Kékfény

Családi szén-monoxid-mérgezés

Hárman szenvedtek szén-monoxid-mérgezést kedden este Kazincbarcikán egy családi házban, állapotuk kielégítő. Hudák Andrea, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: egy gyermeket és két felnőttet szállítottak kórházba a mentők a Kacsó Pongrác úti lakásból. A mérgezést feltehetően egy meghibásodott gázkészülék okozta. MTI

Autókat gyújtott fel szenteste

Két autót fölgyújtott, összesen tizenegy járművet pedig föltört egy 15 esztendős fiú szenteste Szegeden. A rendőrség közleménye szerint a fiút lakossági bejelentés alapján érték tetten autófeltörés közben, majd fogták el Szeged egyik lakótelepén. A fiú menekülni próbált a rendőrök elől, közben elszórta az eltulajdonított értékek egy részét. A többit egy lépcsőházában foglalták le az egyenruhások,

Frontális ütközés – egy halott

Két személygépjármű frontálisan ütközött Ipolyvecén szerdán; a balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek. Angyal Eszter a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: az elhunyt beszorult gépjárművébe, őt a kiérkező balassagyarmati és rétsági hivatásos tűzoltók feszítő vágó berendezés segítségével emelik majd ki a rendőrségi helyszínelést követően, a két sérültet kórházba szállították. A baleset Ipolyvecén a vasúti


Szenteste se pihenhettek a tűzoltók

Összesen 127 riasztatást kaptak a tűzoltók december 24-én; a gyertyák és mécsesek öt helyszínen okoztak kisebb tüzet a szentestén – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtószóvivője szerdán az MTI-t. Hajdú Márton elmondta: 43 esetben tűzoltásra, 53 helyszínen pedig műszaki mentésre volt szükség, egyebek mellett közúti baleseteknél. A tüzek miatt hat, az egyéb balesetekben pedig 35

Kilökte fiát a felhőkarcoló tetejéről

Megölte kisfiát Dmitrij Kanarikov, miután válófélben lévő feleségével, Szvetlana Buharinával már jó ideje nem tudtak megegyezni a gyermekelhelyezésről. A 3 éves Kirill karácsonyi pizsamában zuhant le az 52 emeletes Lincoln Square torony tetejéről, és az apa is utána ugrott. A házaspár kapcsolata nemrég annyira megromlott, hogy a gyereket is hatósági ellenőrzés mellett adták át egymásnak,

Pénzszállító autóval ütközött a megpördült autó – 2 halott!

Halálos baleset történt hétfő reggel az 1-es úton, Abda és Öttevény között. Három gépjármű ütközött össze, ketten életüket veszítették – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Albert-Dobos Viktória közölte: a győri hivatásos tűzoltók két embert feszítővassal szabadítottak ki egy-egy járműből. A balesetben ketten megsérültek, ketten pedig életüket vesztették. Kocsis Tünde, a megyei


Akciófilmekbe illő baleset Székelyföldön

A DN11-es országúton, egy személygépkocsi Maksán áthaladva villanyoszlopnak ütközött, megpördült a levegőben, majd szinte függőlegesen egy háznak csapódott. Az autó használhatatlanná vált, de utasai csodával határos módon nem sérültek meg – számolt be a háromszéki rendőrségi szóvivő a sajtónak. Nicoleta Marin tájékoztatása szerint a járműben ketten ültek. Oszlopnak rohant, majd rátámaszkodott a házra egy autó

Agyonverte 31 éves élettársát

Feladta magát annak a 31 éves nőnek a gyilkosa, akit vasárnap este találtak holtan niklai otthonában. A nőt az élettársa verte agyon. A 31 éves nőt vasárnap este találták holtan a Somogy megyei településen. Az áldozat lárhatóan bűncselekmény áldozata lett, agyonverték. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást. Már a nyomozás legelején a nő

Bombákat készített az Arad megyei fiú: terrorista?

Terrorizmus gyanújával őrizetbe vettek egy robbanószerkezeteket készítő fiatalt a román hatóságok az Arad megyei Gyorokon (Ghioroc) – közölte szombaton a Mediafax hírügynökség. A húszéves fiatalember az internetről töltötte le a robbanószerkezetek készítésének a leírását, és a lakóhelyén alakított ki bombakészítő műhelyt. A rendőrök pénteken csaptak le rá, amikor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) titkos ügynökének


FOTÓ Tömegkarambol a frissen átadott román autópálya-szakaszon

Tömegkarambol történt vasárnap Romániában egy három napja megnyitott autópálya-szakaszon: a sűrű ködben több mint negyven autó ütközött össze az A1-es sztráda Szászváros (Orastie) és Nagyszeben (Sibiu) közötti szakaszán – közölte a Mediafax hírügynökség. Négy embert szállítottak kórházba, egyikük súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség szerint a baleset azért történt, mert az autósok nem az időjárási körülményeknek