Kékfény

Nem segítettek a haldoklón, mert részegnek hitték

Nem hívtak segítséget a hegyeshalmi vasútállomáson eszméletlenül fekvő ott dolgozó férfihoz munkatársai, mert azt hitték, részeg. A vasutas legalább 16 órán keresztül feküdt a műszaki személyzet pihenőjében, mire feltűnt valakinek, hogy probléma van. Miután kórzázba vitték, egy hónapig feküdt a győri kórházban, majd életét vesztette. Lakatos László valójában stroke-ot kapott, ezért nem tudott segítségért kiáltani.


Méltatlankodik a kormányhivatal, megint fehér port kaptak

A szlovák kormányhivatal Bummnak küldött tájékoztatása szerint a porról azonnal tájékoztatták a mentőszolgálatot, amely megtette a szükséges lépéseket. A port jelenleg szakértők elemzik. A kormányhivatal hozzátette: a francia elnök mai látogatását az incidens nem veszélyezteti. A hivatal közleményében hangsúlyozza: nem először fordul elő, hogy az iktatóba, vagy más kormányépületekbe hasonló küldemény érkezik. Méltatlankodik a kormányhivatal,


Katonai rendszerek feltörésével vádol Amerika egy brit férfit

Katonai rendszereibe irányuló számítógépes betörésekkel, továbbá adatok tömkelegének ellopásával vádol az Egyesült Államok egy brit férfit. Az érintett rendszerek között van az Egyesült Államok védelmi minisztériumának Rakétavédelmi Hivatala, az Egyesült Államok hadmérnökeinek testülete, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, a Környezetvédelmi Hivatal. A férfi 28 éves, neve Lauri Love, és egy suffolki faluban, Stradishallban lakik.

A gázszivárgás hat bányász életét követelte

Gázszivárgás miatt fél tucat bányász vesztette életét, öten pedig megsérültek egy szénbányában – közölte a spanyol katasztrófavédelmi ügynökség hétfőn. A sérülteket helikopterrel szállították kórházba. A baleset Pola de Gordon nevű település közelében, a Santa Lucia bányában történt. Az El País című spanyol napilap arról számolt be, hogy a bányászok valószínűleg a gáz belélegzése okozta mérgezés

Elmebeteg késelő vadászik a nőkre

Csak októberben legalább 25 nőt és iskoláslányt késelt meg kisvárosában egy fiatal pakisztáni férfi – közölte a helyi rendőrség hétfőn. A nők rettegnek utcára menni. Sokan nem merik feljelenteni a támadójukat. A sorozatkéselő indítéka ismeretlen, a rendőrség szerint a férfi feltehetően elmebeteg. Általában napnyugta után támad, de előfordult, hogy fényes nappal késelt meg lányokat, amikor