Székelyek menete – Kilencszer kisebbre becsüli a csendőrség a részvevők számát, mint az SZNT október 27, 2013 15:21 Szerző mediatica Politika Békésen zajlott a Székelyek nagy menetelése, a tömegrendezvény incidensek nélkül fejeződött be – jelentette ki az MTI-nek Petronela Corodeanu, a Kovászna megyei csendőrség szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy a csendőrség 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A számot a csendőrség a rendőrség és a katasztrófavédelem által kiadott közös közlemény is tartalmazza. Ez kb. kilencszer kevesebb, …
Székelyek menete – Kialakult az 53 kilométeres menetoszlop október 27, 2013 15:20 Szerző mediatica Politika Kialakult a Székelyek nagy menetelésének 53 kilométeres menetoszlopa – tájékoztatta az MTI-t Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kommunikációért felelős alelnöke. A menetelés kiáltványának felolvasása után a tüntetők közösen énekelték el a magyar és székely himnuszt, majd elindultak vissza a gyülekezési pontok felé. Ferencz Csaba az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínekről befutott legutolsó jelentés …
Székelyek menete – Egy román szociáldemokrata képviselő betiltaná a hasonló megmozdulásokat október 27, 2013 15:19 Szerző mediatica Politika Bogdan Diaconu román szociáldemokrata párti képviselő vasárnap felszólította a romániai parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek nagy meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. A kormánypárti képviselő államellenesnek tartja az ilyen demonstrációkat – hangzott el vasárnap a Székelyek menetéről élőben tudósító Duna televízió adásában. A Duna központi stúdiójából nagyjából a menet indulása után egy órával azt jelentették …
Székelyek menete – Kiáltványban kérték Székelyföld államon belüli önkormányzását október 27, 2013 15:18 Szerző mediatica Politika Kiáltványban erősítették meg a Székelyek nagy menetelésének résztvevői, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását. A kiáltvány szövegét Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ismertette a menetelés rádióadásában. A kiáltványban arra hívják fel a román kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a …
Székelyek menete – György-Mózes Árpád: Székelyföldért megmozdult az egész világ október 27, 2013 15:17 Szerző mediatica Politika Székelyföldért megmozdult az egész világ – jelentette ki György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke a Székelyek nagy menetelését támogató vasárnapi budapesti szimpátiatüntetésen. Miután a budapesti szimpátiamenet délben megérkezett a román nagykövetség Thököly úti épületéhez, az ott felállított színpadon György-Mózes Árpád azt mondta: három kontinensen, tizenhárom ország harminc városában vannak a székely autonómia melletti tüntetések. A …
Székelyek menete – Bíró Zsolt: a székelység nem akar alárendeltségben élni október 27, 2013 15:16 Szerző mediatica Politika A székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról”, az autonómiáról – jelentette ki Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke vasárnap a Székelyek nagy menetelésének rádióadásában. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, és megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítania. Ezért …
Székelyek menete – Kelemen Hunor: a székelység maga akar dönteni a saját dolgairól október 27, 2013 13:25 Szerző mediatica Politika A székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap a Székelyek nagy menetelésének résztvevőihez intézett üzenetében, amely a rendezvény rádióadásán keresztül jutott el a több mint 50 kilométeres menetoszlopot alkotó felvonulókhoz. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ szervezőként …
Székelyek menete – Toró T. Tibor: nem lesz béke és nyugalom, amíg Székelyföld el nem nyeri autonómiáját október 27, 2013 13:24 Szerző mediatica Politika Nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke vasárnap, a Székelyek nagy menetelésén. A rendezvény rádióadása által közvetített beszédében úgy fogalmazott: Bukarest hivatalnoki packázással akarja megfélemlíteni az erdélyi magyarságot, de ez …
Székelyek menete – Izsák Balázs: megkerülhetetlen kérdés a székely autonómia ügye október 27, 2013 13:15 Szerző mediatica Politika A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét – jelentette ki vasárnap Izsák Balázs, az SZNT elnöke, a Székelyek nagy menetelésének kezdeményezője a demonstráció résztvevőihez intézett beszédében. A menetelés rádióadása által közvetített üzenetében Izsák Balázs rámutatott: ez az esemény kiváló alkalom arra, hogy gyorsmérleget …
Székelyek menete – Tamás Sándor: a Székelyföld legyen azoké, akik megtermelik javait október 27, 2013 13:15 Szerző mediatica Politika A Székelyföld ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik adóbevételeit, hanem azoké, akik itt termelik meg az anyagi javakat – hangoztatta Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlésnek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke a Székelyek nagy menetelésén. A menetelés rádióadása által közvetített beszédében a demonstráció helyszínéül szolgáló megye önkormányzati vezetője Székelyföld és …