FOTÓ Összetört gépkocsik, életveszélyes sérülés


Baleset miatt teljes az útzárt rendeltek el a Békés megyei Doboz és Sarkad között – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn az MTI-t. A közlés szerint egy Sarkad felől érkező román rendszámú autó egy jobbos kanyarban balra kisodródott, majd a benne utazó két ember kiszállt az autóból. Akkor ért oda a következő autó, amelyik szintén kisodródott és elütötte a két embert.

Egyikük súlyos, másikuk életveszélyes sérülést szenvedett. A másik autóban utazó két személy könnyebben sérült. A rendőrség teljes útzár mellett helyszínelt.
Az érintett útszakaszt Doboznál és Sarkadnál lehetett elkerülni, a rendőrök Gyula felé terelték a forgalmat – közölte a rendőrség. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk