Politika

EP-választás – az önálló indulás lehetőségét fontolgatja az EMNP

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azt fontolgatja, hogy önálló jelöltlistát állít az európai parlamenti választásokra, vagy független jelöltként nevezi be a választási versenybe Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét. Az EMNP és az EMNT elnöksége közösen ülésezett a hét végén a Fehér megyei Torockón (Rimetea), és immár nemcsak elméleti lehetőségként, hanem a

Tőkés kitüntetése – Sürgeti Basescu döntését az elismerés visszavonását kezdeményező EP-képviselő

Felhívást intézett Traian Basescuhoz Corina Cretu szocialista európai parlamenti képviselő, aki azt kérte az államfőtől, ne halogassa tovább Tőkés László román állami kitüntetésének megvonását. Az EP-képviselő Kolozsváron sajtótájékoztatón nyilatkozott erről. Cretu szerint Basescunak mielőbb döntenie kell, mert már több mint fél év telt el Tőkés Lászlónak a vitatott tusnádfürdői nyilatkozata óta. Tőkés László akkor azt

Székelyzászló-ügy – Eltávolították a lobogót az uzoni polgármesteri hivatalról

Eltávolították a székely zászlót a székelyföldi Uzon község polgármesteri hivataláról, miután a Brassói Táblabíróság szerdán kikézbesítette a zászló kitűzését törvénytelennek ítélő határozatát. Ráduly István polgármester az MTI-nek pénteken elmondta, a pernek pozitív hozadéka is van: a táblabíróság ugyanis azt is kimondta, hogy a magánszemélyek saját területükön szabadon használhatják a szimbólumot. A polgármester közlése szerint újabb


Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az RMDSZ volt miniszterét

Hatalommal való visszaélésért négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen pénteken a legfelső bíróság Nagy Zsolt egykori távközlési minisztert, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt politikusát az úgynevezett postaperben. Az ügyben szintén vádlottként szereplő Tudor Chiuariu volt igazságügyi minisztert, a kormányban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusát, a szenátus jogi bizottságának elnökét 3 év

Vádat emeltek Kerekes Károly ellen

Vádat emelt a legfőbb ügyészség Kerekes Károly, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei parlamenti képviselője ellen, mert családtagjait alkalmazta marosvásárhelyi parlamenti irodájában – derült ki a legfőbb ügyészség pénteki közleményéből. A képviselőt összeférhetetlenséggel vádolják, amiért fél évtől öt évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki a törvényhozók esetében eljárni hivatott legfelsőbb bíróság. A legfőbb ügyészség közleménye

RMDSZ-re cserélik a Néppártot

Sepsiszentgyörgyön többen elhagyták a Néppártot, és átálltak az RMDSZ-be, ismerteti a helyi politikai fejleményt a Háromszék. Nemes Előd helyi tanácsos után a magát a párt alapító tagjának nevező Váncsa Jenő tudatta a sajtónak eljuttatott közleményben, hogy a jövőben az RMDSZ-ben kíván tevékenykedni, és több társát is nevesíti, akik hasonlóan döntöttek. Váncsa Jenő lépése indoklásaként azt


Izsák Balázs a magyar pártokhoz: hagyják otthon jelképeiket!

A székelység tudatosítani szeretné Románia kormányában, hogy kitűzött céljáról, Székelyföld autonómiájáról nem mond le – jelentette ki hétfőn Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke marosvásárhelyi sajtóértekezletén a március 10-ére meghirdetett Székely Szabadság Napja elnevezésű demonstráció előkészületeit ismertette. Az SZNT elnöke rámutatott: a kormány sem a tavalyi megmozduláson elfogadott petícióra, sem a székelyek októberi

Hajóskapitánynak nevezte Băsescut az izraeli elnök, Simon Peres

A román gazdaság helyzetének javulásáról beszélt az izraeli államfő. Simon Peres ma hivatalában fogadta Traian Băsescut, akinek gratulált is ennek okán. Peres barátjának nevezte Băsescut, akiről egyebek között azt mondta: mivel hajóskapitány volt, egészen biztos, hogy azokban az években megedződött az államfői feladatra, így „Izrael tudja, hogy teljes mértékben támaszkodhat Önre“. Băsescu erre úgy válaszolt:

RMDSZ-törvénytervezet Székelyföldi területi autonómiájáért – a vártnál sokkal bonyolultabb feladat

Az RMDSZ tovább dolgozik a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvény tervezetén, és a törvényhozás tavaszi ülésszakán benyújtja azt a román parlamentben – mondta csütörtökön az MTI-nek Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, sokkal bonyolultabb feladatnak bizonyult a tervezet elkészítése, mint korábban gondolták, de reményei szerint egy-két héten belül már közvitára bocsáthatják a dokumentumot. Hozzátette, az


Ponta a korrupciós vádakról: Ez hülyeség!

Két ügyben is bűnügyi vizsgálatot folytat Victor Ponta román miniszterelnök ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte csütörtökön a jobboldalhoz közel álló Hotnews.ro hírportál. A 2012 áprilisában indított vizsgálatok a 2007–2011-es időszakra vonatkoznak, és arra próbálnak fényt deríteni, hogy visszaélt-e Ponta ügyvédi irodája a parlamenti mandátummal is rendelkező szociáldemokrata politikus befolyásával két olténiai állami hőerőmű