Kékfény

Holtan találták a két hete eltűnt férfit – egy kútban

Jánoshalma közelében, egy tanya elhagyott kútjában találták meg egy két hete eltűnt román állampolgár holttestét, a gyilkossággal gyanúsított két férfit elfogták – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t. Árvai Edina közlése szerint a 44 éves román állampolgár november 10-e óta ismeretlen helyen tartózkodott. Mivel felmerült a gyanú, hogy a férfit megölték, a

Óraboltrablás – Közzétették a négy gyanúsított személyleírását

Közzétette a rendőrség annak a négy férfinak a személyleírását, akit az Andrássy úti luxusórákat árusító üzlet szombati kirablásával gyanúsítanak. A rendőrség honlapjára az egyik lehetséges elkövető fényképét is feltették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ismeretlen tettesek ellen rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. A bűncselekmény szombaton 11 óra körül történt. A VI. kerületi Andrássy úti


Súlyos buszbaleset Berlin közelében – több mint 50 sérült

Súlyos buszbaleset történt vasárnap Berlin közelében, a szerencsétlenségben több mint ötvenen megsérültek. A Berlin körüli autópálya-gyűrű déli szakaszán, az A10-es sztrádán egy lengyel busz egyelőre ismeretlen okból letért az útról és felborult. Tizenegy utas súlyosan megsérült, egyiküket életveszélyes állapotban szállították kórházba. További negyven utas kisebb zúzódásokat szenvedett. A busz Észak-Rajna-Vesztfália tartományból Lengyelország északi része felé

Lezuhant egy katonai helikopter. A honvédelmi miniszter szerint nyolcan életüket veszítették

Lezuhant egy katonai helikopter a Szeben megyei Almakerék település közelében. A Digi24 hírtelevízió úgy értesült, az IAR 330 Puma típusú helikopter fedélzetén összesen 10 utas volt. Mircea Duşă honvédelmi miniszter azt mondta, a fedélzeten levő katonák közül nyolcan életüket veszítették. Ketten túlélték a balesetet, rajtuk a mentők próbálnak segíteni. A mentést nehezíti, hogy a térség

Súlyos balesetet szenvedett Bono, a U2 énekese

Hat helyen eltört a karja, összetörte továbbá a szemgödrét, kezét és lapockáját is Bono nemrég egy biciklis baleset következtében New Yorkban. A U2 frontemberét kórházba vitték, ahol két műtétet is végrehajtottak rajta. Az énekes karját ötórás operációval rakták össze vasárnap, helyreállításához három fémlemez és tizennyolc csavar beültetésére volt szükség. Dean Lorich ortopéd sebész azt mondta,


Két baleset Marosvásárhelyen: csütörtök este és péntek reggel történt szerencsétlenség

Újabb gázolás történt csütörtök este fél 7-kor, a gyalogátkelőn. Ezúttal a Köztársaság téri zebrán ütöttek el egy fiatal nőt. Szemtanúk szerint egy spanyol rendszámú gépkocsi gázolt, ezt viszont a hatóságok egyelőre még nem erősítették meg. Az áldozat egészségi állapotáról nincs értesülésünk. Képünk illusztráció A Segesvári úton ma reggel két személygépkocsi ütközött, emiatt lelassult a forgalom.

Kísérőlevél nélkül szállított cigarettát. Lebukott!

Kísérőpapírok nélkül szállított dohányárut egy 36 éves marosszentkirályi férfi Görgényszentimre térségében, amikor a rendőrség egy közúti ellenőrzés során tetten érte – olvasható a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében. A hatóságok szerint a férfi összesen 500 csomag cigarettát szállított törvénytelenül, amiért 1.000 lejre büntették, szállítmányát pedig elkobozták. A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség közleményét ITT olvashatják!

Marosvásárhely – Baleset a Dózsa György utcában

Újabb közlekedési baleset történt szerda este a marosvásárhelyi Dózsa György utcában, miután egy személygépkocsit vezető 36 éves nyárádtői férfi elütött az átjárón egy 31 éves marosvásárhelyi nőt. A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleménye szerint az áldozat szabályosan közlekedett. A baleset következtében a gyalogos könnyebb sérüléseket szenvedett. A nyárádtői sofőr ellen eljárás indult. Képünk


Gyalogost gázoltak a November 7-ben, a gyalogátkelőn

Elgázoltak egy gyalogost hétfőn reggel, a marovásárhelyi November 7 negyedben, a Székely Vértanúk sétányához közeli főúti gyalogátkelőn. A Rádió Gaga hallgatói arról számoltak be: egy bolgár rendszámú gépkocsi ütötte el az áldozatot, akinek állapotáról egyelőre nincs jelentés. mediatica