Politika

Basescu nem írja alá a román kormány IMF-hez intézett szándéklevelét

Traian Basescu államfő nem írja alá a bukaresti kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéklevelét, mert nem ért egyet az üzemanyagra pótlólagosan kivetett jövedéki adóval. Ezt Basescu maga jelentette be hétfőn egy nyilatkozatban, amit élőben közvetítettek a román hírtelevíziók. A román kormány literenként hét eurócenttel növelné január 1-jével az üzemanyag jövedéki adóját, az ebből befolyó

Tőkés kitüntetése – Németh Zsolt nem vizsgálja felül álláspontját

Nem látja okát annak, hogy felülvizsgálja a Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása ügyében tett kijelentését Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára – ezt az államtitkár jelentette ki, szavait vasárnap a Krónika című erdélyi napilap elektronikus kiadása idézte. Radu Podgorean román külügyi államtitkár azt követően szólította fel csütörtökön álláspontja felülvizsgálatára és bocsánatkérésre Németh Zsoltot,

Törvénymódosítással tiltanák meg a székely zászló kitűzését az állami intézményekre

Módosító indítványt terjesztett a parlament elé három szociáldemokrata szenátor, aki megtiltaná, hogy az állami intézményeken más államok zászlói vagy a székely zászló lobogjon állandóan. Az indítvány fő kezdeményezője Alexandru Petru Fratean Maros megyei szociáldemokrata (kormánypárti) szenátor pénteken közölte, hogy másik két kollégájával módosító indítványt iktattak a törvényhozásban. Az aláírók között szerepel Gabriela Firea, aki tagja


Szélsőséges megmozdulástól tartanak a román nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi városi önkormányzat felkérte a kormányt és a prefektust, hogy határolódjon el a Noua Dreapta (Új Jobboldal) szélsőségesen nacionalista szervezet képviselőinek Románia nemzeti ünnepére, vasárnapra tervezett sepsiszentgyörgyi felvonulásától. Az önkormányzat pénteken közzétett állásfoglalásában aggodalmának adott hangot amiatt, hogy „egy szélsőséges, antiszemita és magyarellenes szervezet” sepsiszentgyörgyi felvonulásra hívta szimpatizánsait. A korábbi tapasztalatokra hivatkozva kijelentette, a

Ponta szerint értelmetlen Basescunak a Románia és Moldova egyesüléséről tett nyilatkozata

Értelmetlennek és ésszerűtlennek nevezte csütörtökön Victor Ponta miniszterelnök Traian Basescu államfőnek a Moldova és Románia egyesüléséről tett kijelentését. Basescu egy nappal korábban a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozóval kapcsolatban beszélt arról, hogy Romániának a következő nagy célja a Moldovával való egyesülés kell legyen. Ponta leszögezte, ő is támogatná ezt a célt, ha Moldovában minden román egyesüléspárti

A szenátus leszavazta a civil szervezetek külföldi finanszírozását tiltó indítványt

A szenátus leszavazta a civil szervezetek külföldi finanszírozását tiltó indítványt, amely a párttörvényt lett volna hivatott módosítani. A tervezetet Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő terjesztette a parlament elé. Eszerint Romániában nemcsak pártok, hanem a civil szervezetek sem kaphattak volna külföldi anyagi támogatást. A nacionalista megnyilvánulásiról hírhedt Diaconu azzal indokolta módosító javaslatát, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt


Bocsánatkérésre szólította fel Németh Zsoltot a román külügyi államtitkár

Álláspontja felülvizsgálatára és bocsánatkérésre szólította fel Radu Podgoreanu román külügyi államtitkár Németh Zsolt külügyi államtitkárt azért az országgyűlési felszólalásáért, amelyben Tőkés László román állami kitüntetésének lehetséges visszavonásáról beszélt. Radu Podgoreanu „a román állam egyik szimbólumának minden alapot nélkülöző meggyalázásaként” értelmezte, és „teljességgel elfogadhatatlannak” minősítette Németh Zsolt parlamenti felszólalását. Németh Zsolt kedden az Országgyűlésben egy napirend

Aláírásra bocsátoták a világhálón a Székelyek nagy menetelése kiáltványát

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásra bocsátotta a világhálón a Székelyek nagy menetelésén egy hónappal ezelőtt elfogadott kiáltványt. Az SZNT szerdai közleménye szerint azért teszik a kiáltványt az egész világon aláírhatóvá, hogy az aláírók tekintélyes hányadát tudják a jövőben a székely autonómia mellett mozgósítani. A tanács emlékeztetett arra, hogy Victor Ponta román miniszterelnök az október

December 22-ére írták ki a Hargita megyei régiós népszavazást

December 22-ére írta ki a megye polgárai által kezdeményezett régiós témájú megyei népszavazást a Hargita Megyei Tanács szerdai ülésén – közölte az önkormányzat. A testület Tusnádfürdőn tartott kihelyezett ülésén Borboly Csaba tanácselnök gazdasági adatokkal bizonyította: a megye veszített azáltal, hogy a jelenlegi közép-romániai fejlesztési régióhoz sorolták. Borboly Csaba az MTI-nek elmondta, hogy tanultak a népszavazási


Az ENSZ vallási kisebbségekről szóló konferenciáján szólalt fel az SZNT képviselője

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) Genfben zajló a vallási kisebbségekről szóló konferenciáján a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának az elakadására hívták fel a figyelmet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői – tájékoztatta az MTI tudósítóját Izsák Balázs, az SZNT elnöke. A konferencián részt vevő Izsák Balázs elmondta, az SZNT nevében Dabis Attila külügyi megbízott szólalt fel,