Politika


Háromszék – Újabb nyelvháború van kibontakozóban

A Kovászna megyei prefektúra felszólította a háromszéki önkormányzatot, hogy többé ne használja hivatalos dokumentumain a magyar nyelvű fejlécet és ne írjon magyar nyelven. Dumitru Marinescu kormánybiztos rámutatott: törvény szerint a hivatalos dokumentumokat kizárólag román nyelven lehet megfogalmazni. Hozzátette: a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény arra ad lehetőséget, hogy a tájékoztató anyagokat, illetve a települések neveit a


Tőkés az RMDSZ-kongresszusról:a megtisztulás kezdetét jelentheti

Tőkés László nyilatkozatban köszöntötte az RMDSZ kongresszusát, amelytől a szövetség „erkölcsi, nemzeti, gazdasági és politikai megtisztulását” várja. Az EP-képviselő az RMDSZ egyik alapítójaként, volt tiszteletbeli elnökeként és az erdélyi Magyar Összefogás (RMDSZ-EMNT) keretében megválasztott európai parlamenti képviselőként fejezte ki jókívánságait és elvárásait az RMDSZ iránt. Nyilatkozatában egyrészt bírálta az RMDSZ-t, amely szerinte nem képes a

Elutasították Borboly Csaba előzetesét, szabadlábon védekezhet

A legfelső bíróság jogerős ítéletben utasította el Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének és társainak az előzetes letartóztatását – közölte Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje az MTI-vel. A hétfőn kimondott ítéletről hivatalosan a védelem is csak kedden reggel értesült. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Borboly Csabát hivatali visszaéléssel és korrupcióval vádolta