Kékfény

Ellopták a holttesteket, hogy elhamvasszák és javítsák a statisztikákat

Éjszakánként sírokat rabolt egy férfi Dél-Kínában, a holttesteket pedig a kuangtungi kormányzat temetkezési reformért felelős vezetőinek adta tovább, akik azután elégetésükkel javították a fennhatóságuk alá eső terület hamvasztási statisztikáit – derült ki kínai médiabeszámolókból. A sírrabló több mint 20 tetemet ásott ki a föld alól, tízükért egyenként 3 ezer jüan (121 ezer forint) ütötte a

Aknavetőgránátot találtak a Heves megyei Dormándon

Aknavetőgránátot találtak hétfő délután a Heves megyei Dormándon – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel. Bátyi Edina elmondta: Dormándon, a Dózsa György úton csatornázási munkálatok közben került elő a robbanótest. A tűzszerészi munkálatok idejére százméteres sugarú körben lezárják a környéket, ez a 33-as főutat is érinti, és 16 lakóházat kiürítenek. MTI

Öten megsérültek egy balesetben Hajdú-Biharban

Öten megsérültek egy balesetben Hajdú-Biharban, amikor hétfőn két személygépkocsi összeütközött Polgár és Hajdúnánás között a 3501-es úton – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-vel. Az érintett útszakaszt a rendőrök félpályán lezárták. A rendelkezésre álló adatok szerint a reggeli órákban a 3501-es számú út 13-as kilométerszelvényénél két, Hajdúnánás felől Polgár irányába közlekedő személygépkocsi eddig ismeretlen


Tűz volt egy V. kerületi házban

Egy hétemeletes ház egyik első emeleti lakásában keletkezett tűz Budapest V. kerületében, a Balaton utcában hétfő hajnalban – közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a tűzoltóknak sikerült megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen a lépcsőház felé. Az égő lakásból az ablakon keresztül két embert mentetettek ki, őket füstmérgezés gyanújával

Autóbusz és személyautó ütközött a 47-es úton, egy ember meghalt

Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor autóbusz és személyautó ütközött össze a 47-es úton, Hódmezővásárhely közelében hétfőn reggel – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Jászai Linda közlése szerint Hódmezővásárhelyről Szeged felé tartott egy személygépkocsi, amikor – eddig ismeretlen okokból – átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a szemből érkező menetrendszerinti

29 illegális bevándorló próbált Ausztriába átlógni egy magyar vonaton

Egyetlen vonaton 29 Ausztriába tartó illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök a hétvégén – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel. Takács József elmondta, egy szolgálaton kívüli rendőr tett bejelentést a csoportról, amelynek tagjai közül két koszovói személyi igazolványt, három mali és egy Comore-szigeteki állampolgár humanitárius igazolványt mutatott fel az ellenőrzés során, míg


Halálos baleset Zalakomár és Nagykanizsa között

Az úttesten álló kamionba ütközött egy személyautó a Zalakomár és Nagykanizsa közötti összekötő úton vasárnap, a balesetben a személygépkocsi egyik utasa meghalt – közölte Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a személyautóban egy nagykanizsai család utazott. Az első ülésen utazó 71

Nápolyban majdnem meglincselték egy táskarabló elfogóját

Tömeg támadt Nápoly utcáin arra a szenegáli férfira, aki egyedüliként lépett fel egy táskarablóval szemben – jelentette vasárnap a repubblica.it hírportál. Nem ez az első alkalom, hogy a nápolyiak a bűnözőt pártolják. Egyedül egy Nápolyban élő bevándorló reagált, amikor az utcán meglátta, hogy két robogón ülő fiatal megközelít egy francia turistalányt, és késsel levágja a

Őrizetbe vették a három áldozatot követelő nagyvenyimi baleset okozóját

Őrizetbe vették a három áldozatot követelő nagyvenyimi baleset okozóját – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t vasárnap. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 24 éves férfit kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A fiatal férfi szombat este a 6219-es számú


Leégett egy lakóház a zalaegerszegi Jánkahegyen

Leégett egy ötven négyzetméteres lakóház vasárnap hajnalban Zalaegerszegen, a Jánkahegyen – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Cseresznyés Dániel elmondta: az épület lakhatatlanná vált, a ház tulajdonosát, aki egyedül tartózkodott az épületben, a mentők kórházba vitték. Hozzátette, a tulajdonos elmondása szerint a házban nem volt áram, ezért mécsessel világított, így valószínűleg ez