Kékfény

Gyilkossággal fenyegetőzött a részeg polgármester

Gyilkossággal fenyegetőzött – saját bevallása szerint részegen – egy csütörtökön nyilvánosságra hozott, újabb kompromittáló videón Rob Ford, Toronto polgármestere. Az elsőként a The Toronto Star napilap, majd a kanadai televízió által is bemutatott, 80 másodperces felvételen az erősen felindult és sűrűn káromkodó Ford egy ismeretlen, nem jelen lévő személyt azzal fenyegetett meg, hogy agyonveri. A

Gyermekülésbe rejtették a kábítószert

Gyermekülésbe rejtették a kábítószert azok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei drogvásárlók, akik az M3-as autópályán tartott igazoltatásnál buktak le – közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. Fedor Rita százados elmondta: a sztrádán személygépkocsival utazó 30 éves hodászi, valamint két, 29 és 38 éves paposi lakost kedden állították meg ellenőrzésre a rendőrök az autópálya őri kivezető

Zebrán gázoltak el egy négyéves kisfiút Budapesten

Zebrán gázolt el egy négyéves kisfiút egy autós a főváros XVI. kerületében, a Csömöri úton szerda délután – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t. A személygépkocsi vezetője nem adta meg az édesanyjával a zebrán átkelő gyereknek az elsőbbséget és elütötte. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészete vizsgálja – közölte a rendőrség.


Meghalt a kórházban egy nő, akit zebrán gázoltak el Kaposváron

Meghalt egy idős asszony, akit szerda délután a zebrán gázolt el egy teherautó Kaposváron – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A 48-as ifjúság útján közlekedő jármű vezetője – eddig tisztázatlan körülmények között – elütötte a kijelölt átkelőhelyen áthaladó gyalogost, a nő a kórházban életét vesztette. MTI

Baleset a 86-os főúton – 1 halott

Halálra gázolt egy férfit egy személyautó szerdán a 86-os főúton, Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Kálmán Gabriella elmondta: a férfi eddig tisztázatlan okból lépett az úttestre. A helyszínre érkező mentők már nem tudták újraéleszteni. MTI

Kokainfutárt fogtak a Liszt Ferenc repülőtéren

Kokainfutárt fogtak a rendőrök a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren még vasárnap – közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján. A szerdai tájékoztatás szerint egy 39 éves szolnoki férfi bukott le több mint fél kilogramm kokainnal. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. György ellen, akit őrizetbe vettek. Az


Holttestet találtak a gödöllői kastély parkjában

Egy 50 év körüli férfi holttestére bukkantak szerdára virradóra a gödöllői királyi kastély parkjában – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség. Az MTI úgy tudja, hogy a hajléktalan férfi halálát kihűlés okozta. MTI

1 halott, 7 sérült az M1-es autópályán történt balesetben – FOTÓ

Teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalát Mosonmagyaróvár és Lébény között a korábban ott történt baleset miatt – közölte az MTI-vel kedd este a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A forgalom hajnali két órakor indulhatott újra. Baleset helyszíne az M1-es autópálya mosonmagyaróvári szakaszán, ahol egy mikrobusz egy román rendszámú, trélert vontató kisteherautóba, majd


Két kisbusz ütközött össze az M3-ason

Két munkásokat szállító kisbusz ütközött össze szerdán kora reggel az M3-as autópályán, Hatvan közelében, a balesetben hárman sérültek meg – tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Vámos Boglárka közlése szerint a baleset az autópálya 65-ös kilométerszelvényében, a Hatvan-keleti lejárónál történt. A karambol miatt a külső sávot Budapest irányába lezárták. Az Útinform tájékoztatása szerint