Kékfény

Meztelen rendőrnőket kukkolt rejtett kamerával

Egy brit rendőrkapitányság öltözőjében és zuhanyzójában rejtett el kamerát egy karbantartó, hogy meglesse a rendőrnőket pucéran. Összesen négy nőt lesett meg meztelenül; olyan ügyesen helyezte el a kamerát, hogy egyikőjük sem vette észre. Igaz, nem is gyanakodtak, hisz a rendőrkapitányság épületén belül voltak. A híradások nem térnek ki arra, hogy a férfi miként bukott le.

Körözött férfi körözött autóban csempészett cigarettát

Körözött autóban csempészett cigarettát az a körözött román férfi, akit az M1-es autópályán Lébény közelében fogtak el – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az országhatár felől Győr irányába tartó kocsiban csaknem hatszáz doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak. Nem sokkal később derült ki, hogy mind a jármű, mind az azt vezető

Megkarmolta a mentősofőrt – már bánja

Pénteken este hívták a mentőket egy szegedi benzinkúthoz, ahol egy férfi eszméletlen részegségben hevert a földön. A helyszíni ellátást követően a mentősök elindultak a 45 éves szegedi férfival a kórházba. A részeg férfi az úton végig szidalmazta segítőit, majd a kórházba érve rájuk támadt: az őt támogató mentősofőrt több helyen megkarmolta. A rendőrség másnap, a


Elfogták a brutális párost

Elfogták a nyíregyházi rendőrök azt a két férfit, akik brutálisan megvertek egy 92 éves asszonyt Tiszagyulaházán. Hétfőn késő este, Nyíregyházán kapták el járőrök a két körözött férfit. A testvérpárt igazoltatás után állították elő a rendőrök. A két, 25 és 26 éves tiszadobi férfit azzal gyanúsítják, hogy szombaton este rátámadta otthonában egy 92 éves asszonyra Tiszagyulaházán.

Kirúgták Majka fogait a buszmegállóban

Majka gyerekkora keményre sikeredett Ózdon. Ahogy az önéletrajzi könyvében megírja, egy 40-50 fős bandában kettőjükön kívül mindenki roma volt, s annak a csapatnak a 60 százaléka jelenleg is börtönben ül. Annyira szerették őket, hogy többször is kijelentették nekik: „Ti ketten vagytok azok a magyarok, akikért ölnénk is! „. Noha bevallása szerint, amikor csak tudta, kerülte

Meghalt, miután véletlenül lelőtte az anyját

A rendőrség szerint véletlenül sült el a fegyver, amely a 82 éves Kerekes Edith halálát okozta a floridai Marion megyében, Ocalában. Az idős asszonyt saját fia, az 55 éves Kerekes Frank Attila lőtte meg, a hasát ért sérülései miatt azonnal az ocalai regionális kórházba vitték és megműtötték, de csak három héttel élte túl a lövést,


Letarolta a kamion a busz oldalát

Leszakította a busz oldalát az a kamion, amely szinte fékezés nélkül csapódott a menetrend szerinti járat oldalába a 74-es számú főúton, Botfa közelében vasárnap éjszaka. A busz, amelyen a sofőrrel együtt négyen utaztak, egyenesen a nyerges vontató elé kanyarodott a főútra, ami már képtelen volt fékezni, és hatalmas erővel találta telibe a járatot. A busz

Testvére fogadta be Zámbó Árpyékat

Testvéreihez költözik Zámbó Árpy a családjával, miután Budapesten, a Nyár utcában kigyulladt egy társasház padlástere, pont afölött a lakás fölött, ahol ők éltek. A lakásban több millió forintos kár keletkezett a tetőtűz miatt. Ki kell cserélniük a kazánt is, és bár mostanra sikerült befóliázni a tetőt, beáznak így is, fűteni is felesleges. Sem a házon,

Saját zsebre bírságoló rendőröket vettek őrizetbe

Hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást az M5-ös autópályán saját zsebre bírságoló két rendőr ellen – közölte a Pest Megyei Főügyészég szóvivője hétfőn az MTI-vel. Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint az autópálya-rendőrség állományába tartozó gyanúsítottakat a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség kihallgatásukat követően őrizetbe vette. A történtekről a szóvivő csupán annyit mondott, hogy a rendőrök vasárnap hajnalban


Pompomlányt erőszakolhatott meg az edző, háromszor is

Letartóztatták a texasi Katy városban található Xcel Athletics 40 éves tulajdonosát, miután az amerikai edzőt azzal vádolta meg az egyik pompomlány, hogy háromszor is megerőszakolta őt. DeVincent Phillipset csütörtökön állította elő a rendőrség, és a nyomozás elsődleges adatai szerint nem kizárt, hogy további áldozatok is előkerülhetnek. A meg nem nevezett tinédzser állítólag még októberben tett