Politika

Itt az RMDSZ véleménye a HVIM kézdivásárhelyi elnökének tervezett robbantásos merényletéről

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a sajtóból értesült a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete elnökének szándékáról, aki a hatóságok szerint robbantásos merényletre készült Románia nemzeti ünnepén. „Az RMDSZ elítél minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódik minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között. Ebben az országban a békés együttélés, a tolerancia és

Magyarország pert indít Brüsszel ellen menekültkvótaügyben

Magyarország pert indít Brüsszel ellen menekültkvótaügyben, és nagyon számít arra, hogy az európai országok egy része, de legalább a visegrádi négyek részt vevő félként csatlakoznak ehhez a perhez – mondta Mikola István szombaton Keszthelyen. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára egy fórumot megelőző sajtótájékoztatón kifejtette: nagyon fontos, hogy széles tömegek

Jogerős ítélet minősíti reklámzászlónak a székely zászlót

Jogerős ítéletben minősítette reklámzászlónak a székely zászlót a Bihar megyei törvényszék – írta internetes oldalán szombaton a Krónika című erdélyi magyar napilap. A nagyváradi helyi rendőrség 2014 augusztusában szólította fel Tőkés Lászlót, hogy távolítsa el európai parlamenti irodája erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, amelyet a hatóság reklámzászlónak tekintett. Az önkormányzatnak alárendelt rendőrség


Az 1918-as ígéretek betartását követelték Csíkszeredában

Az erdélyi románok 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatában tett ígéretek betartását, a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól a Magyar Polgári Párt (MPP) felhívására összegyűlt tüntetők szombaton délután Csíkszeredában. Biró Zsolt, az MPP elnöke beszédében elmondta: nem szerencsés, hogy Románia december elsejét, az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés napját választotta nemzeti ünnepének.

Nemzeti összetartozás bizottság: erősíteni kell csángómagyarság identitását

Csángóföldön magyar középfokú oktatási intézmény, kulturális, módszertani központ és új közösségi házak létrehozását vetették fel csángómagyar szervezetek az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői ülésén. Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetség elnöke elmondta: szervezetük 24 millió forintos támogatást kap a Miniszterelnökségtől és további 10 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Kiemelte: Moldvában összetartó, erős csángó magyar

Pezsgőtabletta, avagy miért kellenek a nők az RMDSZ-be?

Szombaton, november 21-én tartotta III. Országos Küldöttgyűlését az RMDSZ Nőszervezete Marosvásárhelyen, amelynek keretén belül sor került az országos elnökség tisztújítására, valamint a szervezet működési és szervezési szabályzatának módosítására. „Együtt kell tennünk azért, hogy az erdélyi magyar közösség sikeres legyen és ebben mindig partnerre találtok bennem. Az RMDSZ Nőszervezete abban segítheti a közös érdekképviseleti munkát, hogy


Szórványoktatás: ezek a prioritások

A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) Nemzetpolitikai kerekasztal című rendezvénysorozatának második beszélgetésére került sor november 20-án, pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. A rendezvényen négy partnerintézmény – egy egyetem és három kisebbségi ügyekkel foglalkozó kutatóközpont – által javasolt előadó a szórványoktatás témáját járta körül. Székely István, a KAT elnöke a kerekasztal célkitűzései kapcsán kiemelte: „a

Kovács László: kieshet a parlamentből az MSZP

A következő választáson kieshet a MSZP a parlamentből – mondta Kovács László korábbi pártelnök a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban, úgy vélte, nem a fiatalítással, a teljesítmény hiányával van a baj a szocialistáknál. „Olvasom a közvélemény-kutatási adatokat, 10 százalék alá ment az MSZP, lassan az MSZP parlamentbe jutása is kérdésessé vált” – fogalmazott a

Újabb miniszterjelöltjét cserélte le Dacian Ciolos

Újabb miniszterjelöltjét cserélte le Dacian Ciolos kijelölt miniszterelnök kedden, alig néhány órával az előtt, hogy összeült volna a parlament az új kormány beiktatására. Ciolos az igazságügyi minisztérium élére kiszemelt Cristina Guseth jelölését vonta vissza keddre virradó éjszaka, mivel a Freedom House Romania civil szervezet igazgatója nem tudta meggyőzően bizonyítani alkalmasságát a parlamentben bizottsági meghallgatása során.


Az RMDSZ támogatást ajánlott a szórványsajtó megőrzéséhez

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata