aggodalmak

A romániai kóbor kutyák miatt aggódik két európai parlamenti képviselő. Janusz Wojciechowski és Andrea Zanoni brüsszeli sajtótájékoztatójukon adtak hangot elégedetlenségüknek, amiért a befogott gazdátlan ebek kritikán aluli körülmények közé kerülnek az önkormányzati állatmenhelyeken, illetve hogy sokukat lemészárolják, az országos és európai tiltó rendelkezések dacára. Janusz Wojciechowski levelet is írt Victor Ponta kormányfőnek a témában. „Megfordultam

Autonómiapárti határozat elfogadására kérte az SZNT a székelyföldi önkormányzatokat

Autonómiapárti határozatok elfogadására kérte fel a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföld települési önkormányzati testületeit egy szerdán közzétett nyílt levélben. Az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben az SZNT azt kéri az önkormányzatoktól, hogy határozatban nyilvánítsák ki az autonómia iránti igényüket. Az SZNT mellékelte is azt a határozattervezetet, amelyben 153 székelyföldi önkormányzat nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, de


Oktatási miniszter: nem szüntetik meg a kevés diákkal működő osztályokat Székelyföldön

Remus Pricopie oktatási miniszter szerint nem szüntetik meg a szükségesnél kevesebb diákkal működő tanosztályokat a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében, ha az átszervezést nem övezi konszenzus. A miniszter azt követően nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy pénteken és szombaton Hargita és Kovászna megyében tett látogatást, és a kvótarendszer ősztől tervezett kiterjesztésével kapcsolatos helyi panaszokkal szembesült. „Világosan

Csatlakozott Băsescu pártjához Kolozsvár polgármestere

Belépett a Traian Basescu elnök támogatói által létrehozott Népi Mozgalom Alapítványba Emil Boc volt miniszterelnök, Kolozsvár polgármestere. A belépést maga Boc jelentette be az alapítvány kolozsvári konferenciáján, amelyen Traian Basescu államfő is előadást tartott. Boc elmondta, a Népi Mozgalom Alapítványhoz való csatlakozásával a jobboldal összefogását szeretné szolgálni, hogy megnyerhessék az őszi elnökválasztást. Azt is hozzátette,

Tőkés ügyében kivárásra játszik Băsescu

Traian Basescu államfő kijelentette, nem dönthet a Tőkés Lászlónak adományozott Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról mindaddig, amíg az ügy a bíróságon van. Az elnök a kolozsvári városházáról távozóban vasárnap délután újságírói kérdésre tért ki az érdemrend ügyére. „Egyelőre a jegyzőkönyvet megtámadták a bíróságon. Meg kell várni a bíróság ítéletét” – idézte a Mediafax hírügynökség az államfőt.


Lesz zászlótörvény!

Zászlótörvény-tervezetet bocsátott társadalmi vitára pénteken a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium annak szabályozásáról, hogyan fogadhatnak el a romániai települési és a megyei önkormányzatok saját zászlót, és milyen feltételek mellett tűzhetők ki a hivatalokra. A minisztérium honlapján elérhető tervezet szerint csak azoknak a közigazgatási egységeknek lehet saját zászlójuk, amelyek rendelkeznek címerrel. A tervezet azt is leszögezi,