Tusványos – A régiósítás, magyar orvosképzés, nemzeti jelképek július 25, 2013 8:14 Szerző mediatica Politika Tusnádfürdőn megkezdődtek szerdán a – Tusványosként emlegetett – 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előadásai: egyebek közt a romániai régiósítás, az erdélyi magyar orvosképzés és a nemzeti jelképek szerepeltek a vitafórumokon és pódiumbeszélgetéseken. A hét végéig tartó rendezvényt az alapítók – Németh Zsolt és Toró T. Tibor – nyitották meg. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a …
Román külügy: magyarországi politikusok demokratikus, legitim folyamatba avatkoznak bele július 25, 2013 8:11 Szerző mediatica Politika Egyes magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentései beavatkozást jelentenek a romániai demokratikus, legitim és szuverén folyamatba – jelentette ki George Ciamba, a román külügyminisztérium államtitkára. Az államtitkár neveket nem említett. A minisztérium honlapján megjelentetett közlemény szerint Ciamba kifejtette, hogy ezek a kijelentések sérthetik a román-magyar stratégiai partnerség szellemiségét, és messze túllépik a …
Párttá alakult a Népi Mozgalom Alapítvány július 24, 2013 15:50 Szerző mediatica Politika Párttá alakult a Traian Băsescu államfőhöz közel álló politikusokból alakult Népi Mozgalom Alapítvány, amely részben civil szervezetként, részben pártként folytatja tevékenységét – jelentette be Marian Preda, az alapítvány elnöke. Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt ideiglenesen megbízott elnöke közölte: a párt a Traian Băsescu államfő, illetve a 2009 és 2012 között kormányzó Boc-kabinet által kezdeményezett …
Németh Zsolt: Egymásra utaltak a közép-európai országok július 24, 2013 15:48 Szerző mediatica Politika Németh Zsolt a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján hangsúlyozta: összefogva lehet hatékony a válságkezelés. A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a határokon átívelő tevékenységekkel a magyarok a közép-európai együttműködés legnagyobb haszonélvezői lehetnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségi jogok minden esetben a demokrácia kérdéskörébe tartoznak. Ha ezeket a jogokat törvény nem …
EMNP: meg kell állítani a román kormány homogenizációs régióátalakítási tervét július 24, 2013 15:45 Szerző mediatica Politika Tusványos nyitónapjának egyik kiemelt témája a nemzeti jelképek használata – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Mint mondta: győztes csatán vagyunk túl, ami a nemzeti jelképek használatát illeti. Sikerrel megvívtuk a székelyzászlóharcot – fogalmazott Toró T. Tibor. Az alkotmánymódosító bizottság bevette indítványai közé …
Tusványos: Táborozás egy román „hazaárulóval” július 24, 2013 14:47 Szerző mediatica Politika A romániai régiófelosztás az egyik fő témája a 24. alkalommal megrendezendő Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek, a szervezők szerint. A szerdai megnyitón vendégei: Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Mihai Razvan Ungureanu volt román miniszterelnök. Az első nap egyik sztárvendége az az újságíró, Lucian Mindruta, aki kemény szavakkal bírálja hazáját elmaradottsága, valamint a románok jelentős …
Magyarország miniszterelnöke és több fontos politikus a Tusványoson (hivatkozás: román nyelvű jelentés) július 24, 2013 13:27 Szerző mediatica Politika
A bihari önkormányzat elnöke bírálja a régiósítást és nem akar Kolozsvárral közösködni július 23, 2013 23:05 Szerző mediatica Politika Cornel Popa, Bihar megye önkormányzatának liberális párti elnöke bírálta a romániai régiósítási tervet, és kijelentette, hogy a Bihar megyeiek egy Nagyvárad központú régióba akarnak tartozni. A Mediafax hírügynökség szerint Popa megkérdőjelezte egy felmérés eredményét, amelyet Liviu Dragnea, a régiósításért felelős miniszterelnök-helyettes ismertetett a múlt héten. E szerint a jelenlegi északnyugati gazdasági fejlesztési régió lakóinak 63 …
Miért utazott Hargita és Kovászna megye tanácselnöke vasárnap Lőrincfalvára? július 22, 2013 13:11 Szerző mediatica Politika Együvé tartoznak a székely magyarok, ezt jelzi, hogy Hargita és Kovászna megye tanácselnökei is jelen voltak a vasárnap délutáni, lőrincfalvi székelykapu-avatáson, mondta az RMDSZ politikai alelnöke. Borbély László hangsúlyozta az európai polgári kezdeményezés jelentőségét. Rámutatott, hogy az Európai Uniónak foglalkoznia kell az őshonos kisebbségek jogaival. Az avatóünnepségen jelen volt a térség parlamenti képviselője, Dr. Kelemen …
Németh Zsolt: Székelyföld egységes és oszthatatlan régió július 22, 2013 8:35 Szerző mediatica Politika Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Maros megyei Lőrincfalván, ahol a település polgármesterével közösen vasárnap felavatta a Székelyföld Nyárád-menti bejáratát jelképező székelykaput. A Kolozsvárt Brassóval összekötő főút Marosvásárhelyt elkerülő szakaszán, a Nyárád torkolatához közel fekvő Lőrincfalván a falunap alkalmából állítottak faragott kaput a település – …