Politika

Egy éves a székelyzászló-szolidaritási ügy

Egy éve tűzték ki a székely zászlót Budafok-Tétény polgármesteri hivatalára szolidaritásként, miután a székely autonómiatörekvésre válaszul két magyarlakta romániai megyében megtiltották a székely zászló kitűzését – közölte XXII. kerületi önkormányzat sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel. Sengel Ferenc közleményében felidézte: tavaly a Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, amire válaszul

A tusványosi viták és a mai valóság

Németh Zsolt szerint a Bálványosi Nyári Szabadegyetem 25 éves folyamata tette a magyarországi társadalomban identitásképző tényezővé a külhoni magyarsághoz való viszonyulást, mint fogalmazott Tusványos „magyarosította el” a magyarországi politikai elit széles rétegeit. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Bálványosi folyamat és nemzeti integráció című vitafórumon a folyamat elindítójaként tartott előadást csütörtökön Kolozsváron. Elmondta, az eleinte Bálványoson,

A román posta sokezer erdélyi magyar szavazatot tehet érvénytelenné

A román postán is múlik, hogy érvényes szavazatot tudnak-e leadni a levélben szavazó erdélyi magyar állampolgárok az április 6-i országgyűlési választásokon – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője tartott pénteken Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. Pálffy Ilona az MTI kérdésére elmondta, egyetlen külföldi posta sem vállalta, hogy soron kívül kezeli


Az EP-választásokkal kapcsolatos bejelentést tett Tőkés

Választási részvételre és pártérdekek helyett a nemzeti érdekekre való voksolásra buzdította az erdélyi magyarságot Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő pénteki nagyváradi sajtóértekezletén. Tőkés László kifejtette: mind a magyarországi országgyűlési, mind pedig az európai parlamenti választások a nemzet egészéről szólnak, ezért fontos, hogy minél többen leadják voksukat és azzal a határok feletti nemzetegyesítés, illetve a

Bedőlt minisztériumok: mi áll a személycserék mögött?

Négy új minisztert jelöltek a bukaresti kormányba a liberálisok. A jelöltek korábban megüresedett miniszteri posztokat töltenek be, vagy olyan korábbi miniszterek helyére kerülnek, akiket leváltottak, mert teljesítményökkel elégedetlenek voltak. Az új belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere lesz, aki 2009-ben miniszterelnök-jelölt volt. Ő a január végén lemondott Radu Stroe helyét foglalja el a belügyi

Klaus Johannis lesz az új belügyminiszter

Nagyszeben polgármestere elfogadta a felkínált belügyminiszteri tisztséget, írta pénteken liberális forrásokból származó értesülésekre hivatkozva az Agerpres hírügynökség. A tisztségviselő a miniszterelnök-helyettesi funkciót is megkaphatja. Tovább…


Lemondott a pénzügyminiszter

Távozott posztjáról Daniel Chiţoiu. Szándékát azzal indokolta, hogy ideiglenesen a liberális párt főtitkárává nevezték ki, és mint ilyen többet szeretne szervezetében dolgozni. A távozó pénzügyminiszter tagadta, hogy lemondásának köze lenne a felesége, Laura Chiţoiu ellen hivatalköri visszaélés gyanújával indított eljáráshoz. „Kollégánk tiszta, nem érintett semmiféle ügyben. Meggyőződésem, hogy az sem igaz, hogy fontolgatná átigazolását a

EBESZ-szakértői látogatás Kolozsváron

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának a tanácsadói tettek tájékozódó látogatást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári székházában – közölte szerdai hírlevelében az RMDSZ. A közlemény szerint a tájékozódás Astrid Thors kisebbségügyi főbiztos február második felére tervezett romániai látogatásának az előkészítését szolgálta. A megbeszélések napirendjén az RMDSZ nemzetpolitikai, a decentralizációval kapcsolatos,

Regionalizálás – itt az első jó hír Székelyföld szempontjából

Közigazgatási alegységek szerveződhetnek a megalakítandó romániai régiókon belül annak az előírásnak az alapján, amely kedden került be az alkotmánymódosító tervezetbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatára – közölte az MTI-vel Máté András frakcióvezető, a tervezetet szövegező testület RMDSZ-es tagja. Keddi ülésén a szövegezéssel megbízott parlamenti különbizottság véglegesítette a román alkotmánymódosítási tervezetet, amelyet – a


Lemondott Lokodi Edit

Lemondott tisztségéről a Maros megyei tanács magyar alelnöke, Lokodi Edit Emőke. Amint a Központ hetilap internetes oldalán kedd este közölte, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus – aki 2004 és 2012 között a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét töltötte be – a megyei képviselői mandátumától is megválik. Lokodi Edit Emőke az MTI-nek