Kékfény

Lezuhant egy kisrepülőgép Pest megyében, halottak

Lezuhant egy kisrepülőgép a Pest megyei Dány közelében, a gépen tartózkodó két személy életét vesztette – tudta meg az MTI a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől szombaton. Csámpai Attila elmondása szerint a gépnek a gödöllői repülőtérre kellett volna megérkeznie a kora esti órákban, de miután ez nem történt meg, a katasztrófavédelem, a Pest megyei kutató-mentőszolgálat

Hatalmas értékű adózatlan dohányt találtak egy családnál

Hatvan kilogramm vágott dohányt és több mint 2600 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak egy budapesti családi ház udvarán és annak közelében, a mintegy négymillió forint értékű áru egy részét éppen készültek elszállítani a családtagok – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel. Az egyik budapesti piacon egy házaspárt és hozzátartozóikat már

Felborult a kamion a kanyarban

Felborult egy sörrel megrakott nyergesvontató szerdán az E60-as nemzetközi úton, Héjjasfalva közelében. A kamion egy kanyarban fordult az oldalára, a rakomány pedig az útra borult. Képünk illusztráció A rendőrség közleménye szerint a 33 éves călăraşi-i gépkocsivezető épségben megúszta a borulást, a balesetben senki nem sérült meg. RG


Vádemelés a Romgaz korábbi marosvásárhelyi igazgatója ellen

Vádat emelnek a Romgaz korábbi marosvásárhelyi igazgatója ellen, döntött a korrupcióellenes ügyészség. Pantelimon Avram ellen bírósági felügyelet mellett indulhat eljárás, írja a ►Puterea című lap. Mint arról beszámoltunk, a korábbi vezető, valamint három társa ügyében azért kezdett nyomozni a hatóság, mert hivatalköri visszaélés elkövetésével gyanúsították őket. A DNA szerint Pantelimon Avram indokolatlanul döntött úgy 2014

Elgázolták, meghalt a kerékpáros Jedden

Halálos baleset történt szerdán este háromnegyed 8-kor Jedden: egy Toyota haszongépjárművet vezető 26 éves fiatalember nem tartotta be a megfelelő távolságot, és elgázolta a 135-ös számú megyei út 3. és 4. kilométere között kerekező 50 éves biciklist. Az áldozat belehalt sérüléseibe. Képünk illusztráció A Maros megyei rendőrfelügyelet csütörtöki tájékoztatójában közölte: a kerékpáros nem viselt fényvisszaverő

Házkutatások, 2 személy őrizetben Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen két személyt 24 órára előzetesen őrizetbe vettek adócsalás gyanújával. A Maros megyei rendőrfelügyelet szerdán arról tájékoztatta lapunkat, hogy kedden a Maros megyei Törvényszék melletti Ügyészség által kijelölt ügyész felügyelete alatt a rendőrség 11 helyszínen végzett házkutatást Maros, Brassó és Ilfov megyei, valamint bukaresti ingatlanokban, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a feltételezett bűncselekmények felderítéséhez. Képünk illusztráció A


Bűnvádi eljárás zsebkés viseléséért egy marosvásárhelyi tüntető ellen

Bűnvádi dossziét nyitott az ügyészség a székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi megemlékezés és tiltakozás egyik kovásznai résztvevőjének, mert zsebkés volt nála – jelentette ügyészségi forrásra hivatkozva hétfőn az Agerpres hírügynökség. Az érintett személy az MTI-nek elmondta: személyes használatra volt nála a bicska, és azért vette elő, hogy lefaragja egy, a csendőrség által kifogásolt zászlórúd hegyes

Újabb halottja van a tavaly októberi bukaresti tűzvésznek

Hatvannégyre emelkedett a tavaly október végén a bukaresti Colectiv klubban keletkezett tűzvész áldozatainak száma, miután hétfőn újabb áldozat halt meg a kórházban. A Digi24.ro hírtelevízió szerint egy 22 éves fiatalemberről van szó, aki az utolsó volt azon sérültek közül, akiket romániai kórházakban ápoltak. Jelenleg öt személy szorul még kórházi ellátásra külföldön. A sérültek egy részét

Nagyon súlyos baleset – fejre állította autóját az E60-on

Ittasan okozott súlyos balesetet egy 25 éves fiatalember a Maros megyei Cikmántorban, vasárnap este. Egyelőre nem világos, hogyan tette, de felborította autóját, és árokba csúszott vele, aminek következtében súlyosan megsérült. Kiderült: gépkocsivezetői engedélye sem volt. Képünk illusztráció Az utólagos vizsgálatok során megállapítást nyert, hogy vérében 0,3 mg/l volt az alkoholkoncentráció. A rendőrség folytatja az eset


Egy ember a helyszínen meghalt – baleset Fehéregyházánál

Halálos kimenetelű közúti baleset történt csütörtökön Maros megyében: egy ember a helyszínen életét vesztette, három pedig súlyosan megsérült, miután Fehéregyháza közelében frontálisan ütközött két személygépkocsi. Képünk illusztráció A rendőrség szerint a balesetet az okozta, hogy az egyik autó áttért az ellenkező sávba, ahol a szabályosan közlekedő jármű már nem tudta elkerülni az ütközést. A rendőrség