Kékfény

Baleset a 86-os főúton – 1 halott

Halálra gázolt egy férfit egy személyautó szerdán a 86-os főúton, Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Kálmán Gabriella elmondta: a férfi eddig tisztázatlan okból lépett az úttestre. A helyszínre érkező mentők már nem tudták újraéleszteni. MTI

Kokainfutárt fogtak a Liszt Ferenc repülőtéren

Kokainfutárt fogtak a rendőrök a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren még vasárnap – közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján. A szerdai tájékoztatás szerint egy 39 éves szolnoki férfi bukott le több mint fél kilogramm kokainnal. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. György ellen, akit őrizetbe vettek. Az

Holttestet találtak a gödöllői kastély parkjában

Egy 50 év körüli férfi holttestére bukkantak szerdára virradóra a gödöllői királyi kastély parkjában – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség. Az MTI úgy tudja, hogy a hajléktalan férfi halálát kihűlés okozta. MTI


1 halott, 7 sérült az M1-es autópályán történt balesetben – FOTÓ

Teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalát Mosonmagyaróvár és Lébény között a korábban ott történt baleset miatt – közölte az MTI-vel kedd este a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A forgalom hajnali két órakor indulhatott újra. Baleset helyszíne az M1-es autópálya mosonmagyaróvári szakaszán, ahol egy mikrobusz egy román rendszámú, trélert vontató kisteherautóba, majd

Két kisbusz ütközött össze az M3-ason

Két munkásokat szállító kisbusz ütközött össze szerdán kora reggel az M3-as autópályán, Hatvan közelében, a balesetben hárman sérültek meg – tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Vámos Boglárka közlése szerint a baleset az autópálya 65-ös kilométerszelvényében, a Hatvan-keleti lejárónál történt. A karambol miatt a külső sávot Budapest irányába lezárták. Az Útinform tájékoztatása szerint


A zebrán ütöttek el egy nőt Szegeden

A zebrán gázoltak el egy nőt szerdán hajnalban Szegeden, a Mars tér és a Mérey utca kereszteződésében – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t. A közlemény szerint egy személyautó a Londoni körút irányából a Párizsi körút felé haladt, amikor a Mérey utcai kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütötte a nőt. A forgalomirányító jelzőlámpák ekkor még nem működtek.

Kokainnal kereskedett a válogatott focista

Kokainkereskedés miatt négy év és két hónap börtönbüntetésre ítélték Oliver Konsa 20-szoros észt válogatott labdarúgót. Ebből három év felfüggesztett. Kokainnal kereskedett a válogatott focista

Ezer pedofilt fogott egy holland szervezet számítógépes csapdája

Tíz hét alatt ezer pedofilt “fogott” egy holland gyermekjogi szervezet számítógépes csapdával a világhálón keresztül. A Terre des Hommes nevű szervezet – amely gyerekek kizsákmányolása ellen lép fel szerte a világban – hétfőn számolt be arról, hogy számítógépes technikával 10 éves fülöp-szigeteki kislányt kreált és Sweetie-nek, azaz Édeskének keresztelte el. A 3 dimenziós technikával született


Detonáció döntötte romba a tűzijátékgyárat

Tizenegyen meghaltak, további 17-en megsebesültek, amikor robbanás történt Kínában egy tűzijátékokat gyártó üzemben – közölték szombaton helyi illetékesek és a kínai hivatalos sajtó. Az áldozatok többsége az üzemben dolgozó nő, akik a tűzijátékokhoz való gyújtószerkezeteket állították össze. A robbanás okát még vizsgálják, két vezetőt az üzemből őrizetbe vettek. Detonáció döntötte romba a tűzijátékgyárat