Kékfény

Lefejelte az utast a biztonsági őr

Súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a VI. kerületi rendőrség egy férfi ellen, aki információk szerint az Oktogon megállónál lefejelt egy utast. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfit kihallgatták, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, viszont vallomást nem tett, kényszerintézkedést nem alkalmaztak vele szemben. Munkáltatója, a PFM Kontrol Kft. az MTI-hez eljuttatott

Három baleset az M1-esen

Három helyszínen ütköztek járművek az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, ezért a forgalmat Tatabánya-Óvárosnál leterelik a pályáról, az autósok Biatorbágynál hajthatnak vissza – tudatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-vel. A balesetekben összesen 12 jármű érintett, személyi sérülés nem történt. A rendőrség kéri a Budapest felé tartókat, hogy lehetőleg már Tatabánya-Újvárosnál hajtsanak le

Leánykérés közben letartóztatták

Lánykérés közben tartóztattak le egy amerikai férfit a rendőrök – az egyik járőrnek azonban megesett a szíve a vőlegény-jelöltön, és miután megbilincselték, segített neki meggyűrűzni a menyasszonyt. Az történt, hogy egy szolgálaton kívüli detektív felismerte Harrel-t – a férfi ellen számos elfogatóparancs volt érvényben lejárt csekkek miatt. Harrelt nem hagyták ünnepelni, elvitték a börtönbe, azóta


35 évre ítélték a pedofil énekest: megbánást nem tanúsított

A 36 éves Ian Watkins, a Lostprophets frontembere a tárgyalása megkezdése előtti utolsó pillanatban változtatott addigi vallomásán és bűnösnek vallotta magát a cardiffi bíróságon a múlt hónapban. A vádak szerint Watkins két női rajongójával szövetkezett azért, hogy azok rendelkezésére bocsássák gyermekeiket “szexuális célokra”. Egy rajongóját emellett arra biztatta, hogy fajtalankodjon saját gyermekével egy webkamerás beszélgetés

Nézőkre szakadt a mennyezet a színházban! – 85 sérült

Leszakadt a mennyezeti vakolat egy része csütörtök este, előadás közben egy londoni színházban. A tűzoltóság és rendőrség csütörtök éjszakai tájékoztatása szerint a szerencsétlenségben 85 néző sérült meg, közülük négyen súlyosabban, de nem életveszélyesen. A nézőtéren hatalmas pánik tört ki, de a tűzoltók gyorsak voltak, és rövid időn belül mindenkit kiszabadítottak a romok közül. A rendőrség

Két busz ütközött – 6 diák megsérült

Hat diák sérült meg, mikor színházból hazafelé tartva, buszukba belerohant egy helyi autóbusz Miskolcon. A kórházba szállított tanulók egyikének sem súlyos az állapota. A baleset csütörtökön este háromnegyed 9-kor történt a borsodi megyeszékhely Petőfi terén, a Kazinczy utca kereszteződésében. A diákokat színházból hazafelé szállító busz vezetője figyelmetlenül hajtott a kereszteződésbe, ahol belerohant egy helyi, éppen


A román Magyarországon is román

Bíróság elé állítják pénteken azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyorsabb ügyintézés érdekében rendőrt próbált megvesztegetni a vállaji magyar-román határátkelőhelyen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség főügyész-helyettese, Sipos László elmondta: a kisbuszával Angliából Romániába tartó vádlott kedden délben jelentkezett kilépésre a határállomáson, ahol az útlevél-ellenőrzést végző rendőr főtörzsőrmesternek átadta az útlevelét, melyben elhelyezett egy húsz eurós

Ittasan, a forgalommal szemben hajtott a 71 éves asszony

Szerdán történt az eset az Esztergomot Doroggal összekötő főúton. Egy autó a forgalommal szemben közlekedve tette meg a néhány kilométer hosszú utat Esztergomig. Az út városi szakaszán állították meg a rendőrök a gépkocsit. A 71 éves női sofőr mellett egy megbontott üveg vodkát találtak, a helyszínen alkalmazott szonda – nem meglepő módon – ittasságot is

Kirabolták az utcán az X-Faktor sztárját

Kirabolták az X-Faktor felfedezettjét, Batánovics Lilit a VIII. kerületben! Az ifjú énekesnőtől pótolhatatlan adatokat, információkat loptak el a napokban, amikor gyanútlanul sétált Józsefváros egyik frekventált részén. Két ismeretlen fiatal hirtelen odalépett hozzá, és egy óvatlan pillanatban elragadta tőle a telefonját. Ez a mobil ugyan nem volt nagy értékű, azonban tulajdonosa számára felbecsülhetetlen értéket jelentett. Kirabolták


Négyes karambol a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Négy személyautó ütközött össze Budapesten a ferihegyi gyorsforgalmi úton csütörtök reggel, ezért az utat a rendőrség a helyszínelés idejére a benzinkút és a vecsési lehajtó között mindkét irányban lezárta – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t. A balesetben ketten megsérültek. MTI