Politika

Egyelőre nem kíván visszatérni Romániába Markó Attila RMDSZ-es politikus

Egyelőre nem kíván visszatérni Romániába Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerdán lemondott parlamenti képviselője, akinek az előzetes letartóztatásához kérte a parlament hozzájárulását a román korrupcóiellenes ügyészség (DNA). A december óta Magyarországon tartózkodó politikus az egyik közösségi portálon írásban válaszolt az MTI kérdéseire. Közölte, megszüntette a romániai jogi eljárások iránti bizalmát a sepsiszentgyörgyi

Románia Törökországot is bevonná a NATO-vezénylési központokba

Klaus Iohannis szerdán hivatalában fogadta Recep Tayyip Erdogan török államfőt, akivel megbeszélést folytatott. Közös sajtótájékoztatójukon Iohannis kifejtette, hogy Törökország bevonása kiemelt fontosságú Románia számára. Mindkét ország meggyőződése, hogy térségük biztonságossága és fejlődése Románia és Törökország érdekeit egyaránt szolgálja – hangsúlyozta. Erdogan pedig kijelentette, hogy a török hatóságok válasza kedvező, és mihamarabb eljuttatják ezt a választ

Magyar részvétel a hadgyakorlaton

Minden eddiginél nagyobb létszámban és kiemelt erőkkel vesz részt a Magyar Honvédség az ukrajnai helyzetre való felkészülésben áprilistól a NATO hadgyakorlatán. A magyar hadsereg 250 katonája a négy országban, Németországban, Olaszországban, Litvániában és Romániában zajló Saber Junction 2015 elnevezésű kiképzésen tölt el egy hónapot. Ez lesz a szövetség egyik idei legnagyobb hadgyakorlata. ► Tovább


Markó Attila váratlan lépésre szánta el magát. „Életem legnehezebb döntése“

Lemondott parlamenti mandátumáról szerdán Markó Attila, az RMDSZ politikusa ezt Facebook-oldalán jelentette be. „Ma lemondtam parlamenti képviselői mandátumomról. Életem legnehezebb döntését hoztam meg azzal, hogy ártatlanul önként kilépek abból a munkából amire az életemet tettem fel” – közölte magyarul és a románul az RMDSZ Budapesten tartózkodó politikusa. A képviselőház szerdán délután négy óra körül készült

Elindult a marosvásárhelyi előválasztás honlapja

Elindult a marosvásárhelyi előválasztás honlapja. A www.elovalasztas.ro internetes címen lehet elérni, itt regisztrálhatnak azok, akik szavaznának május végén, hogy ki legyen a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje 2016-ban. Mint arról beszámoltunk, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet nem csak interneten, hanem mindhárom magyar politikai szervezetnél (RMDSZ, EMNP, MPP), valamint a történelmi egyházaknál is fogadnak. Összesen mintegy 47

Közös bejelentés: előválasztás tartatik Marosvásárhelyen!

Az RMDSZ, az EMNP valamint az MPP Maros megyei és marosvásárhelyi szervezeteinek elnökei együtt tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy előválasztásokat szerveznek Marosvásárhelyen. Brassai Zsombor és Peti András az RMDSZ megyei és városi szervezeteinek elnökei, Kiss István az MPP megyei elnöke, Portik Vilmos és Jakab István a Néppárt megyei és városi elnökei közös szándéknyilatkozat aláírásával erősítették


Erdélyi magyar pártelnökök véleménye a román belügy tervezetéről

Az erdélyi magyar pártok vezetői egyöntetűen jogsértőnek és az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tarják, hogy a belügyminisztérium által közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését. A Krónika című napilap csütörtöki számában megszólalva Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta, első hallásra viccnek gondolta a belügyminisztériumi

Bűnvádi eljárás Dorin Florea és 19 marosvásárhelyi városi tanácsos ellen

Bűnvádi eljárás indult Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea ellen, akit a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel gyanúsít. A DNA honlapján közzétett tájékoztatás szerint az ügyészség ugyancsak hivatali visszaéléssel gyanúsítja a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóját, Kiss Imolát, továbbá hivatali visszaélésben való cinkossággal az önkormányzati testület 19 képviselőjét (Benedek István, Gombos Géza Csaba, Peti András, Józsa Tibor, Karácsony

Újabb ügyben kéri Markó Attila letartóztatását a parlamenttől a korrupcióellenes ügyészség

Újabb, az ügyészek szerint illegális kárpótlási ügyben kéri Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjének a letartóztatását a korrupcióellenes ügyészség. A vádhatóság csütörtökön közleményben tudatta, Markót azzal gyanúsítják, hogy 2008-ban, a restitúciós bizottság tagjaként a reális piaci értékhez képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg három kárpótlást, és ezzel 75 millió euró kárt


Dorin Floreát meghallgatja a DNA

Meghallgatja Marosvásárhely polgármesterét csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelenti a B1 hírtelevízió. Dorin Florea ellen a helyi sportklubok finanszírozása ügyében folyik vizsgálat. mediatica