Politika

Kelemen Hunor: nem lehet a tömbmagyarság érdekeit a szórvány ellen érvényesíteni

Kelemen Hunor szerint nem lehet a tömbben élő magyarság érdekeit a szórványban élők ellen érvényesíteni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, a Magyar Szórvány Napjának RMDSZ-es csúcsrendezvényén tartott ünnepi beszédet pénteken. Kelemen Hunor utalt azokra a vélekedésekre, amelyek szerint a tömbben élő magyarság törekvései gyengítik a szórványt, a szórvány

A magyarországi választásokon való részvételre buzdított Erdélyben Hidvéghi Balázs

A magyarországi parlamenti választásokon való részvételre buzdított Erdélyben Hidvéghi Balázs fideszes képviselő, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának az alelnöke. Kolozsvári sajtótájékoztatója után a politikus az MTI-nek elmondta, erdélyi útján többek között Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kató Béla erdélyi református püspökkel, és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőivel tárgyalt, ellátogatott Désre,

Surján: őszintén kell beszélni a Trianonhoz vezető okokról

A trianoni békéhez vezető okok őszinte kibeszélése, a másik megismerése enyhítheti a kölcsönös félelmeket – mondta Surján László (KDNP), az Európai Parlament alelnöke pénteken Budapesten, Dusan Trancík Történelemóra című dokumentumfilmjének vetítése után. Az alkotást a Charta XXI. Jean Monnet-estjei keretében a Párbeszéd Házában mutatták be, a filmben szlovák és magyar középiskolások és tanáraik beszélgetnek Trianonról.


Utcákat neveztetne el a védelmi miniszter a gyulafehérvári nemzetgyűlés dátumáról

Mircea Dusa védelmi miniszter törvénykezdeményezésben javasolta csütörtökön, hogy minden romániai városban valamely fontosabb utat 1918. december 1-jéről, a Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó gyulafehérvári román nemzetgyűlés megtartásának dátumáról nevezzenek el. A szociáldemokrata politikus Hargita megyei parlamenti képviselőként terjesztett módosító indítványt az ország nemzeti ünnepét meghatározó, 1990-ben elfogadott 10-es számú törvényhez. 1990 óta december 1-je

RMDSZ főtitkárhelyettes: Székelyföld az erdélyi magyar szórvány belső anyaországa lehet

Székelyföld az erdélyi magyar szórvány belső anyaországa lehet – jelentette ki az MTI-nek Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) társadalomszervezési főtitkárhelyettese a pénteki Magyar Szórvány Napja alkalmából tartandó rendezvények kapcsán. Az RMDSZ Nagyenyeden, a szórványnapi főrendezvényén mutatja be azt a kiadványát, amely a 2009-ben indult Székelyföld – szórvány partnerség eddigi eredményeit összesíti. Amint

Alkotmányos a leszállított népszavazási érvényességi küszöb

Alkotmányosnak ítélte az ötvenről harminc százalékra leszállított népszavazási érvényességi küszöböt a román alkotmánybíróság csütörtökön, elutasítva ezzel Traian Basescu államfő óvását. A Szociálliberális Szövetség (USL) májusban módosította a népszavazási törvényt annak érdekében, hogy az esetleges választói érdektelenség ne hiúsítsa meg az alkotmány tervezett módosítását, amelyről népszavazást kell majd kiírni. A jogszabály szerint a választói névjegyzékben szereplők


Kovászna megyében elfogadták, Maros megyében elutasították a népszavazás kiírását

Kovászna megye önkormányzata elfogadta, Maros megye önkormányzata elutasította azt a polgári kezdeményezést, hogy hogy december 8-án tartsanak népszavazást a székelyföldi megyéket magába foglaló fejlesztési régióról. Hargita megyében november 27-én döntenek a népszavazásról. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a Kovászna megyei közgyűlés 26 támogató, és négy ellenszavazattal döntött a népszavazás kiírása mellett. A Romániai Magyar Demokrata

Elfogadta a decentralizációs törvénytervezetet a kormány

Elfogadta a decentralizációs törvénytervezetet csütörtöki ülésén a kormány, amellyel újabb központi intézményeket készül önkormányzati hatáskörbe utalni. Január elsejétől egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézetek, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok kerülnének megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe. Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy kedden úgynevezett kormányzati felelősségvállalással fogja a parlament elé terjeszteni a

Az RMDSZ tiltakozik az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatások parlamenti vizsgálata ellen

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tiltakozik az ellen, hogy a Romániában kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) megkérdőjelezte a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának jogosságát, és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében. Ezzel Victor Ponta miniszterelnök szerdai bejelentésére reagált a magyar szövetség. „Erdélyben mindenféle hamis dokumentumok és a különböző törvények félreértelmezése alapján oda


Ötven helyszínen ültet fát az EMNP a magyar szórvány napján

Több mint ötven helyszínen tart rendezvényt és ültet fát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az elkövetkező napokban a pénteki Magyar Szórvány Napja alkalmából – jelentette ki Toró T. Tibor EMNP-elnök egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón. A pártelnök szerint a szórvány kérdését távol kell tartani a pártpolitikától, de valamennyi politikai