Kékfény

Embercsempészésért letartóztattak két magyart Olaszországban

Embercsempészésért letartóztattak két magyar állampolgárt pénteken az északkelet-olaszországi Tarvisio közelében. Autóikban két szomáliai, két eritreai és egy szíriai illegális bevándorlóval léptek be az országba – jelentette az AGI című olasz hírportál. Az olasz határrendészek figyeltek egy magyar rendszámú autót, amely Ausztriából jövet megállt egy parkolóban, majd oda érkezett egy másik, magyar rendszámú autó is, amelyben

Tiltott pálinkafőző berendezéseket találtak a pénzügyőrök a Dél-Alföldön

Több helyen is tiltott pálinkafőző készülékeket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, miközben lakóingatlanokat ellenőriztek a Dél-Alföldön – tájékoztatta a NAV vám- és jövedéki szóvivője pénteken az MTI-t. Suller György Attila közölte, az ellenőrzések alkalmával kiderült, a pálinkafőzőknek vagy a mérete haladta meg a – jogszabályban meghatározott – legfeljebb száz litert vagy

Bilinccsel kezén szökött meg egy fogoly, elfogták

Három órán belül elfogták azt az előzetes letartóztatásban lévő férfit, aki orvosi kezelése után szökött meg Miskolcon, kezén bilinccsel – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Gaskó Bertalan ismertetése szerint a férfi csütörtökön este fél nyolckor, orvosi kezelését követően „a rendőri felügyelet alól kivonta magát” és előre bilincselt kézzel egy miskolci kórház területéről


Nejlonszatyorba rejtett csecsemőholttest – jelentősen megnövelték a nyomravezetői díjat

Háromszázezerről 1 millió forintra emelték a nyomravezetői díjat. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak adná ezt a pénzt, aki információval tud szolgálni az április 22-én, Balassagyarmaton, nejlonszatyorban megtalált halott újszülött anyjáról. Az ügyben emberölés miatt indult eljárás. Nejlonszatyorba rejtett csecsemőholttest – 1 millió forint a nyomravezetői díj

Kérte, mondja meg a nevét, aztán leszúrta

Iskolába ment egy fiatal csütörtökön reggel, Naszályon, amikor egy buszmegállóban odalépett elé egy férfi, megkérdezte a nevét, és kétszer megszúrta bicskával. A megtámadott fiatal elszaladt, később a mentők kórházba szállították. A késelőt a tatai rendőrök lakásában elfogták és előállították. A 40 éves férfi nem tagadta a bűncselekményt, kihallgatásán elmondta, hogy a fiatal többször megverte fiát

Fának ütközött autójával, meghalt egy férfi

Egy férfi meghalt, amikor autójával fának ütközött péntek hajnalban Iregszemcse és Nagyszokoly között – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Steinbach Zsolt tájékoztatása szerint a 6407-es úton Nagyszokoly felé tartó jármű egy balra ívelő kanyarban ismeretlen okból jobbra letért az úttestről, és egy fának ütközött. Az autóban csak a sofőr, egy fiatal férfi


Romániában fogták el egy miskolci emberölés gyanúsítottjait

Három magyar nemzetiségű román állampolgárt gyanúsít a rendőrség egy három évvel ezelőtti miskolci emberölés elkövetésével. A férfiakat Romániában fogták el, ott is tartják őrizetben őket – jelentették be csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatón Miskolcon. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya a 2010 szeptemberében Miskolcon, a Gyár utcában elkövetett bűncselekményt felidézve elmondta, a három férfi a 70

Házkutatások Maros megyében

Maros megyében hét lakást is átkutattak csütörtökön a nyomozó hatóságok, hogy bizonyítékokat találjanak adócsalással és feketekereskedelemmel kapcsolatos ügyletek kapcsán kezdeményezett eljárásukhoz. Erről a Törvényszék melletti Ügyészség tájékoztatta szerkesztőségünket. A Gheorghe Costea főügyész által aláírt közlemény további részleteket nem közöl a történtekkel kapcsolatosan. A román nyelvű közleményt itt olvashatja. mediatica


Életfogytiglan az étolajhamisító vállalkozónak

Étolaj hamisításáért kapott életfogytiglani börtönbüntetést egy kelet-kínai vállalkozó, mert hamis, rákkeltő terméket állított elő és értékesített nagy haszonnal. A Csiangszu tartományi Vang Csen-kujt, egy Kangrun nevű vállalat résztulajdonosát és jogi képviselőjét élete végéig megfosztották politikai jogainak gyakorlásától, és teljes személyes vagyonát elkobozták. Vang a vád szerint az „étolaj” gyártásához étkezésre alkalmatlan élelmiszerhulladékot használt, köztük csirkék