Kékfény

Frontális ütközés – 2 súlyos sérült, összetört autók

A helyszínelés befejezését követően helyreállt a forgalom a 3-as főúton Kerepesnél, ahol kedd reggel egy frontális karambol miatt rendeltek el teljes zárást – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint nem sokkal 7 óra előtt egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött frontálisan a főút 23-as kilométerszelvényénél Kerepes és Gödöllő

Egy az ügy: Fenyő-gyilkosság és Aranykéz utcai robbantás

Egyesíti a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás ügyét a Fővárosi Törvényszék – mondta a bíró a médiavállalkozó megölésével vádolt Jozef. R. és társa büntetőperének keddi tárgyalásán a törvényszéken. Az egyesítés azért szükséges, mert mindkét, az 1990-es években elkövetett élet elleni cselekménynek vádlottja a szlovák férfi. Az egyesítésről szóló döntés rövidesen megszületik, az egyesített eljárás

El akarta gázolni a rendőröket, kis híján tragédia

Rendőrök felé vezette autóját egy ittas fiatal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ároktőn, a rendőröknek azonban sikerült félreugraniuk a gépkocsi elől. A vádhatóság közölte: a 24 éves ároktői férfi szeptember 17-én éjjel ismerőseivel italozott a helyi kocsmában, majd autójába ülve a hazaindult. A rendőrök – akik a férfit és társait korábban a kocsmánál már figyelmeztették hangoskodásuk miatt


Tüzérségi lövedék miatt lezárták az M0 egy szakaszát, torlódás

Lezárják az M0-s egy szakaszát egy feltételezett robbanótest miatt – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje kedd délelőtt az MTI-t. Bátyi Edina elmondta: az M0-s első kilométerénél feltehetően egy tüzérségi lövedéket találtak. A tűzszerészi munkálatok idejére 200 méteren mindkét irányban lezárták a pályát. A környéken torlódásra kell készülni – tette hozzá. MTI

Sáncba csúszott lovat mentettek Marosvásárhelyen

Sáncba csúszott lovat mentettek hétfőn reggel, Marosvásárhelyen, a megyei vészhelyzeti felügyelet dolgozói. A Szabadi úton történt a baleset, tájékoztatott ma az intézmény sajtófelelőse. Illusztráció Hétfőn délután a Jeddi útra hívták őket, ahol kigyulladt egy személygépkocsi. Két tűzoltóautóval vonultak ki a helyszínre, ahol rövid idő alatt eloltották a lángokat. A jármű motorháza azonban elégett. Volt egy

Újabb medvetámadás, ezúttal Bardócon

Medve támadt egy 31 éves, csíkszentmártoni férfira a Kovászna megyei Bardócon. A sérültet a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították, ahol több napos ápolásra szorul. Idén ez volt a második regisztrált medvetámadás Kovászna megyében. A helyi lakosság egyre rémültebb, többen feljelentéseket tettek a hatóságoknál, és jelezték, hogy már a házukból sem mernek kimenni, mert az ételt kereső vadak


Tűz Nyárádszeredában

Leégett egy egyszobás lakóház Nyárádszeredában, vasárnap délelőtt, derült ki a Maros megyei Vészhelyzeti Felügyelet hétfői tájékoztatójából. A tűzben odaveszett a szoba berendezése. Illusztráció Két tűzeset volt Marosvásárhelyen is a hétvégén, előbb szombaton este negyed 7-kor, a Vajdahunyadi utcában, majd vasárnap este az Ágacska utcából hívták ki a tűzoltókat. Mindkét helyszínen ugyanaz okozta a szerencsétlenséget: a

Románok raboltak ki egy idős japán férfit

Rablással gyanúsítanak két román férfit Japánban – adta hírül hétfőn a japán rendőrség. A 25 és 37 éves román állampolgárok térfigyelő kamerák felvételei alapján közel százmillió forintnyi jent raboltak Tokióban még áprilisban egy 63 esztendős férfitól. Áldozatukat egy bank előtt lepték meg, arcon ütötték, majd elragadták tőle készpénzzel teli szatyrát. A gyanúsítottak tagadják, hogy közük

Csak a holttestét találták meg a három hete eltűnt 14 éves lánynak

Kétséget kizáróan annak a 14 éves, aninószai lánynak a holttestét találták meg a Hátszeghez közeli gyűjtőtóban, aki még augusztus 20-án tűnt el, miután elhagyta a retyezáti tábor területét. A víz felszínén lebegő tetemet két horgász látta meg, akik értesítették a rendőrséget. Az első vizsgálati eredmények szerint az áldozat nem bűncselekmény áldozata lett, testén nem találtak


Tisztázatlan körülmények között halt meg a balesetben a 78 éves férfi

Vége a félpályás útzárnak az 1-es főúton, Mosonmagyaróvár és Levél között, ahol korábban egy személyautó letért az útról, és fának csapódott – tájékoztatta szombaton délután az MTI-t a Győr-Moson-Sopron Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Kocsis Tünde alezredes elmondta: a későbbi vizsgálatoknak kell eldönteniük, hogy az ütközés következtében szerzett sérülések miatt vesztette életét, vagy vezetés közben hunyt el,