Kékfény

Ételmérgezés: Maros megyei gyerekek és felnőttek a kórházban!

Ételmérgezéssel került kórházba vasárnap 21 Maros megyei turista, köztük 10 gyerek, Suceavan. Képünk illusztráció A turistacsoport 40 személyből állt, és szombat este egy Suceava megyei település egyik moteljében szállt meg. A vacsorát és a reggelit ott egy catering cég biztosította. A Suceava megyei egészségügyi igazgatóság szekemberei a vállalkozásnál vizsgálódnak, hogy kiderítsék, mi okozhatta a tömeges

Meghalt egy kislány a vasárnap esti viharban Marosvécsen

Halálos áldozatot követelt a vasárnap esti vihar Maros megyében. Az orkán erejű szél Marosvécsen egy autóra döntött egy fát, és összelapította azt. A járműben ülő két éves kislány halált okozó sérüléseket szenvedett. Az Agerpres hírügynökség idézte a Maros megyei Vészhelyzeti Felügyelet vezetőjét, Dorin Oltean ezredest, aki elmondta, hogy a Déda és Beszterce közötti vasútvonalon megszakadt

Balesetet szenvedett Demjén Ferenc

Baleset érte Demjén Ferencet, ezért le kellett mondani a szombati és a vasárnapi koncertjét – a hírről a zenész ►Facebook-oldalán számoltak be. Demjén jobb felkarja eltörött, vállától a csuklójáig be is gipszelték, ezért le kellett mondani a hétvégi koncertjeit – osztotta meg a rajongókkal a szomorú hírt a zenész menedzsmentje. A Facebook-posztban megígérték, hogy igyekeznek


Vízibaleset a karéliai tavon: 11 gyerek és 1 felnőtt meghalt

Tizenegy gyerek és egy felnőtt életét vesztette, két gyerek pedig eltűnt, amikor csónakjaikat felborította a vihar az Északnyugat-Oroszországban fekvő karéliai Szjamozero tavon – közölte vasárnap Vlagyimir Markin, az orosz Nyomozó Bizottság (SzKR) szóvivője. A baleset szombat éjjel történt. Sajtójelentések szerint a meteorológiai szolgálat a tragédiát megelőzően erős viharra figyelmeztetett. A csónakokban 47, 12 és15 év

Emberi maradványokat találtak egy kilőtt medve gyomrában

Emberi maradványokat találtak egy múlt pénteken kilőtt medve gyomrában az észak-japán Akita prefektúra egyik erdejében, nem messze attól a területtől, ahol nem sokkal korábban egy feltehetőleg medvetámadás áldozatává vált személy holttestére bukkantak a hatóságok. Az 1,3 méteres nőstény örvös medvét egy vadász lőtte ki Kazuno egyik hegyi erdejében. A térségben korábban már három szétmarcangolt holttestet

Felborult egy kamion a balavásári emelkedőn, egy kanyarban

Néhány percet akadozott a forgalom hétfőn, Balavásáron, miután egy ásványvizet szállító teherautó felborult egy kanyarban, a vizes úton. A rendőrség szeint a balesetet az okozta, hogy a jármű vezetője nem vette figyelembe az időjárási viszonyokat, és túl gyorsan haladt. A gépkocsi vezetője könnyebben megsérült, de elutasította a kórházi kezelést. Képünk illusztráció RG


Rémálom! Szembejött egy előző autó, félrerántotta a kormányt…

Balesetet okozott, majd elhagyta a tett helyszínét egy Kolozs megyei rendszámú gépkocsit vezető, 44 éves férfi. A rendőrök rövid idő alatt kézre kerítették. Szabálytalanul előzött egy Kolozs megyei rendszámú gépkocsijával közlekedő, 44 éves férfi a Maros megyei Kerelőszentpál közelében, június 10-én, délután negyed 2 körül, tájékoztatta lapunkat ma a Maros megyei rendőrfőkapitányság. A szemközti menetirányban

„Levágta a kanyart” – az eredmény: frontális ütközés, 3 súlyos sérülttel

Három személy súlyosan, három másik pedig könnyebben megsérült, amikor egy 37 éves férfi menetiránnyal szemben vette be a jobbrakanyart Marosludas közelében, és frontálisan ütközött a másik oldalon szabályosan közlekedő személygépkocsival, amelyet egy 38 éves férfi vezetett. A baleset június 9-én, 16.10 órakor történt. A súlyos sérültek közül az egyik egy 68 éves nő, a másik

Súlyos baleset Gyulakután

Súlyosan megsérült egy 86 éves nő abban a balesetben, amely még június 8-án, kevéssel délután fél 3 után történt Gyulakután, a 13A jelzésű főúton. Egy 30 éves, bukaresti nő autójával elgázolta, amikor tiltott helyen és elővigyázatlanul megpróbált átkelni az úttesten. Képünk illusztráció A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával kezdeményezett eljárást, derült ki a Maros


Csalás veszélyére figyelmeztetnek

Ötezer eurót is elkérhetnek a franciaországi Európa-bajnokságra szóló jegyekért hamis weboldalakon, és személyes adatokat is ellophatnak a vásárlóktól az online bűnözők – hívták fel a figyelmet az ESET és Sicontact Kft. internetes biztonságtechnikával foglalkozó cégek közös közleményükben. A tájékoztatás szerint a hivatalos jegyeket kizárólag az UEFA hivatalos weboldalán keresztül lehet megvásárolni 25-895 euró közötti áron.