Politika

Eckstein-Kovács: Aggasztó fejlemények Verespatak ügyében

A határon átnyúló környezetszennyezés volt az egyik téma pénteken a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kós Károly sátrában. Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es politikus a téma kapcsán a Határok nélkülnek azt mondta, a tervezett verespataki aranybánya ügyében az utóbbi időben történt két olyan dolog, amely aggodalomra ad okot. A román elnök egykori kisebbségi főtanácsadója, hangsúlyozta, az

Tusványos: Nemzetpolitikai tanácskozás, külhoni regisztráció, magyar értéktár

A külhoni magyar pártvezetők hagyományos nemzetpolitikai fórumával folytatódott pénteken a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata a székelyföldi Tusnádfürdőn, délután pedig a könnyített honosításról és a nemzeti értékekről rendeztek pódiumbeszélgetést. A határon túli magyar közösségek vezetői szerint a magyar állampolgárságot felvettek körében Szlovákiában és Ukrajnában alacsony, Erdélyben, a Vajdaságban és Horvátországban magas részvételre lehet


Csak jókat mondott Orbán Viktor Kelemen Hunornak

Valamennyi Kárpát-medencei magyar közösség legfontosabb ügyeit átbeszélték azon a tusnádfurdői munkavacsorán, amelyen a határon túli magyar szervezetek vezetői vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel – nyilatkozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a tanácskozás után. Kelemen Hunor elmondta: a kormány és a Fidesz-KDNP válasza minden kérdésre pozitívnak minősíthető. Talán még az ősz folyamán folytathatják a párbeszédet

Tusványos: erőt kell felmutatni a polgári kezdeményezéssel

Az európai kisebbségeknek erőt kell felmutatniuk polgári kezdeményezéseikkel, és a szükséges egymilliónál jóval több aláírást kell összegyűjteniük ezek támogatására – hangzott el a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban a polgári kezdeményezésekről és a kisebbségi jogokról szóló pódiumbeszélgetésen. Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja fontosnak tartotta, hogy ne oltsák ki egymást a


Tusványos-szervezők: Tamás Sándort nem vették le a meghívottak listájáról; fel sem írták rá!

A Kovászna Megyei Tanács elnöke nem volt azok között az RMDSZ-es politikusok között, akiket meghívtak a 24. Tusványosra, tehát nem húzták ki a meghívotti listáról, hanem eleve nem volt rajta. A szervezők azután pontosítottak, miután Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád bejelentette, Tamás Sándor mellőzése miatt ő és más RMDSZ-esek bojkottálják a rendezvényt, hivatalosan nem vesznek részt

Kerekasztal az ifjúságpolitikáról Tusnádfürdőn

A fiatalok közéleti szerepvállalásáról és annak lehetséges növeléséről volt szó csütörtökön a 24. Bálványosi Szabadegyetemen és Diáktáboron a magyar ifjúságpolitikáról rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Ágh Péter, a Fidelitas elnöke azt mondta, kezdettől törekedtek arra, hogy a Kárpát-medence ifjúsági szervezeteivel partneri kapcsolatot alakítsanak ki. Ennek jegyében nemzetpolitikai találkozókat tartanak, s riadóláncot hoztak létre a magyarságot ért jogsértések megelőzése,

Tusványos – Kiverte a biztosítékot az RMDSZ-ben a meghívottak listája

Zokon vette az RMDSZ Kovászna megyei szervezete, hogy a Tusványos szervezői nem hívták meg a rendezvényre Tamás Sándor megyei tanácselnököt. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, Antal Árpád csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: számukra érthetetlen, miként lehetett „lefelejteni” a meghívottak listájáról a megye legmagasabb tisztségét betöltő politikust egy olyan rendezvényen, ahol magyar-román, román-magyar párbeszéd folyik. Közölte: tiltakozásul a


Kimondták: Marosvásárhelyen lesz a székelyföldi régió központja

Marosvásárhelyen egyeztettek az RMDSZ székelyföldi vezetői. Az Maros, Hargita és Kovászna megyei szervezeteinek elnökei a régióátszervezésről és a Sepsiszentgyörgy 2021 Európa Kulturális Fővárosa projektről tanácskoztak szerdán, Marosvásárhelyen. A találkozón részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök és Markó Béla szenátor. A székelyföldi RMDSZ-vezetők egyetértenek abban, hogy a Kulturális Főváros-cím elnyerése jelentősen hozzájárulhat