Politika

Nézőpont: egy hónap alatt öt százalékpontot javított a Fidesz-KDNP

Augusztus közepe óta a Fidesz-KDNP népszerűsége öt százalékponttal, 34 százalékra erősödött, a kormánypártok tábora a legutóbb egy éve volt ilyen nagy – derül ki a Nézőpont Intézet – a Magyar Idők napilap megrendelésére készül – közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit hétfőn juttatták el az MTI-hez. A közlemény szerint az illegális bevándorlás elutasítása és a kormányzati bevándorláspolitika támogatása

Orbán: A németek nehéz helyzetben vannak. Schengennek vége?

A szerdai uniós csúcstalálkozó legfontosabb kérdése a görög határok megvédése, és azt kellene elérni, hogy ha erre Athén maga nem képes, akkor közösen Európa tehesse meg – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli csúcsértekezletre érkezve. A kormányfő újságíróknak elmondta, hogy ha ez nem sikerül, akkor ahhoz kell támogatást szereznie, hogy Magyarország érvényt szerezhessen a

Itt vannak a legújabb fejlemények az Azomures bezárásáról kezdeményezett népszavazás ügyében

KÖZLEMÉNY | Az Azomureș bezárásáról kezdeményezett népszavazás ügyében szervezett közvitát tegnap (kedden – a szerk.) az RMDSZ városi frakciója, amelyen a felügyelő környezetvédelmi hatóság vezetője és számos civil szervezet képviselője is részt vett. Bár a vegyipari kombinát és a polgármesteri hivatal vezetőit egyaránt meghívtuk a közvitára, nem képviseltették magukat. Ahelyett, hogy részt vettek volna a


Kizárhatják Magyarországot az EU-ból a migránsügy kezelése miatt

Akár az Európai Unióból is kizáratná Magyarországot a Liberálisok és Demokraták Európai Szövetsége (ALDE) a migránsügy kezelése miatt. A párt európai parlamenti frakciója arra szólított fel, hogy indítsák meg Magyarországgal szemben az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást, amelyet az európai alapértékek súlyos sérelme esetén lehet kezdeményezni egy tagállammal szemben, és amely egy

Bajorországban tárgyal Orbán Viktor

Bajorországban, majd Brüsszelben tárgyal szerdán Orbán Viktor kormányfő. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője – a német sajtóinformációkat megerősítve – az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Orbán Viktor kedd este a bajorországi Bambergben magánvacsorán folytatott eszmecserét Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnökkel, szerdán pedig jelen lesz a bajor konzervatív CSU tanácskozásán. Ezt követően a kormányfő Brüsszelbe utazik,

Ponta: az Európai Tanács még felülbírálhatja a belügyminiszterek döntését

Az Európai Unió állam- és kormányfői szerdai rendkívüli ülésükön még felülbírálhatják a belügyminiszterek keddi döntését a menekültek kötelező kvóták alapján megvalósítandó elosztásáról – állította Victor Ponta román kormányfő kedden. Románia – Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt – a kötelező kvóták ellen szavazott a belügyminiszterek keddi tanácskozásán, de a többi uniós tagállam támogatásával (Finnország tartózkodása mellett)


Evenimentul Zilei: Egyáltalán nem butaság a Magyarország által épített kerítés

A román Evenimentul Zilei című konzervatív lap Egyáltalán nem butaság a Magyarország által épített kerítés címmel közölt vezércikket, melynek szerzője arra a következtetésre jutott, hogy Románia is jobban tenné, ha nem bírálná pusztán imázsépítési céllal a magyar határzárat, hanem tanulna belőle. A szerző szerint a magyar-szerb és magyar-horvát határon történtek egyértelművé tették, hogy amikor a

Egyesüléspárti tüntetők próbálták megzavarni a román és moldovai kormány együttes ülését

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelő tüntetők fogadták kedden a két ország minisztereit Neptunon, a román tengerpart egyik üdülőtelepén, ahol együttes ülést tartott a román és a moldovai kormány. A demonstráció több száz résztvevője közös pénzt, közös külpolitikát és közös korrupcióellenes fellépést követelt a két állam vezetőitől. A tüntetők a csendőrökkel dulakodva próbálták –

Kétnyelvű táblák Marosvásárhelyen: az aktivisták javára döntöttek

A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Benedek Lehel Csabának, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség – írta hétfőn a Székelyhon portál. A bíróság múlt héten kimondott ítéletéről Kincses Előd, az önkéntes ügyvédje számolt be hétfőn, egy sajtótájékoztatón.


Bizalmatlansági indítvány a Ponta-kormány ellen

Bizalmatlansági indítványt terjesztett a bukaresti parlament elé a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) hétfőn Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellen, akit korrupció gyanújával állított bíróság elé az ügyészség. A 180 ellenzéki honatya által aláírt indítvány arra szólítja fel a törvényhozókat: válasszanak Románia és a „kompromittált” Victor Ponta miniszterelnök között. A PNL ugyanis azt állítja, hogy Ponta