Kékfény

Megölte magát a rendőrgyilkos exrendőr

Végzett magával az ellene indított kommandós akció közben kedden az az amerikai exrendőr, akit egy volt kollégája és további két ember meggyilkolása miatt kerestek a hatóságok – közölte egy rendőrségi tisztségviselő. Az FBI egyhetes hajtóvadászat után talált rá a Los Angeles-i exrendőr Chris Dornerre, aki február elején három embert lőtt agyon, és azóta is szökésben

Fiait erőszakolta, 16 évet kapott

Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt az izsáki férfit, aki csaknem négy éven át rendszeresen megerőszakolta saját fiait. A jelenleg 38 esztendős, korábban kétszer büntetett vádlottnak és élettársának 1998-ban és 2000-ben született gyermeke. 2007-ig közösen nevelték a két fiút, de kapcsolatuk a férfi részegeskedése miatt megszakadt. 2011 júniusáig a két értelmileg

Volt szeretőjén akart bosszút állni, de saját gyermekeit ölte meg

Volt szeretőjén akart bosszút állni, de saját hat gyermekét ölte meg véletlenül egy férfi Angliában. Mick Philpott (55) egy fedél alatt élt jelenlegi feleségével és volt élettársával, Lisa Willissel (28). Amikor az asszony végül kisétált az életükből, és magával vitte négy közös gyermeküket, Philpott bosszút esküdött. A rendőröknek azt mesélte, halálos fenyegetést kapott a volt


Frontális ütközés szombat hajnalban – 3 súlyos sérült

Frontálisan összeütközött két romániai rendszámú kamion ma hajnalban a magyarországi Karcag külterületén. Súlyos személyi sérülés, valamint anyagi kár is származott a balesetből. Hogy kinek a hibájából történt a szerencsétlenség, még nem állapították meg. A helyszínelés és a mentés miatt az utat teljesen lezárták. A szoljon.hu Jász-Nagykun-Szolnok megyei portál beszámolója szerint az egymásba rohant két járműszerelvény

9 éves kislány szült gyereket

A mexikói leányanyát feltehetőleg egy 17 éves fiú erőszakolta még 8 éves korában. Egészséges kisbabát hozott világra egy 9 éves kislány Mexikóban – írja a Daily Mail. A baba január 27-én született a nyugat-mexikói Zapopan városban, 2,7 kilogrammal. Az anyává lett kislány édesanyja, akit a mexikói hatóságok csak Dafneként emlegetnek, azt mondta: „A lány alig


Társa lehetett Bándy Kata gyilkosának

A gyanúsított édesanyja úgy tudja, három ember DNS-ét rögzítették a bűncselekmény helyszínén – írja a Bors. Édesanyja havonta látogatja a börtönben ülő fiát, aki „idegileg mélypontra került”. Az egyik beszélőn a nő azt kérte, legalább neki mondja meg, ő ölte-e meg Katát? P. László akkor azt felelte, még nem beszélhet, „de a bíróságon minden ki

Kilátástalanság. Meg akarták ölni gyermekeiket, majd öngyilkosságba menekülni a szegénység miatt

Egy férfi élettársával közösen határozta el, hogy kilátástalannak vélt helyzetüket két kiskorú gyermek megölésével és öngyilkossággal oldják meg. A férfi megsebesítette a gyerekeket és élettársát, ám végül megszólalt a lelkiismerete, és mentőt hívott – írja a Hír24. A mentők még tavaly augusztus 22-én szállítottak kórházba két gyermeket és két felnőttet az egyik tatabányai hotelből. Egy

Kakás lopás! Fejjel a WC-be esett a tolvaj

Fejjel a WC-be esett egy tolvaj az üzletben, ahová éppen betört. Az ügyetlen férfi cigarettát akart elemelni az egyik jászvásári boltból, és a mellékhelyiség ablakát szemelte ki, hogy behatoljon az üzlethelyiségbe. A manőver azonban rosszul sikerült: elvesztette egyensúlyát, és fejjel előre az ablak alatti WC-re bukott, amely a súlyától összetört. A 27 éves férfi nem


Különös rablás: segített rajtuk, majd meglopta őket

Nem mindennapi bűneset történt a felvidéki Kálna közelében. A lopás károsultjai, két nő egy árokba csúsztak Toyota Corolla típusú gépkocsijukkal, majd egy arra járó sofőr segített rajtuk, és rövidesen újra folytathatták útjukat. Az enyhe balesetet követően megálltak egy benzinkúton, ahol egyikük a pénztárnál vette észre, hogy táskájából hiányzik a pénztárcája. A tárcában a nő bankkártyáin