Politika

Megbírságolták a kézdivásárhelyi trianoni megemlékezés egyik szervezőjét

– A román csendőrség ötszáz lejes (35 ezer forint) bírságot rótt ki a kézdivásárhelyi trianoni megemlékezés egyik szervezőjére, mert nem volt hajlandó románul beszélni a csendőrökkel – írta a Szék-helyek.ro portál. A csendőrség – a kép formájában is közölt bírságolási jegyzőkönyv szerint – azt rótta fel Szőcs Csongornak, hogy amikor igazoltatni próbálták, román nyelven válaszolta:

Orbánt tartják a legjobb miniszterelnöknek

A Nézőpont Intézet által a rendszerváltás utáni miniszterelnökök megítéléséről készített felmérés szerint a megkérdezettek Orbán Viktort tartják a legjobb, Gyurcsány Ferencet pedig a legrosszabb kormányfőnek. A közvélemény-kutató cég kedden a honlapján tette közzé június elején végzett felmérésének eredményeit. Közleményükben felidézték: az 1990 óta eltelt 25 évben hét miniszterelnöke volt az országnak. A legtöbben Orbán Viktort

Konferencia: Máig tart a romániai totalitárius rendszer átmentése

Egy Temesváron tartott fórum előadói szerint az 1989-es temesvári népfelkelés elvezetett ugyan a Ceausescu-diktatúra bukásához, de a romániai totalitárius rendszer és nómenklatúra átmentése békés úton mindmáig tart. A Folytatólagosan elkövetett represszió – ugyanazon üldözöttek, ugyanazon üldözők című fórumot Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája és a romániai átmenetben fontos szerepet játszó Temesvár Társaság szervezte szombaton.


Smaranda Enache: a magyaroknak határozottabban fel kellene vállalniuk erdélyi mivoltukat

Smaranda Enache marosvásárhelyi emberi jogi aktivista szerint az erdélyiségtudat hozhatja ismét össze az erdélyi románokat és magyarokat. A Pro Európa Liga társelnökével a Székely Hírmondó című háromszéki napilap közölt internetes oldalán terjedelmes interjút hétfőn. Smaranda Enache ebben arról beszélt, hogy a sok évszázados magyar-román kapcsolatok „néhány szerencsétlen kivételtől eltekintve” pozitívnak mondhatók. Smaranda Enache azt tartotta

USA: jelentést sürgetnek a romániai restitúció ügyében

Az amerikai törvényhozás magyar frakcióközi csoportja két társelnökének a költségvetési bizottság által elfogadott javaslata felszólítja Románia kormányát és az amerikai külügyminisztériumot, hogy 90 napon belül készítsen jelentést azokról a lépésekről, amelyeket az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében tett. A javaslat azután született meg, hogy az RMDSZ küldöttsége Washingtonban járt. Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy

Európa egyik legnagyobb mecsetje épül majd Bukarestben

Európa egyik legnagyobb mecsetje épül majd Bukarestben egy muszlim kulturális központ részeként, amely 11 ezer négyzetméter alapterületű lesz – adta hírül szerdán elektronikus kiadásában az Adevarul című román napilap. A romániai muzulmán felekezet a török állam segítségével építi meg a központot, amely könyvtárat, tantermeket és szálláshelyeket is magában foglal a tervek szerint. Juszuf Murat romániai


Elmarasztalta Gheorghe Funart az Országos Diszkriminációellenes Tanács

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, volt államelnökjelölt múlt év októberében a Román Közszolgálati Rádióban szervezett beszélgetésen vett részt, ahol Gheorghe Funar független jelölttel és Mircea Coşeával, William Brînză képviselőjével szállt vitába. A vita során Gheorghe Funart hiába figyelmeztette a beszélgetés moderátora, többször is ellenséges hangnemben nyilatkozott a Néppárt jelöltjéről és a romániai magyarság

Szemtől szembe Vásárhelyért! – közlemény

Kibeszéljük, megbeszéljük, szőnyeg alá nem seperjük közös dolgainkat! Véleménye van? Többet szeretne megtudni a közszállításról? A kombinátról? A játszóterekről? A köztisztaságról? A hőszigetelési programról? Június 18-án, délután 6 órakor a Gecse utcai templom gyülekezeti termében (Bolyai utca 27 szám) szervezünk nyilvános lakossági találkozót. Használja ki az alkalmat jöjjön, mondja el véleményét, javaslatát, kritikáját. Szóljon bele!

Lemondott a közlekedési miniszter

Lemondott Ioan Rus román közlekedési miniszter, aki egy televíziós műsorban sértő kijelentést tett a külföldön dolgozó románokra. A politikus csütörtökön nyújtotta be lemondását Victor Ponta miniszterelnöknek, aki egy közösségi oldalon közölte, hogy elfogadta azt, és a jövő hétre ígérte Rus utódának megnevezését. A szociáldemokrata politikus Románia több kormányának is tagja volt már. Egy televíziós műsorban


Bírósági felügyelet alatt védekezhet az RMDSZ politikusa

Bírósági felügyelet alatt védekezhet a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke – közölte kedden honlapján a nagyváradi táblabíróság. A jogerős ítéletben a táblabíróság elutasította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) letartóztatási kérelmét, és Kiss Sándornak azt a kérelmét is, hogy semmilyen kényszerintézkedést ne foganatosítsanak ellene, és helyben hagyta az alapfokon elrendelt hatvan napos